Mint kb mindenről, úgy a kiállítási előkészületekről is vezetek statisztikákat. Nem azért, mert ezekből aztán jól levonom a következtetéseket, hanem mert ez IS az egyik heppem. Mi mennyi időbe telik, mi hogyan viselkedik éles helyzetben, az előfeltételezések, prekoncepciók hogyan és mennyiben teljesülnek a gyakorlatban, stb.

Ennek azért van nagy szerepe, mert régóta gyanítom, hogy a gyakorlott és (nem nyálveretős értelemben) profi képkészítő mivolt ezekben az apróságokban rejlik. Ezekben IS! Bár eltérő mértéket tulajdonít ezek szerepének a gyűjtő, a menedzser, a készítő, a helyadó, és persze mindig mindenki nagy szeletet hisz magáénak az egész eseményből, de, mivel most én írom ezt le először, így nekem lesz igazam! Mit nekem lesz, nekem van! :)

készíts képet és mutasd be

Ez az egyszerűnek számító folyamat olyan szinten tud összetett lenni, hogy több év kell hozzá, hogy kellően átlássa a rajzoló. Egy kép elkészítése csak nagyon az első lépése a folyamatnak, és annak ellenére, hogy mindenki erre fókuszál, ezt emeli ki, sőt ezért jön el megnézni egy kiállítást, azért a munkánknak csak egy kis része ez. Sajnos, de ez van.

Ugyanis minden kép köré kerül egy paszpartu, a kivágott takaró és merevítő lap, mely rögzíti a képet a keretben és egyben védi is, valamint elfedi a „tükröt”, a kép körüli szabadon hagyott papírfelületet. Paszpartuzni pedig igen korán meg kell tanulni, mert 1-1 mozdulattal bármikor el lehet rontani az eredményt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 100x150cm-es méreteknél és 1-2mm vastag paszpartu papíroknál ez mennyire idegtépő tud lenni, akkor nagyjából érezhető, hogy ez nem az a barkács dolog. Vágj egyenesen, vágj összefolyóan, hogy ne látszódjon hol emelted fel a pengét, számolj pontosan és a vonalzót mindig merőlegesen vezesd a papíron, mert 30°  eltérés 1-2 mm csúszás, amitől már ferde lesz a kép. És hasonlók.

de a paszpartu is kerül valamibe

Az Elysium előtti egyik legnagyobb macerám az volt, hogy megfelelő keretezőt keressek. Bár már akkor is magam akartam készíteni a kereteket, sajnos egyéb külső okokból kifolyólag (folyamatos külső szakértés 1 személy szakértő beleszövegelésében) le kellett passzolnom a feladatot. Ennek előnye az volt, hogy legalább ezzel nem kellett foglalkozni, de hátránya, hogy a keretezés költsége kb 2 teljes keretezőműhely infrastruktúráját emésztette fel.

No, idén már ehhez nem volt kedvem, inkább a Postán égetem el a pénzem, mint keretezőszalonokban. (Bár nem sikerült még összerakni az asztalos multipadomat, de azért már az eszközök rendelkezésre álltak, hogy a kereteket magam készítsem.)

A hihetetlen, szürke valósághoz például 59 méter fát kellett profilmarni, csiszolni, vasalni, pácolni, lakkozni, majd ezekhez kb 6 négyzetméter üvegre volt szükség (kb 6nm üveg 55kg-ot nyom).

Ilyenkor ezek védett helyen tartása, illetve az üvegek mosása sem olyan laza időtöltés, és mindezt 32°C-ban csinálni nagyon próbára tudja tenni az embert.

Jaigen! Néha említem, hogy én az a generáció vagyok, aki még a net elterjedésének elején lett 4:3 függő. Anno rengeteg infót halászgattam össze szörfölés közben a wájd-weben, de a legnagyobb hasznát máig az adja ennek, hogy 1-2 megfigyelésre meg tudok jegyezni dolgokat, illetve darabos információkból is ki tudom következtetni a mit-hogyant. Ezért öreg hiba engem beengedni egy műhelybe, vagy hagyni, hogy nézzem, hogy egy szakember hogyan dolgozik, mert onnantól kezdve már megoldom én magam. :)

Így kezdtem el keretezni is, azt a pár fogást nem kellett kitapasztalni, sőt, a keretfa marását elég volt egyszer esti fél 2-kor megnéznem a Hogyan készült? egyik epizódjában.

csak majd küldj egy mailt, ha lesz valami!

