Mivel többen kérdezték, hogy mik a fotók a Melpomene hátterében, miért kerültek oda és miért pont azok, így nekik összeszedtem az eredeti képeket és némi kommenteket, hogy miért pont ezek kerültek rá.

Eredetileg úgy 3-4 éve találtam ki a Melpomene koncepcióját (Melpomene - ha valaki még nem wikipédiázta volna fel - az a görög múzsa, aki a tragédia, gyászének alakja) és már jóval előtte gyűjtögettem mindenféle negatív és pozitív hangulatú képeket. Egyfelől a fotók hatása miatt, másfelől, mert tudtam egy idő után, hogy valahogyan fel szeretném használni majd őket saját rajzaimon. A görög múzsák megrajzolása is már elfogadott koncepció volt, de valahogy úgy akartam megrajzolni, hogy a különböző tónusú, inspiráló, belülről feltörő, megszemélyesedett emberi énről szóljanak a képek, mintsem pongyolás alakokról. Így jött a kis képek szerepeltetésének ötlete. Ezekkel ugyanis be lehet zsúfolni az elementáris erejű fotókat kis kereteikbe, és a múzsa alakja visszaveheti hangsúlyosságát.

Anno úgy gondoltam, hogy sokkal több képet szeretnék a rajzba építeni, viszont nem mindegyik volt olyan minőségű, vagy koncepciójú, hogy azt szakmailag be lehessen illeszteni, valamint a kicsit lehangolóbb komponálása a rajznak is lecsökkentette a képek számát. Végül maradt az alábbi pár darab. Persze, nem konkrétan ezek a képek kerültek a rajzra, mert némiképp átszabtam őket és kontrasztosabb, feljavítottabb tónusvilágot adtam nekik, majd a rajzokon már a nem tetsző vagy rajzban nem jó részeket ki is hagytam róluk.

Az első világgazdasági válságkor, a tőzsde összeomlása utáni első pillanatok, amikor a tömeg kiözönlik a New York-i Tőzsde épülete elé. Ez a pillanat volt az, ami a 20. század történetét alapjaiban sötétítette be, eredményezett erőátcsoportosulásokat, valamint egybeesett (és egymásra is hatottak) az amerikai történelem egyik legnehezebb eseményével, a Dust Bowl-lal, a nagy elsivatagosodással, ami a fő mezőgazdasági területeiket érintette és éhezést, nélkülözést, vándorlásokat indított be az országban.

A háború végén Szálasit körbevitték Budapest romjai között (kivégzése előtt), hogy nézze meg, mivé lett az ország. Szerintem ennél jobban semmi sem mutatja meg azt, hogy miről is szólt a háború (főleg a magyar, mint náci oldalon szövetséges ország szemszögéből, ami ráadásul saját lakosait is halmokba áldozta).

Az amerikai feketék egyenjogúsági mozgalmának szimbóluma, az 'Én is ember vagyok' tábla.

Egy ruandai tutsi túlélő, akin nem fogott a bozótvágó kés.

A '90-es évek egyik legnagyobb éhínségének, krízisének szimbolikus képe, amin egy szudáni kislány sétál a teljesen kopár sivatagban.

A Kossuth téri elszabadult indulatokról több különleges kép is született, amin például az utcán vonuló emberek könnyeikkel küszködve nézik a fellógatott ávósokat, vagy mások belerúgnak a hullákba. '56 teljességéhez (és nem értékeléséhez), az esemény súlyának és elementáris erejének megértéséhez ez is hozzá tartozik szerintem. Egy forradalom forradalom, nem pátoszos népünnepély, hanem az elnyomott energiák fel-és elszabadulása, az akarat és az igény által beinduló újrarendeződés.

A japán, 9-10 éves kisfiú Nagasaki bombázása után viszi testvérének testét a felállított közkrematóriumba.

A Greenpeace első hajóját Új-Zélandon érte végzetes csapás. A friss mozgalom hajója azért érkezett Aucklandbe, hogy további hajókat vezessen a francia atomkísérletek zónájába, hogy így megállítsák a teszteket. Ám a francia titkosszolgálat 2 bombát - egyet elijesztésnek és egyet a meglékelésnek - telepített a hajóra. Mikor az első felrobbant, mindenki elhagyta a hajót, ám egy portugál fotós visszament a hajóra felszereléséért, és akkor robbant a második bomba.

Ennek emlékére a Greenpeace az összes hajóját Rainbow Warriorra kereszteli el.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!