Ez a cikk a Mohaerdő Blogon jelent meg, 2009. november 22-én, egy vasárnapi napon:
Múltkor rákerestem Yann Arthus-Bertrand munkásságára, mivel egyből nagy kedvencem lett a HOME. És akkor döbbentem meg egy már korábban készített filmsorozatának létezésén, ugyanis az a közvetlen előzménye az említett filmnek. Yann a Földünk a magasból 16 részes dokumentum sorozatáról lett igazán híres, és nem véletlenül. Bár egy külön cikket is megérne ez a természetfilm széria, most csak azért említettem meg, mert e poszt főhősével a sorozat kapcsán ismerkedtem meg.
Dr. Gordon Hisashi Sato, PhD
1927. december 17-én született, Amerikában, egy japán emigráns családban. A II. Világháború kitörésekor (pontosabban Pearl Harbour után) családjával együtt deportálták Manzanarba, egy amolyan elszeparáló táborba, nehogy az amerikai japánok a nem japán származású amerikaiakra támadjanak. Manzanar egy büntetőtelep hangulatú hely volt, sivatagos, világon túli állapotával. Az ide deportált családok, azaz több ezer ember mindennap éhezett és nélkülözött. A háború végeztével aztán visszatérhettek eredeti lakóhelyeikre, de eddigre már Satoban mély nyomokat hagyott a nélkülözés. Később kertészként helyezkedett el a Californiai Technológiai Intézet szomszédságában, majd jött a sorsfordító véletlen: felborult furgonjával és megsérült a csuklója. Mivel így nem tudott zsákokat cipelni és plántálni, gondolt egyet és bement az Intézetbe azzal az ötlettel, hogy ő ott szeretne tanulni. Sorra küldözgették őt az egyik Nobel-díjastól a másikhoz, mígnem behívták egy meghallgatásra és végül felvették.
Hát így indult el a tudományos pályán. Sato aztán a sejtbiológia területén kutatott és több olyan központi kérdéskör felderítésében vett rész, mint a kemoterápia működése és hatásmechanizmusa, vagy a DNS-RNS működési elve (a mRNS-t akkor még nem ismerték, viszont ők keresték azt a láncszemet, ami aztán a mRNS lett).
De mindez esetünkben nem olyan lényeges, ellentétben az Intézet utáni munkásságával. Még a korábbi években, egy konferencián találkozott eritreaiakkal, akik éppen a szabadságharcukat vívták Etiópiával. Akkor tudta meg, hogy a Föld egyik legszegényebb népe micsoda küzdelmet vív függetlenségéért és boldogulásáért, és, hogy ezért bosszúból mekkora éhínséget kell elszenvednie Etiópiától. A volt császárság ugyanis nem tolerálta a kísérletet, megtorlásként élelmiszer embargóval büntette "északi tartományát". Sato visszaemlékezett saját tapasztalataira az elnyomást és az éhezést illetőleg és úgy döntött, segíteni fog az afrikai népen.
Eritrea
Eredetileg segélyszállítmányokat szállított Eritreába, főleg ruhákat. Majd a vízutánpótlás biztosításán foglalatoskodott. A fordított ozmózis elvén működő szűrőket és víztisztítókat szerzett és tengervizet alakított ihatóvá, majd ugyanezt tette, de jéggé fagyasztással és fertőtlenítéssel. A helyiekkel kísérleteztek azzal is, hogy kis tengervizes medencékben algákat neveltek, majd ezekbe márnákat telepítettek. Mikor a háború véget ért, egy újabb hatalmas problémával kellett szembesülni, méghozzá a gazdaság nemlétével és az éhezéssel. Ma Eritrea a 152. a GDP listán a 180-ból, de ez akkoriban, 1991-ben még rosszabb volt [2022-ben a 184. a 216-ból]. Ígyhát új kihívás akadt Sato számára: a sivatagos, kemény körülményeket valahogy úgy alakítani, hogy azok élelmet tudjanak biztosítani a lakosság számára.
