Egy hangyányit elhúzódott a friss, nagyméretű rajz készítése, de ami késett, az végül nem múlt.

A története amúgy az, hogy még az előző kiállítás kapcsán merült fel, hogy szeretnének tőlem venni egy nagyobb képet, de para volt a témát illetően, illetve közbe bejött az is, hogy inkább volna egy olyan fotó, ami alapján készíthetném a rajzot egy éppen uszikázó fehér cápáról.

Egyből be is jött három elég komplex probléma.

A fotó készítőjét nem tudtuk beazonosítani, és ez mindig kicsit gond. Főleg azért, mert - ha belegondolunk - egy ilyen szintű átrajzolás, átírás rajzos szemmel egy teljesen új képet eredményez. Főleg úgy, hogy a kompozíciójában, tónusaiban sok variálás történt. De akkor mégis kié az alkotás szellemi vagy szerzői joga, ha a téma nagyon nem változik?

nem mindegy ilyenkor, hogy valami 1749x1063-as és 72dpi-s, vagy sem!

A laikusabbak kedvéért egy kis számolás!

A dpi a pont per inch-et jelöli, azaz, hogy egy 2,54cm-es szakaszon 72 pontból épül fel egy kép. Ez a 72 pedig a digitális világ, kijelzőkre optimalizált száma. Azaz, ha azt vesszük, akkor ezen a képen 76536 darab pont van, illetve, az összes vizuális információ rajta - azonos felbontással - egy 24,3cm x 14,8cm-es képen férne el.

Fotó esetében a nyomtatáskor mindig minimum 300 dpi, illetve ppi-ből kell kiindulni, hogy ne legyen szétesős, darás, pixeles a kép. Tehát, ha 300ppi-t veszünk, akkor átalakítás nélkül nem a 24,3x14,8cm-es fotót kapjuk, hanem csak durván a negyedét, 12,15x7,4cm-t. Ez egy picit kisebb kép, mint egy bankjegy. Ennyi információ adott a netről leszedett kép esetében.

De, a készítendő kép ennél egy árnyalatnyit nagyobb lenne, egészen pontosan 132cm x 76cm, ami 111,5x nagyobb, és a felbontása sem 72 vagy 300 dpi, hanem - a 0,3-as, mechanikus ceruzából adódóan - olyan átlag 847dpi. Azért átlag, mert egyes tónusokat hegyezett heggyel, másokat tompa heggyel kell rajzolni (!)… hagyok erre időt… mármint a hegyezett hegy elképzelésére.

Szóval, van egy olyan alapanyag, amit nem pusztán fel kell nagyítani, hanem csak minden 4852. pontját tudjuk előre… Ez tömbösítve kb az alábbi képpel mutatható be. A pontok azok, melyeket - tömbösítve - meg tud határozni a fotó, míg a többi az, amit „ki kell találni”.

szóval, ebben az esetben ezt-azt ki kell találni

Méghozzá azért, mert a cápa úgy lesz felismerhető (nagyon), hogyha minden olyan látható tulajdonsága meg van rajzolva, amit egy élőn, az életben is lehet látni. Ez lenne a jó. Persze, a víz alatti viszonyoknak megfelelően, mert nem egy levegőben lebegő hal a téma.

Az összes karcolás, sérülés, bőrének a sajátossága mind egy belső, összefüggő, koherens rendszert alkot. Ha mondjuk megkarcolta magát fiatalon, és kicsi növekedés után megint, de mondjuk merőlegesen az előzőre, és ezt úgy 200x megismételte, akkor a végére olyan eltorzult hegek és hálók lesznek rajta, melyek a testén végig egy sajátos rendszert alkotnak. Mintha az ujjlenyomatát szeretném pontosan visszaadni.

És ez mind ugye nem a ’cápa’, mint élőlény sajátossága lesz, hanem egy adott cápa „tökéletes” képe (szuper archetipikus valója, a filozófia nyelvén), ami csak arra az egy egyedre jellemző, de egyben az össze cápa sajátosságait mutatja teljességében.

a szIfón gyermekei áhítoznak a sóbizniszre!

Már néha a halál előtti pillanatig kergetnek azzal, hogy mikor írok a blogra, mikor lesz új rajz, videó, kisjátékfilm, nagymonográfia, színházi előadás, teleregény a következő rajzból. Szívem szerint soha nem készülnének ilyenek, mert nem nagyon szeretem a fotózgatást, de muszáj, ugyanis ahogy Gandhi is mondta, a ’sónak mennie kell!’. Ígyhát készül minden a rajzolás alatt, mellett, előtte és utána. Már egy hajszálra vagyunk attól, hogy miközben készítek egy rajzot, a fényképező, mobil és akciókamera mellett én magam is elkezdjem lerajzolni, amit készítek egy képet. Eddig csak azért nem csináltam így, mert akkor másodmagamnak is kellene fotózni, videózni a munkáját, mert különben az internet népe nem hiszi el, hogy tényleg megtörténik a rajzolás rögzítésének rajzolása.

