hol van a remény?
Teszi fel a kérdést a pompásanvirágzóKELETRŐL a fertőhanyatló Nyugatra látogató. Hiszen senki sem erőszakolt meg kint, nem gyújtottak fel, nem áldozták fel a májam törzsi, pogány szertartás keretében a feketeemberek, sőt, még az Atocha Pályaudvar terrortámadási emlékművénél sem tüntetett senki, hogy lőjék agyon a határon az összes jövevényt. Bár gyermekrabló-szerű nagyik mindenfelé voltak, akik láthatóan biztosan lenyúlták valaki gyermekét, hiszen a saját és a kicsik bőrének színe másmilyen volt. De a rendőrök semmit sem tettek, hiába voltak kéziágyúkkal felszerelkezve. VALAMI nem működik ott, gondolhatná az elmúlt 8-10 évben Magyarországon élő, Madridba látogató… avagy nem is! VALAMI nálunk nem működik!
sírva vigad a magyar
1 nap után feltűnik, hogy bármilyen poénkodás, humor, amit reflex-szerűen mondogatunk egymásnak - magyarok -, azok amúgy teljes mértékben vagy megalázó dolgok vagy nagyon súlyos problémákra épülő igenis gáz közhelyek. Bödőcs idézetek, irónia, szarkazmus, és ilyesmik… vagy azon viccelődünk, hogy mennyire kontrasztos, hogy máshol bezzeg minden működik, vagy azon, hogy milyen mosolyogtatni való az alkoholizmus, a szegénység, a butaság.
Hiába, a magyar sírva vigad. A turulhagyományos túlélési ösztönünk, hogy a jég hátán is megélünk (csak éppen 5 centi hó kihívásokat szokott okozni), a nagy mi pottyantottuk a spanyolviaszt egónk vak abban a világban, ahol mindenki már csak csetel és mailezik (ha képzavar támadna kedves olvasómban, akkor hadd homályosítsam fel a lenézés szikrája nélkül: a spanyolviasz a pecsétviasz régi elnevezése. a cinóber festette pirosra, az jórészt a spanyoloktól jött, míg a sellak adta az állagát).
A magyar nem veszi komolyan a problémákat, röhög rajta, mintha nem is volnának, és inkább úgy tesz, mintha azok jelentéktelenek lennének. Nem foglalkozik velük, nem viszonyul hozzájuk. Nem előremutatóan gondolkodik, hanem a jelenben él, melyet múltbéli - önámító, sohasemvolt, nomeg kit érdekel - legendáiból eredeztet. Nálunk van a világbajnok kolbász, a kitűnő fehérliszt. Ja, hogy mindenhol máshol nyugatra ezek eladhatatlanok, mert nem kiszámítható a minőségük, illetve sokszor minőségnek is erős nevezni termékeink legjavát? Az nem érdekes.
Persze, általánosítok, és sarkítok, de tényleg fura érzés egy elmegyógyintézetből átkerülni egy olyan közegbe, ahol mindenki mindenkivel csacsog, ahol olyan tisztaság van a sok „színes” ellenére, hogy a 11-12 éves srácok szieszta idején, a közpark füvén pihennek és olvasnak, a fiatalok ugyanitt pedig napoznak, hogy a 65+-os mamikák röhögcsélnek és dumcsiznak séta közben az arborétum méretű Buen Retiro-ban, ahol senkinek sem jut eszébe Néprajzi Múzeumot betonozni a 150 éves fák helyébe. Boldogan ellötyög egy skót dudát kínzó papa, a teljes burkában sétáló anyuka mellett, akinek férje viszi hordozóban a babájukat. Gazdasági bevándorlók a földön ülve és zenehallgatás közben szorgosan tanulnak spanyolul, vagy a csöves-szabású és kullancs ragaszkodású kéregető romák - akiket amúgy a ZARA őshazájában eléggé nem kedvelnek -, na, még őnekik is kihozták a maradék kaját a tapas bárból, ha kértek, mert az emberség nem halt ki teljesen.
Hamar kínos lesz, hogy az itthoni antigenderhiszti, a migránsozásmarketing mennyire gáz dolog. Nem tudja senki, hogy mi megy itt, mert - bár nehéz feldolgoznia a magyaroknak - a világon senkit sem érdekelnek. De azért mégis rosszul éreztem magam (és Fanni is), hogy egy olyan helyről jövünk, ahol ezek a műbalhék témák lehetnek, akármennyire is mi, magunk amúgy egyáltalán nem értünk egyet a propagandával.