De a Sysiphos-i munkák mégsem ezek, hanem a kommunikáció. A digitális és a papír marketing közül a netes csak kicsit fárasztó, mert mindig önteni kell a dolgokat és erről sokszor magyaráztam már itt, de a papír alapú sokkal munkaigényesebb. Kitalálni a mit, beszerezni a papírt, klisékészítés, nyomtatás, nyomtatás, nyomtatás… mindig annyiszor, ahány nyomóforma van egy fajta nyomatra. Ebben sokat segít Fanni, aki ilyenkor egy bőrönd élelemmel és váltóruhával, meg szerintem egy instant kutyával bevonul a Trafikba és nyomtat… és nyomtat, meg nyomtat.

Node! Ám! Kiállításra lehet a népet csak szétküldött, összetákolt és spamtárolókba kerülő körmailekkel is invitálni. Még akkoris, ha ezek 99%-ban megnyitás nélkül a kukába kerülnek vagy promócióknak érzékeli a’ IN-TER-NET. De azért - szerintem - jobb, ha papír meghívók mennek ki. Igen, csakhogy ehhez kellene valami infó, hogy hova legyenek postázva, amit még előtte a hírlevelesektől meg lehet kérdezni, viszont hírlevélre csak kevesen iratkoznak fel, mert ugye ott a Facebook. „Majd arról tájékozódunk.”

A hihetetlen, szürke valóság előtt láttam meg például ezt a fb üzenetet az admin felületemen:

Itt az látható, amint a Mr. és Mr. Türkiz, és másik 5 ember lájkolta az egyik posztot, majd azt a tippet adja a FB, hogy ajánljam nekik az oldal kedvelését, hogy ne maradjanak le semmiről. Az első türkiz az egyik ős szponzorom, ő éppen csak 2,5 éve követi a lapot, a másik pedig az egyik ősrajongóm. Jó-jó, lehet, hogy beállítási hiba… vagy bármi. De fentebb lehet olvasni, hogy Fanni és a Mr. Kék szintén lájkolt, és jön a tanács, hogy akkor gyorsan ajánljam nekik az oldalt, majd legfölül ugyan ez, de már csak Fannival… miközben a fb oldalam másik adminja maga Fanni. :)

Ezt csak azért írom, mert soha nem hiszik el, amikor a FB megbízhatatlan, parazita stílusáról panaszkodom. Na, ez ilyen a gyakorlatban. Hazudoznak, ahogyan csak lehet, hogy a laptulajdonos be legyen parázva és költsön arra is, amit amúgy már elért. Természetesen, ha küldök ajánlásokat, akkor azok soha nem érkeznek meg az illetőkhöz, de felém azt kommunikálja az algoritmus, hogy dekirály vagyok, mert visszaigazolták.

Szóval, csak megint hangsúlyoznám a hírlevélre feliratkozás fontosságát.

de akkor mitől is hihetetlen?

Rátérve a lényegre, attól hihetetlen, hogy a megnyitók után mindig rájövök, hogy mennyire daráló egy ilyen kis performánsz. Előtte 2 hétig megy a 14 órázás, és utána 2 hétig a lenyugodás. Pontos, részletes terv nélkül teljesen anarchiába fordul a szervezés, és nem is nagyon lehet mellette mást csinálni. És segítők nélkül meg nem is megy. Úgyhogy szeretném megköszönni mindazoknak, akik eljöttek a megnyitóra, vagy megnézik a kiállítást, hogy eljöttek a megnyitóra és meg fogják nézni a kiállítást. :) És külön azoknak is, akik akár egy kicsit is hozzátettek a dolgokhoz, mert - bár nekik nem mindig esik ez le, de - nagyon sokat számít minden apró részlet egy nagy tennivalócunamiban.

Köszi!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!