Szemfényvesztés

Majdnem elfelejtettem bemutatni azt a képet, melyről már a Facebookon lehetett látni 1-2 „munka közbenit”. Persze, a majdnem elfelejtés a shów-flós átvezetése annak, hogy minden ütemezve van, előre időzítve, méretre szabva, hiszen különben már nem is érezhetné úgy az ember, hogy csinál valamit… a rajzolás, tervezés, szervezés, intézés, kivitelezés, tűzoltás és a felkészülés az ’élet utáni halál utáni életre’ mellett. Mondhatnám, hogy nem jó ilyenkor, hogy az igazi és boldog valóság szférája (Facebook) viccből 2 eseményazonosítót is csinált, amelyeknél nem derült ki, hogy az egyik sehova sem mutat, csak miután már a sajtóanyagok kimentek… de inkább nem mondom!

Mert megy a rajzolás és készülnek a képek, és öröm van, és minden milyen izgalmas, ugye? (Nekem annyira nem… :( )

Szóval, kérdezték páran, hogy mégis milyen trükkökről lesz szó a kiállításon, illetve azt is hozzátették, hogy mesélhetnék bővebben a képekről, hiszen azok sokkal többrétűbb dolgok, mint a twinpíkszes forma gagyisztikus kiállítása a Műcsarnokban. Példának okáért. Mire én utóbbira azt válaszoltam, hogy majd a tárlatvezetésen fogok szónokolni, de azt azért nem szeretném, hogy komplett narrációk kerüljenek a képek elé. Manapság - szerintem - az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy vagy igény érződik, hogy jöjjön egy csillámbohóc (kurátor, szakértő, „ebbőlszakdogáztam”) elmagyarázni, hogy miért az a jó, amit ő belelát egy képbe, vagy az, hogy a nézők tanácstalanul állnak, bizonytalankodnak, nem akarnak hülyének tűnni, hiszen nem tudják, hogy egy képben mit kell nézni.

És előszöris, a képEN lehet valamit nézni, benne maximum krétaport, lúgot, rostanyagokat és túlértékelt üzleti titkokat, meg eco-friendly borneói eukaliptuszcellulózt. Másodsorban pedig mit kell nézni, mit kell nézni?! Hát a képet! A készítő is ugyan azt látja (részletesebben), mint a néző. Egyedül a vakok, kalmárok és a marketingesek érzékelik máshogy a vizuális alkotásokat.

Mivel már sejthető, hogy a 28 nappal későbből ismert dühkór kiújult rajtam, most veszek egy nagy levegőt, és akkor írok kicsit arról is, hogy mit lehet nézni egy képEN. Mondjuk ezen itt:

A kortárskedvelő laikus azt mondaná, hogy ebben a képBEN semmi nincs, csak villanykörték. Taps, meghajlás, egy újabb fölösleges vélemény is elhangzott. Érthető a meglátása, hiszen ő még mindig benne keresi a felszínén láthatót. Ha közelebbről is megnézi valaki a képet - vagy legalább egy kicsit hosszan -, akkor már észrevehető, hogy egy részletesebb látvány van összeépítve, tele anyagszerű hatásokkal. Látszik a ragasztószalag, mely összekötözi a villanykörtéket, az X, amely a beállítás közepén van, a két panel, amik az alját és a hátterét adják az égőknek. Ilyenkor megy a kombinálás, hogy ez egy családot képvisel, 2 balra, 2 fölfelé, 1 jobbra mutat, tehát inkább ez morzekód, vagy nem is! Ezek még a régi villanykörték, tehát valamilyen újrahasznosítós-rosszak a led körték dolog lesz a „mondanivaló”. Nem segít, hogy múltkor is sírtam a blogon a led körtékről, de most mindegy.

Ez a fajta belelátás a mohában-a-Mária tipikus példája. Ilyenkor nem a képen lévő látvány villanyozódik fel a néző agyában (jajj, de szellemes szójáték volt!), hanem a néző asszociációi keresnek kapaszkodókat a képen. Mintha a ragasztott X kapcsán beugrana, hogy Mulder ügynök is ilyen X-et ragasztott anno az ablakára, hogy az ufókák ne a szomszédba csöngessenek be.

Tehát láthatóak ezek mind a képen, sőt láthatóak maguk a villanykörték is. Ugye?

Te is látod mind az ötöt, nem? Tuti? :)

Főleg, ha élőben (vagy 30 megapixelben - Gábor, innen is üdvözöllek! ;) ) vizslatja a néző. Akkor aztán előjönnek azok a rajzi-szakmai megoldások, melyek a hangulatért felelősek. Hosszú átmenetek sötét tónusból világosba, foltalakok, melyek határait nem nagyon lehet meghatározni. Kontrasztok az üres háttér és a zsúfolt előtér között. Összetett tónusrendszer fedi el az egész képet, és így fokozatosan hangosodik a kérdés, hogy hogyan is lett ez megrajzolva. [Amúgy magam nem szeretem ezt a kérdést, mert úgy hat, mintha a jobb rajzolás nem lenne elvárható színvonal… miközben pont azt kéne kiemelni, hogy a többi rajz miért olyan tré.]

A trükkök például erről szólnak. Hogy akármennyire is hihető egy látvány, az nem biztos, hogy valódi, és fordítva is igaz, lehet, hogy az illúzió a valódi és a valóság hamis. Már megint ezt a kápós szöveget nyomom, de csak azért, mert erről van szó a realista művészetben. Nagyon sok különböző rajz esetében jártam végig azokat a beszélgetéseket, hogy mégis miért és hogyan vannak a képek kitalálva, és mindig valami eeeeeszméletlen nagy mondandót kerestek benne a nézők. Hiába, ehhez vagyunk hozzászokva, hogy minden varázslatos, különleges, minden pénzt megérős (bár nem is tudom, ha valami kórság ellenszerére bukkannék, akkor biztosan nem kódolnám bele egy rajzba). Hiszen a vizuális művészetek első sorban vizuális eszközökkel operálnak, nem? De!

Egyszerű látvány, 6 villanykörte, de mégis kicsit sokkal mélyebb. Az agy becsapása és apró utalások arra, hogy milyen egyszerűen el tudja nyomni az érzékelhető apróságokat, ha nem akar vesződni a megértéssel.

Amúgy készült egy kis videó a kiállítás reklámozásához:

Pali

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!