#503 hibakód, a szerver átmenetileg nem érhető el
Amikor a baszk sráccal beszélgettem a hazai helyzetről, akkor volt egy pont, aminél éreztem, hogy már mindegy mit fogok mondani, mert úgysem hiszi majd el. A szociális helyzetről volt szó, pontosabban arról, hogy vannak dolgok, amikben minden párt egyet ért náluk (ők még az elavult többpárt rendszerben élnek), és ezek a szociális témák (egészségügy, oktatás, szociális háló), illetve a környezetvédelem. Ezért nem retteg senki, hogy elveszíti a munkáját, mert azonnal egy nagyon kooperatív, fejlett rendszer segíti fel a földről és tartja a társadalmi helyén.
A gyakorlatban ezek olyan dolgok, hogy a múzeumokat és könyvtárakat minden munkanélküli ingyen látogathatja például. Vagy, hogy munkanélküli segélyt minimum 4 hónaptól maximum 2 évig kaphat a rászoruló, és akkor is kapja 3 hónapig, ha egy másik országban próbál munkát találni magának. Ha valaki börtönből szabadul vagy 52 évnél idősebb vagy MIGRÁNS, akkor egy plusz pótlék juttatást is kap (féltől másfél évig), de ha valaki 45 évnél idősebb tartós munkanélküli, vagy hosszabb ideig külföldön dolgozott MIGRÁNS, vagy szexuális erőszak áldozata, akkor neki még jár egy integrációs pótlék is (maximum 11 hónapig), hogy vissza, illetve be tudjon illeszkedni a társadalomba. Ez kb 660-830 euro ellátás havonta. Na, ezt fejeltem meg azzal, hogy megemlítettem, nálunk a munkanélküliek egyszerűen slaves of the government-ek (kormányzati rabszolgák) vagy havi 100 eurót kapnak.
#503
A környezetvédelem egy különösen fájó pont volt számunkra. A szelektív gyűjtés tényleg szelektív. Nem randomszerű, ha van kedvem akkor csinálom, amúgy kit érdekel módon megy, hanem az utcai szemetet is válogatják, naponta mossák a kukákat (elsőre azt hittük, hogy a kukákat is kidobják minden nap és valahonnan mindig hozzák az új aznapi kukát), röpül a bünti, ha valaki rosszul szelektál. A köztisztaságiak elegáns egyenmunkaruhában dolgoznak, megcsinált hajjal, ékszerekkel, jó kedélyűen és parfümfelhőben. Alig van szemét (kivéve a bárok és étkező helyeket, ott nem tökölnek kukákkal, egyszerűen ebédidő után jön egy kocsi, ami feltisztítja a környéket). A lehetőségekhez képes minden virágzik, rengeteg a növény és a fa.
pihenni mentünk, de inkább feltöltődtünk
Mint írtam, felszállni Ferihegyről 3 nappal a választás* után eléggé furcsa érzés volt.
*: azért milyen már, hogy a választásokon egy olyan „program” nyert, mely azt hirdette, hogy ha 8-án rám szavaztok, már másnaptól nem lesz baj. 9-re már teljesítették is a 4 éves kormányprogramot. 10-én pedig elkezdett mindenki gondolkodni, hogy aha, és most akkor mi is lesz? Semmi sem fog változni?
Számos ismerősünket és kortársunkat foglalkoztatja a MIGRÁLÁS. A rosszul bemért magyar probléma ugyanis nem a be, hanem a kivándorlás. Sokan sokféleképpen vélekednek a dolgokról, és ez így teljesen jó, viszont tényleg nagyon elgondolkoztatja az embert, hogy nyugaton legyen inkább kuli, mintsem itthon őrült.
Sokan „nyugatoznak”, úgy beszélnek a Nyugatról, hogy az más, mert itt, nálunk viszont ez van. Holott pont az az érdekes, hogy a nyitott Nyugaton nem kizárólag nyugatiak vannak, hanem multikulturális a nép, rengetegen integrálódnak és nagyon változatos kavalkád építi a Nyugatot. Nincs hegemón kultúra, illetve van, csak azt össztársadalomnak hívják és minőségi, igényes elvek szerint épül. Nincsenek kifejezett nyugatiak, illetve bárki az lehet, aki az szeretne lenni.
Ez inkább csak nálunk koncepció, hogy ha ide jólbejön bárki idegen, akkor vége lesz mindennek. És a rendőrség? És a törvények? És a közigazgatás? Azt véletlenül nem erre tartjuk? Hogy az itt élők szabályait tartassa be? Vagy már ebben sem bíznánk, mert itt mindig csak EZ van?
