Ez a cikk a Mohaerdő Blogon jelent meg, 2012. március 30-án, egy pénteki napon:

Több kedvenc anekdotám is van Darwinnal kapcsolatban, melyek önmagukban sokszor már kis tanmeséknek is beillenek. Ott van ugye a gilisztás történet, ami arról szól, hogy a világ több pontjáról összeválogatott kavicsai miért tűntek el rendre kertjéből. Aztán Darwin bogarának (Chiasognathus granti) az esete, amelyről a nemi kiválasztódás miértjére következtetett, mikor a bogár megcsípte őt. Sok ilyen kis történet maradt meg, de pár ikonikussá vált a természet kedvelői, illetve a természettudományos világot ismerők körében.

1862 januárjában egy meglepetés csomag érkezett Darwinhoz Robert Batmantől [ez nem a Bruce Waynes Batman!]. Mivel Darwin híres botanikus is volt és hihetetlen komoly munkával kutatta a legszebbnek tartott virágokat, az orchideákat, így a meglepetés annyira nem volt szokatlan, ez alkalommal is behatározásra váró orchideapéldányokat kapott. Főleg virágokat és leveleket, nem teljes növényeket.

Ami viszont különössé tette a csomagot, az egy majdan Angraecum sesquipedale névre keresztelt orchidea volt, mely addig soha nem látott, hosszú ’szakállal’ rendelkezett, amelyben a csalinektárját tartotta. Ez a madagaszkári növény alapos fejtörést okozott. Az expedíciók ekkor még tonnaszámra gyűjtötték be az ismeretlen kincseket, a kutatók a legalapvetőbb és a későbbi korokat megalapozó vizsgálatokat végezték és gyakorlatilag szinte mindent ekkor kellett kitalálni. És most ott volt Darwin otthonában egy csillag alakú virággal rendelkező orchidea, a 25-30cm hosszú szakállával.

Azt eddigre már megfigyelték, hogy a hasonló orchideákat, az Angaecumokat főleg szenderféle éjszakai lepkék porozzák be, de hogy 30cm-es pödörnyelvű példányok lehetnének? Nos, ez volt az igazi kérdés Darwin számára.

Angraecum sesquipedale

Maga a növény 1 méteresre nő meg, és Darwin orchideájának, Karácsony orchideának, Betlehem csillaga orchideának (mivel az európai tartásban decemberre hoz virágot) vagy az Angraecumok királyának is nevezik. Madagaszkáron részben terrisztris és lithoptikus módon él (fákon, sziklapárkányokon), szereti az erős, de nem perzselő fényt és 3800mm-es csapadékkal megáldott területeken, 130-170m magasan fordul elő. Érdekessége még, hogy zölden jelennek meg a bimbói, amelyek kifakulnak, kifehérednek, majd idővel krémes, sárgás, illetve barna színűekké válnak. Nektárjukban 39 kémiai anyag van, többek között fruktóz, glükóz, raffinóz, szaharóz cukrok, valamint metil-benzonát, benzol-alkohol, benzil-benzonát, feniletil-alkohol.

De visszatérve Darwinhoz: elkezdett kísérletezni, hogy megnézze, le tud-e tolni egy vékony szálat a szakállba úgy, hogy közben a polleneket őrző tokokkal is kapcsolatba kerüljön. Mikor többször is sikerrel járt, kijelenthette, hogy ezt az orchideát is szendernek kell poroznia, méghozzá egy igen hosszú nyelvűnek, mert hiszen csak a szakáll alsó részén található nektár. Adódott a probléma, hogy bár 10-15cm-es pödör nyelvvel rendelkező szendereket ismertek, de arányaiban egy akkora, amely 30cm-essel rendelkezik… nos, ez eléggé hihetetlennek tűnt. Darwin tudta, hogy az evolúció és a kiválogatódás miatt kell lennie egy lepkének, amely mégis illik a képbe. Ezt a nézetét az orchideák rovarbeporzásáról szóló művében meg is írta (1862 – On the Various Contrivances by which British and Foreign Orchids are Fertilised by Insects).

Természetesen nem maradt visszhang nélkül a dolog. A britek körében nagy siker övezte a könyvet, Darwin teóriáinak egy különlegesen jó példájaként kezdték csodálni az orchit és feltételezett lepkéjét, ám a vallásosság őrei is kaptak az alkalmon. Argyll hercege 1867-es könyvében (The Regin of Law) azt fejtette ki, hogy nincs is összefüggés a rovarok munkája és a beporzódás között, hiszen - ahogy “kutatta” - több brit orchidea sem él a rovarok munkájával. Ennél tovább is ment, megállapításaiból azt összegezte, hogy egy ilyen szükségtelenül hosszú és szokatlan nektártároló maga a tökéletes példa az isteni teremtésre.