Hála ennek, a plafonról csüngenek a vezetékek, töltők, a kamera állványába napi 2x tuti belefejelek, a mobil 2 centire van mindig és konstans sötét van a szobában, hogy egyszerűbb legyen összerakni majd a képeket a végén.

Hogy ez miért gond?

Nagyon egyszerű! Azon túl, hogy rengeteg idő, tökölés és utómunka, egyszerűen semennyire sem lehet visszaadni a képeket úgy, ahogy azok élőben mutatnak. Vagy a grafit fénye vagy a grafit fényelnyelő hatása vagy a szem sajátos szürkületi érzékelése nem játszik, de, ahogy fentebb is írtam, a méret/felbontás kapcsán ugye újra visszaegyszerűsödik a kibontott látvány.

És ez nem annyi, hogy ez meg az nem vehető ki élesen. Az egész 1:25-öd felbontású lesz.

a harmadik probléma

Nekikezdeni egy ekkora rajznak eléggé komplikált. Maga a rajzolás az, de ezt ’körülmények közé’ szorítani nem egyszerű. Ha hosszú ideig kell készíteni egy képet, akkor van számos olyan pillanat, amikor valamilyen meghatározó döntést kell hozni a rajzolás folyamatában. Gondolok itt olyanokra, hogy a vázolásnál felfigyelek valamire, és azt megjegyzem magamnak, hogy majd itt és itt így kell tónusozni, vagy a raszterháló iránya amott legyen 7-1 óráig tartó (alulról, kicsit balról fölfelé haladó) és hasonlók. 5-10 dolog mindig ennyire hamar eldől, pedig még semmi sem látható a papíron. Viszont, régebben próbálkoztam azzal, hogy ezeket rájegyzeteltem a papírra, hogy ne felejtsem el, de nyomot hagytak, aztán jegyzettömbre írtam, de azt meg elfelejtettem időben megnézni.

És ha ezek az emlékeztetők nincsenek, akkor könnyen szétesik a rajz a készültségének 90%-a körül, ami nagyon nem jó. Ha pedig több hónap alatt, szétszórva készül egy rajz, akkor ezek az emlékeztetők hirtelen nagyon fontosakká válnak.

A cápa úgy 100-120 órát vett igénybe, de ezt 1,5 év alatt. Jó, ebbe beleszámít az is, hogy volt pár válságmenedzselés amúgy, illetve sok időt elvitt az, hogy próbáltam egybefüggő 2 hetet felszabadítani, hogy gyorsan meg lehessen csinálni. És az sohasem megy kishazánkban, mert itt minden reggel úgy kel az ember, hogy abban sem lehet biztos, hogy az előző napon mi volt, nemhogy abban, hogy mi lesz 2 hét múlva.

Ezért külön elnézést azoktól, akiknek késik vagy késett a rajzuk, higgyék el, ez nekem sem szórakoztató, mert már így is mindig hót stresszben vagyok, mire leülök rajzolni. De, mondjuk, ennek van előnye is.

Az mellett, hogy lehűlnek a külső elvárások és nem kérdezgetik, hogy hogy áll a rajz (ami nagyon fontos), a fő előny az, hogy SOHA, de SOHA nem nézegetem a rajzhoz készült képeket addig, míg le nem tudok ülni az asztal elé. Sokszor azt sem tudom, hogy pontosan mit kell majd rajzolni. Elején kigondolom, elkészülnek a fotók, de, amint feltöltöm őket a fotósnak, már többet nem nézek rá a munkálatokig. Viszont - ahogy azt oly sokszor említettem már - a rajz agyi dolog, így nem feltétlenül kell csinálni, dolgozni vele. Ha gondolkodik rajta valaki, akkor ugyan úgy tud fejlődni, javulni, ötletelni bárki, aki majd nekiindul elkészíteni. Tutira mondom, hogy ez a rajz sem lenne olyan, amilyen, ha 1-1,5 éve készül el. Valószínűleg fakóbb és hűtöttebb lett volna.

Node, ennyi fölös kör után, azért legyen szó - illetve kép - a rajzról is!

Nagyjából 120 óra, kb 36 mechanikus ceruza hegy és 1 fél radír után ilyen lett:

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!