Mások azt mondják, hogy kint sincs kolbászból a kerítés. Ami azért szintén hamis feltételezés, mert senki sem a kolbászkerítés miatt szeretne kimenni, hanem egy normális élet miatt. Vannak vágyai, vannak céljai, értékei, teljesíteni akar, illetve a munkájával, életével elérni valamit. Ha mást nem, boldog lenni. És utóbbit különösen nehéz egy folyamatosan háborúzó, patyomkinvilágban megélni, ahol a munka, a teljesítmény egyre kevesebbet ér, ahol szerezni kell mindent (lomokból, gagyiból, uniós pályázatból, hűségből). Ott sincs kolbászból a kerítés, ez tény, viszont itt soha nem is lesz - jelen állapotok szerint -, míg kint kemény munkával sokkal inkább elérhető a társadalom többségének. Hiszen, ha egy 12 egy tucat MIGRÁNS meg tud élni, akkor egy képzett, európai kultúrából jövő magyar miért ne tudna?
just keep loving
Olyan volt az egész, mintha 2018-ban utaztunk volna ki, és 1988-ban jöttünk volna vissza. Sokmindent át akartunk gondolni, mert érződik, hogy nem mennek jól a dolgok, és már nagyon kimerítő a mindennapos hétről-hétre küzdelem, a tervezhetetlenség, a folyamatos visszaszorulás (aki nem érzi így, annak örülök, de más viszont így érzi, és az lenne a jó, ha senkinek sem kellene így éreznie).
Olyan ez az egész minden itthon, mintha évszázadok óta tartana, mintha minden fixen és örökre elrendeltetve adva lenne, változtathatatlanul. Mintha a cár döntésének hatására mindenki élete is el lenne döntve és kész. De vajon tényleg van hatása a cárnak? A mindennapi életre, a célokra tekintettel vagy úgy egészében? Az állam csak konjunktúrát szabályoz, azt menedzseli és ezért is képtelenség megmondani fölülről bármitis. Hiszen amíg van kereslet, addig van kínálat is. Az emberek vágyait, személyiségét betiltani, megmondani nem lehet.
Ugyanakkor vannak dolgok, melyek elérése manapság igen komplikált lehet egy átlagember számára. Lakhatás, stabil munka, nyugdíj, gyermeknevelés, egy bizonyos szint feletti életminőség, egészségügy. Csupa állami feladat, melyeket most megvédtünk a migránsoktól, de akkor lehet, illetve akkor tessék most továbbgondolni az egészet!
Néha eltűnődök, hogy mi lenne, ha minden polgár, aki ezeken a kérdéseken aggódik, megírná havonta egyszer a félelmeit a közigazgatásnak… ismerős?
amúgy
Igencsak sírhatnékja van az embernek, amikor kimegy a repülőtérre az egész hetes kulturális és mentális fellendülés után és a budapesti közvetlen járat várójában, a földön ülő honfitársakat látja meg, akik előkapnak egy 60dkgos pár chorizot, illetve valamilyen hasonló méretű érlelt szalámit, és 2-2 zsömle kíséretében, ökölre fogva elkezdik harapva zabálni azokat. Már vártam, hogy előkerüljön a karikás ostor vagy a falba töröljék a kezüket. De lehetett fokozni, hiszen az érkező járattal jött egy Herr Walter, aki az első megrökönyödés után felismerte a két fiatalt, és odaszólt nekik, hogy ’ááá vurstli, gut kolbász?!’, majd még németül pár sort mondott nekik. Valószínű a német a főnök volt, aki üdvözölte állatkáinkat.
Hazaúton koraeste jöttünk, és végig nézegettük az éjszakai fényekben virító nagyvárosokat. Toulouse, Lyon, Genf, Lousanne, Graz, majd jött a vakfolt, a magyar-osztrák határ után, ahonnan az irgalmatlan méretű lámpamezők hirtelen halovány kis pislákolásokká redukálódtak. Olcsó poén lenne azt mondani, hogy bizonyára azért, mert teljes kapacitáson működhettek az elios-lámpák, ezért inkább nem mondom ezt. Az eliosos városok nem is látszódtak! :)
Amikor egy 3 órás repülőút alatt szétunja magát bárki, akkor eljön az a pillanat, amikor már a leglényegtelenebb számolós játékok is tök nagy felüdülést jelentenek. Mennyi jöhet össze a repülőn árusított mindenféléből? Van 45 sor, átlag 5,5 fővel, azaz, ha csak 1 eurót számolunk fejenként, és tippeljük, hogy hány járata lehet naponta a légitársaságnak, és hasonlók. Vagy, hogy hány gomb lehet a mennyezeten? Utasonként 1 lámpa, és 2/3 hívógomb. Akkor 45 sor, ja, de ott meg ott csak két ülés van… Vagy, hogyha 790 km/h-val megyünk - hiszen Magyarország felől szembeszél fúj, bár szerintem az inkább csak ellenszél volt -, akkor lehetséges az, létezhet az, LÉ-TEZ-HET-AZ?!?!?!????, hogy a határtól 16 perc alatt Budapesten is lehetünk? Komolyan ekkora kis nudlik vagyunk, hogy egy 3 órás úton az országon belül 16 perc az összes röpdösni való? Tényleg keresztben fél óra az egész ország, utasszállítóval, szembeszélben, amikor már majdnem 3 órája jövünk? És most komolyan, azért kell 30 perc alatt elérnünk a határtól Budapestet, hogy A REPÜLŐ LE TUDJON LASSÍTANI A LESZÁLLÁSHOZ?