Az algatenyésztés kapcsán jutott eszébe, hogy a halászat kézenfekvő lehetőség, hiszen az ország eléggé nagy partszakasszal bír, viszont nagyon kevés partmenti növényzettel, így nem tudnak ott, helyben felnőni a halak. Ebből következett, hogy a partvonalon egyébként honos mangrove felé forduljon a figyelme. Ha a növényt termeszteni kezdenék, akkor lenne hol élnie a halaknak, és a lehulló levelek trágyáznák is a tengert. Ám a mangrove csaknem akart életben maradni!
mangrove farming – lépésről lépésre
1# A mangrove ültetés és annak problematikája. Sato és csapata sokáig küzködött azzal, hogy a mangrovék életben maradjanak. A partszakaszon ugyanis csak 15%-ban éltek meg eredetileg a fák és nem tudták, hogy mi lehet a gond. Aztán szépen lassan Sato rájött, hogy csak ott találhatóak eredetileg mangrovék, ahol az időnkénti esőzések folyókat alakítanak ki. Mivel ezen fajok teljesen a sós vízhez szoktak, így csak a folyók által bemosott ásványi adalékok jelenthették a megoldást. Így is volt. A tengerparti homokban és a tengervízben minden anyag megtalálható a növények számára, kivéve a nitrogént, foszfort és vasat. Ezek viszont nélkülözhetetlenek a növekedésükhöz. Tehát meg kellett oldani, hogy valahogyan pótolják ezeket az anyagokat, persze úgy, hogy azt szinte fillérekből [nakfa centekből] meg lehessen oldani, lévén az ország az élelmiszer segélyeknek köszönhetően van életben, így nincs felesleges forrásuk trágyára.
2# A mangrove, mint állati eleség. Sato észrevette, hogy a beduinok általában hagyják, hogy az állataik legelgessék a mangrovékat. Ha viszont a tevék megeszik ezt a növényt és meg is tudják emészteni, akkor elvileg kifejezetten takarmányt is lehetne előállítani a fákból, nem kellene kizárólag a természetes haltenyésztéssel foglalatoskodni. Az állatoknál bevált a mangrove, a tevék és kecskék boldogan fogyasztották, de megint előkerült egy probléma. A táplálék önmagában kevés fehérjét biztosított az állatok számára, így azoknak nem születtek utódaik és nem tudtak nagyobb mennyiségű húst termelni.
3# És akkor a megoldások. Sato beindult. Rájött, hogy a fáknak szánt trágyázást úgy lehetne megoldani, hogy az állatok és emberek vizeletéből állítanak elő foszfort és nitrogént, méghozzá úgy, hogy minden fapalántához elásnak egy 500 grammos zsákot, amiben egy keverék urea és diammónium-foszfát van. Az urea (más néven diaminometanál) egy fehér kristályos anyag, mely az emlősök fehérjebontásának egyik végterméke és a vizelettel távozik (egy felnőtt férfi naponta 25-30g ureát pisil ki). Egy ilyen 500g-os tasak elegendő egy fának 3 évig. A vas biztosítása nem volt túl bonyolult egy olyan országban, amelyik 30 évig háborúzott. Mindenfelé roncsok hevertek (a szovjetek támogatták anno a függetlenségi háborújukat, így ők fegyvereket adtak az eritreaiaknak). Nem kellett hát mást csinálni, mint kis vasdarabokat elásni a zsákok mellé.
Közben kikísérletezték, az ideális kiszivárgást is, különböző zsákokat ástak el a földben, olyat, amin nem volt lyuk, olyat, amin csak 1 volt, 2, 3, 4, 6, 8. Végül arra jutottak, hogy a legideálisabb a 3 lyuk, ekkor tökéletesen optimális a trágyázás, és minden kiszivárgó anyagot felszív a fa, beépíti szöveteibe, nem kell a tenger szennyezésétől vagy kimosásától félni.