A kor vallásos gondolkodóira jellemző volt az a “korrekt és logikus” bizonyítási eljárás, hogy, ha egy kutató bármilyen érvet, eredményt vagy felfedezést hozott fel az evolúció és társelméletei mellett, akkor azt teljes erővel próbálták cáfolni, de ha - mint ebben az esetben is - egy minimális fogást is sikerült találni, akkor abból persze a teljes evolúciós elmélet megcáfolását vonták le következtetésnek. Mintha a majdnem teli hűtőt kinyitva látnánk, hogy tej pont nincs, és ebből azt vezetnénk le, hogy a hűtő teljesen üres, sőt, ki is van húzva! Ironikus módon, fordított esetben ez a „logika” nem érvényesül tehát, ha Darwin lepkéje mégis létezik, akkor attól még egy vallási fundamentalista sem fogja elismerni az evolúció létét.

de miért nőttek meg ennyire a szakállak és a nyelvek?

Ahogy az várható volt, a herceg ötletelése sem maradt viszonzatlanul. Alfred Russel Wallace (aki szintén rájön az evolúció létére, és aki Darwin kollégája és barátja volt) válasziratot írt a hercegnek (1867 - Creation by Law), melyben részletesen elmagyarázta neki, hogy miért is éri meg a növénynek egy ilyen kapcsolat és miért lenne ez jó egy olyan lepkének, amilyen Darwin szerint létezik valahol. Wallace felsorolta, hogy az orchideának azért éri meg ez a kapcsolat, mert egy specializálódott beporzóval jobban biztosíthatja a beporzódását, hiszen kizárólag ezek a beporzók látogathatják fajtársaikat (ekkor még a gének szerepe nem volt ismert, így pl a gének változatos keveredését nem említhette érvként). Azzal, hogy a lepke nekigyürkőzik nyalogatni, egyben képes megbirizgálni a porzót úgy, hogy a pollencsomagok hozzátapadjanak testéhez. A szendernek pedig biztosított a nagyobb mennyiségű nektár, amihez csak ő férhet hozzá.

A válasz egyszerű, ha az ember a folyamatot keresi a fejlődésükben és nem konkrét megállapításokat akar. Az orchi érdeke az volt, hogy olyan jelentős mennyiségű nektárt termeljen, amely kiugró élelemforrásként csalogathatja a lepkét. A több nektár viszont hosszabb szakállal járt. De így csak a hosszabb nyelvű lepkék voltak képesek elérni a szakáll alsó részét, ahol a nektár képződött. Viszont minél hosszabb nyelve volt egy lepkének, annál több nektárhoz tudott jutni, ergo felülreprezentálódtak a hosszabb nyelvű lepkék. Ezenkívül megfigyelték, hogy az ilyen hosszabb nyelvű lepkék óvatosabbak, hiszen ugró és karolópókok várhatják őket az orchideákon, tehát nekik azért tanácsos távolról étkezni, és amikor már bevezették nyelvüket a szakállba, csak akkor nekilendülni és közelebb repülni (a pollencsomagokig) magához a virághoz. És például ezért még inkább előnyössé válik a hosszabb nyelv… ami adja magát, hogy felülreprezentálja a hosszabb szakállal rendelkező, gazdagabb nektárforrásokat.

’praedicta Darwin’

Aztán az 1873. június 12-én megjelenő Nature magazinban W. A. Forbes felhívást tett közzé olvasóinak, hogy keressék meg Darwin lepkéjét. Még ebben az évben jelentkezett is egy olvasó, bizonyos Hermann Müller, aki bár nem ismert ekkora nyelvvel rendelkező szenderfajt Madagaszkáron, de biztosan tudta, hogy Brazíliában él egy Szfinx szender fajta, amelynek nyelve majdnem 25cm-es, ugyanis testvére fogott egy ilyen példányt. És ő ezzel bizonyítottnak látja Darwin feltételezését. Bár nem találták meg a bizonyos orchidea lepkéjét, és egy kisebbet is csak egy másik kontinensen, a lehetőség a jósolt lepkére mégis nagyon valószínűvé vált. Darwin fia, Francis, apja levelezésének publikálásakor megjegyezte, hogy a bizonyítottságot apja is őszintén elfogadta.

Aztán 1903-ban, 41 év után Rothschild és Jordan leírt egy nagyméretű madagaszkári szfinx lepkét, melynek mérete 15cm volt és pödörnyelve 30cm-es. A fajt Xanthopan morganii praedicta Darwin-nak nevezték el, praedicta Darwin, azaz ’amit Darwin megjósolt’. Nemsokára sikerül megfigyelni a porzás pillanatát is, amikor ez a lepke megérkezik, első lábaival repülés közben segít kipödörni nyelvét, majd bevezeti az orchidea szakállába és előre repül, hogy teljesen leérjen annak aljáig. Majd úgy 6 másodperc evés után, hogy vissza tudja pödörni nyelvét, hirtelen hátrabólint, ezzel a mozdulattal leakasztva az növény virágpor tasakjait.

A természet amúgy a legnagyobb showmester, ugyanis 1965-ben jött a hír Bossertől, hogy új Angraecum orchideafajt azonosított Madagaszkáron, az Angraecum longicalcar-t. A növény különlegessége, hogy a szakálla 40cm-es és valószínű, hogy egy ehhez illően nagy lepke porozza be…

A képek a Wikipédiáról és a Commonsról lettek mazsolázva.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!