túlélési tippjeim laikusok számára
Mégis mit lehet tenni akkor? Kell egyáltalán tenni valamit vagy mitmivan? Mindenki agyal, mert itt annyira minden rendbe lett 8-a óta, hogy az csak hétszentség. Ezért gondoltam összeállítok egy kis listát a rekreációs gondolkodás után, hogy szerintem mit lehet tenni. No nem politikai okokból, hanem hogy hogyan lehetne visszatalálni bárkinek az értékelvű élethez és kipaterolnia a penetráns politikát.
# Írj listát! 10 olyan dologról, ami a legfontosabb probléma, cél, feladat számodra, illetve 10 olyanról, amik a „jó lenne, ha” témakörbe tartoznak. Ha ezzel megvagy, akkor haladj sorban a megoldásuk, elérésük felé. Egy jótanács ehhez: a kellemetlen tennivalókat végezd el gyorsan, a kellemeseket nyújtsd el hosszan.
# Beszélgess! Arról, ami neked fontos, és ne mások véleményéről. Csiszold saját gondolataid és álláspontod, hogy jobban megértsd a világot, amiben élsz, vagy segíthess másoknak, hogy ők megértsék a sajátjukat.
# Érzékelj! A legfontosabb. Érzékeld az időt, a valóságot, ami körülvesz, és amiben élsz! Unatkozz, hogy célt találj magadnak és töltsd értelmesen a napjaid! Szerencse, hogy az, amit te annak fogsz tartani, az lesz számodra értelmes dolog.
# Sportolj, főzz, menj ki a természetbe! Ezekkel ugyanis hosszabb lesz egy nap, teljesebb, gazdagabb, érzésekkel dúsabb. Érezni a test működését, megszagolni, ízlelni valamit nagyon jó, és igényességre tanít. A természetben pedig magad lehetsz. Nincs leuralt, átszarkavart gányé (értsd: problémák), ami túlnyomó részt körbevesz. Menj le egy patakhoz, nézegesd a parkban a hangyákat, menj ki valahova, hogy visszasétálj onnan.
# Minőséget fogyassz! Legyen az étel, ital, információ, kultúra. Mert az igénytelenség a legkárosabb dolog, ami létezik. És ezen a téren ne is köss kompromisszumokat!
# Ne olvass híreket, csak max papír alapú újságon! A hírcunamik jelentős része fölösleges. Minden percben történik valami, és ezekről a legkevésbé sem kell tudni. Főleg, mert semmit sem lehet kezdeni ezekkel a hírekkel. A hírek jelentős része már amúgyis inkább csak vélemény, melyeket nem lehet forrásellenőrizni se pro, se kontra egy olyan országban, ahol felszámolódott a média. Ráadásul, amíg a történésekről olvasunk, addig nem mi alakítjuk őket.
# Ne olvass kommenteket, ne érdekeljen boldog-boldogtalan véleménye! Ez részben a FB-ra is igaz, de minden egyéb kommentelésre is. Csak annak a véleményével foglalkozz, akiére adsz is. De azt is fogadd kritikus szemmel!
# Töröld vagy igencsak minimalizáld a Facebook használatát! Tölts fel tartalmat, ha szeretnél, mert a kapcsolatot így lehet tartani, de találd meg az értelmes egyensúlyt a FB (közösségi média) használatában. Buborékba zár, félre tud siklani a véleményed és egy olyan hamis képet alakít ki a világról, ami sokkal inkább a belső paráidra és elképzeléseidre épül, mintsem a valóságra.
Végezetül pedig a fő mottómat tudom ajánlani mindenkinek:
A művészet a tudomány vallása. A kultúra pedig a kettő egysége.
a trendkívüli beszámoló első része: KATT IDE!
a trendkívüli beszámoló második része: KATT IDE!
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!