Mikor a mangrove eléri azt a kort, hogy szüretelni lehessen, learatják a leveleit. Mivel a mangrove sajátságos tulajdonsága, hogy a gyökerei a tengervízben lévő sókat eljuttatják a levelekig, és azok ott kicsapódnak, hogy a levél elhalásakor lehulljanak és távozzanak a növény szervezetéből, ezért elsőnek a helyiek lemossák a kirakódott sókat. Eztután megpermetezik a leveleket ureával (amihez állati és emberi vizeletből jutnak), és így adják azt takarmányként az állatoknak. Aztán az állatok bendőjében az urea ammónia tartalma, a cellulózból a bontóbacik által kiválasztott cukorral proteint alkot, így az állatok fehérjét, „húst” tudnak gyártani. Az urea nélkül pusztán csak életben tudnának maradni, hiszen a növényekből a cukrot és energiaadó vegyületeket ki tud vonni az emésztésük, de fehérjét nem tud szintetizálni a kellő mértékben, így szaporodni sem tudnának.
De honnan lehet elegendő ureát szerezni, ha egyszer az állattenyésztés eléréséhez már eleve kellett egy jókora adag? Mi sem volt egyszerűbb! A még a háborúban kísérleteztek alga és márna tenyésztéssel, Sato elkezdett ehető algákat termeszteni, plusz a helyiektől azt kérte, hogy a halakból megmaradó szemetet, valamint a nem elfogyasztott halakat őröljék meg, és keverjék az állatok élelméhez. Így, az alga és halmaradék fehérjéjét azok szervezete elkezdte hasznosítani és salakanyagként megjelent a gazdag urea. Így volt mit vinni és elásni a mangrovepalántáknak. Idővel megnőttek az első telepítések, visszatértek a halak és máris megugrott a halászat eredményessége, hiszen a fák gyökérrendszere inkubátorként teret adott az ivadékoknak.
És grátiszként még tűzi- és épületfa is keletkezett a rendszerben!
az Avicennia marina és a Rhizophora mucronat, a két honos mangrove fajta
további termesztésbe vont növények, az Atriplex és a Salicornia
a Spartina és a Distichlis spicata
gazdasági hatások és a project jelentősége
És akkor számoljunk utána kicsit. A leginkább termesztett mangrove az Avicennia, mely táplálóbb a lucernánál. A száraz súlyának 15%-a protein. 1 hektár ilyen mangrove egy évben 20 tonna levelet hoz, ami 3 tonna proteint jelent. Ha ezt átszámoljuk disznóhúsra - 100%-os hasznosulással -, akkor arra jutunk, hogy 1 hektárnyi mangrove 10 tonna disznóhúsnyi táplálékot jelent (kb 100db sertés). Hozzávetőleg 1,5kg disznóhúsban 2000 kalória van, ami egy felnőtt férfi napi élelemadagja. Ha ezt vesszük alapul, akkor könnyen kijön a szám, 548kg húst fogyaszt egy ember egy évben, ami 5,5 disznót jelent. Azaz 1 hektár egy évben 18,18 felnőtt férfi ember élelmezését oldja meg. Persze, ha csak és kizárólag húst fogyaszt, és mindenki felnőtt férfi. [Ezt újraszámoltam és tényleg pontosak az adatok.]
A Manzanarhoz közben társult a Seaphire Corporation is, akik kutatásukkal segítettek Satoéknak garnélákat tenyészteni, valamint egy Salicornia nevű növényt bevezetni, melynek magjaiból jó minőségű főzőolajat lehet előállítani. (Mellékesen a nyugati országoknak is megérné befektetni, hiszen a fatelepítéssel meg lehet kötni a légkörben lévő széndioxidot, és ez újabb hatalmas előnyt jelentene. Egy program, amely csökkenti a CO2 szintet, munkához és élelemhez juttatja a nélkülözőket és helyben tartja a lakosságot, gátat szabva a migrációnak.)
Ezidáig Sato több mint $550.000.-t fektetett bele programjába, megtakarításaiból, nemzetközi díjaiból (ugyanis ő nyerte a 2005-ben a Rolex és a Blue Planet díjakat), és jelenleg már több mint 800.000. fát ültettek, eredetileg Hergigoban. Ám most már Massawában van a program központja (Massawa a Föld egyik legszárazabb helye, évente a csapadék nem haladja meg a 20 mm-t!). Jelenleg egy olyan oktatási rendszer kiépítésén fáradoznak a project vezetői, mellyel meg tudják tanítani a helyieket a mangrove alapú mezőgazdaságra. A Manzanar project csak az első lépés volt, hiszen Mauritánia, Afrika nyugati partvidékén szintén belekezdett Sato irányításával a programba, de Kína is érdeklődött, ahogyan az arab országok is, vagy akár Chile az Atakama sivatag kapcsán.
Sato vélekedése a problémákról
Életműdíjának átvételekor tartott beszédében Sato külön kitért arra, hogy a mangrove termesztéses mezőgazdaság egész Afrikát el tudná látni élelemmel. Kiemelte, hogy Szudánban, ahol 161.880 négyzetkilométer terület van és a Nílus is ered, ott egész Afrikát élelmezni tudnák. Ennek ellenére ma élelmiszersegélyek nélkül éhen halna a nép, a központi kormányzat módszeresen erőszakot alkalmaz a Sariával (az iszlám törvénykezéssel), amiben több ezren haltak már meg. Nigériában, ahol hatalmas mennyiségű kőolajat termelnek ki, a lakosság túlnyomó része annyira szegény, hogy még annyi étolajat sem tud megvenni, amivel az ételét meg tudná főzni. Amikor Sani Abacha, a volt diktátor egy szexorgián a viagrától infarktust kapott és meghalt, pár nappal később felesége 18 bőröndnyi pénzzel jelent meg a repülőtéren. Ruandában az élelem miatt robbant ki (többek között) az egyik legnagyobb népirtás, Zimbabwe, a 2. legfejlettebb gazdasággal rendelkezett afrikai ország ma élelmiszer importra szorul. Kenyában szintén dúl a szegénység, mégis elnökük, Arap Moi a világ 6. leggazdagabb embere volt a ’90-es években, a korrupciónak és illegális aranykereskedelemnek köszönhetően. Sato a problémák forrását a politikában, kultúrában és a vallásokban látta. Ez a három dolog az szerinte, amelyek elszívják a pénzeket a társadalomtól, korrupciót okoznak és viszályokat szítanak.
Mikor Eritreába utazott és belevágott ottani munkájába, azért döntött így, mert az ország annyira szegény volt, hogy az emberek tudták, hogy tisztán kell játszaniuk. Nem volt és ma sincs korrupció, minden dollár hasznosulni tud és az emberek akarnak tenni a jövőért.
És végül egy idézet beszédéből zárásként:
„Mi tudósok vagyunk. Örökösei az indokok korának. Mi vagyunk a nyugati racionalitás gyakorlói. Így hát tapasztalataink alapján kell gondolkodnunk, nem pedig vallásos hittel vagy történelmi legendákkal.”
A felhasznált források alább…
[Bár az örök internetben már nem találhatóak meg ezek a források. Hogy még jobb legyen a helyzet, a cikkben szereplő képek is ezekből lettek átemelve. Tanulság: mindent lement = tovább él a valóságban!]
a project hivatalos honlapja
http://themanzanarproject.com/
a project dokumentációja:
http://www.tamu.edu/ccbn/dewitt/manzanar/mangroveinit.htm#planting
http://pr.caltech.edu/periodicals/CaltechNews/articles/v39/sato.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Gordon_H._Sato
http://www.tamu.edu/ccbn/dewitt/manzanar/eritreadaily.htm
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!