rajzok

Szemfényvesztés

Majdnem elfelejtettem bemutatni azt a képet, melyről már a Facebookon lehetett látni 1-2 „munka közbenit”. Persze, a majdnem elfelejtés a shów-flós átvezetése annak, hogy minden ütemezve van, előre időzítve, méretre szabva, hiszen különben már nem is érezhetné úgy az ember, hogy csinál valamit… a rajzolás, tervezés, szervezés, intézés, kivitelezés, tűzoltás és a felkészülés az ’élet utáni halál utáni életre’ mellett. Mondhatnám, hogy nem jó ilyenkor, hogy az igazi és boldog valóság szférája (Facebook) viccből 2 eseményazonosítót is csinált, amelyeknél nem derült ki, hogy az egyik sehova sem mutat, csak miután már a sajtóanyagok kimentek… de inkább nem mondom!

Mert megy a rajzolás és készülnek a képek, és öröm van, és minden milyen izgalmas, ugye? (Nekem annyira nem… :( )

Szóval, kérdezték páran, hogy mégis milyen trükkökről lesz szó a kiállításon, illetve azt is hozzátették, hogy mesélhetnék bővebben a képekről, hiszen azok sokkal többrétűbb dolgok, mint a twinpíkszes forma gagyisztikus kiállítása a Műcsarnokban. Példának okáért. Mire én utóbbira azt válaszoltam, hogy majd a tárlatvezetésen fogok szónokolni, de azt azért nem szeretném, hogy komplett narrációk kerüljenek a képek elé. Manapság - szerintem - az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy vagy igény érződik, hogy jöjjön egy csillámbohóc (kurátor, szakértő, „ebbőlszakdogáztam”) elmagyarázni, hogy miért az a jó, amit ő belelát egy képbe, vagy az, hogy a nézők tanácstalanul állnak, bizonytalankodnak, nem akarnak hülyének tűnni, hiszen nem tudják, hogy egy képben mit kell nézni.

És előszöris, a képEN lehet valamit nézni, benne maximum krétaport, lúgot, rostanyagokat és túlértékelt üzleti titkokat, meg eco-friendly borneói eukaliptuszcellulózt. Másodsorban pedig mit kell nézni, mit kell nézni?! Hát a képet! A készítő is ugyan azt látja (részletesebben), mint a néző. Egyedül a vakok, kalmárok és a marketingesek érzékelik máshogy a vizuális alkotásokat.

 

Szemfényvesztő W.jpg

Mivel már sejthető, hogy a 28 nappal későbből ismert dühkór kiújult rajtam, most veszek egy nagy levegőt, és akkor írok kicsit arról is, hogy mit lehet nézni egy képEN. Mondjuk ezen itt:

A kortárskedvelő laikus azt mondaná, hogy ebben a képBEN semmi nincs, csak villanykörték. Taps, meghajlás, egy újabb fölösleges vélemény is elhangzott. Érthető a meglátása, hiszen ő még mindig benne keresi a felszínén láthatót. Ha közelebbről is megnézi valaki a képet - vagy legalább egy kicsit hosszan -, akkor már észrevehető, hogy egy részletesebb látvány van összeépítve, tele anyagszerű hatásokkal. Látszik a ragasztószalag, mely összekötözi a villanykörtéket, az X, amely a beállítás közepén van, a két panel, amik az alját és a hátterét adják az égőknek. Ilyenkor megy a kombinálás, hogy ez egy családot képvisel, 2 balra, 2 fölfelé, 1 jobbra mutat, tehát inkább ez morzekód, vagy nem is! Ezek még a régi villanykörték, tehát valamilyen újrahasznosítós-rosszak a led körték dolog lesz a „mondanivaló”. Nem segít, hogy múltkor is sírtam a blogon a led körtékről, de most mindegy.

Ez a fajta belelátás a mohában-a-Mária tipikus példája. Ilyenkor nem a képen lévő látvány villanyozódik fel a néző agyában (jajj, de szellemes szójáték volt!), hanem a néző asszociációi keresnek kapaszkodókat a képen. Mintha a ragasztott X kapcsán beugrana, hogy Mulder ügynök is ilyen X-et ragasztott anno az ablakára, hogy az ufókák ne a szomszédba csöngessenek be.

Tehát láthatóak ezek mind a képen, sőt láthatóak maguk a villanykörték is. Ugye?

Te is látod mind az ötöt, nem? Tuti? :)

Főleg, ha élőben (vagy 30 megapixelben - Gábor, innen is üdvözöllek! ;) ) vizslatja a néző. Akkor aztán előjönnek azok a rajzi-szakmai megoldások, melyek a hangulatért felelősek. Hosszú átmenetek sötét tónusból világosba, foltalakok, melyek határait nem nagyon lehet meghatározni. Kontrasztok az üres háttér és a zsúfolt előtér között. Összetett tónusrendszer fedi el az egész képet, és így fokozatosan hangosodik a kérdés, hogy hogyan is lett ez megrajzolva. [Amúgy magam nem szeretem ezt a kérdést, mert úgy hat, mintha a jobb rajzolás nem lenne elvárható színvonal… miközben pont azt kéne kiemelni, hogy a többi rajz miért olyan tré.]

A trükkök például erről szólnak. Hogy akármennyire is hihető egy látvány, az nem biztos, hogy valódi, és fordítva is igaz, lehet, hogy az illúzió a valódi és a valóság hamis. Már megint ezt a kápós szöveget nyomom, de csak azért, mert erről van szó a realista művészetben. Nagyon sok különböző rajz esetében jártam végig azokat a beszélgetéseket, hogy mégis miért és hogyan vannak a képek kitalálva, és mindig valami eeeeeszméletlen nagy mondandót kerestek benne a nézők. Hiába, ehhez vagyunk hozzászokva, hogy minden varázslatos, különleges, minden pénzt megérős (bár nem is tudom, ha valami kórság ellenszerére bukkannék, akkor biztosan nem kódolnám bele egy rajzba). Hiszen a vizuális művészetek első sorban vizuális eszközökkel operálnak, nem? De!

Egyszerű látvány, 6 villanykörte, de mégis kicsit sokkal mélyebb. Az agy becsapása és apró utalások arra, hogy milyen egyszerűen el tudja nyomni az érzékelhető apróságokat, ha nem akar vesződni a megértéssel.

Amúgy készült egy kis videó a kiállítás reklámozásához:

 

Pali

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Ráció és emóció

Nemrég szóltak, hogy ennyire rajzolok, hogy nem frissült már mióta a blog? És hát igen, rajzolok is, meg 3-4 külön feladaton ügyködöm, de akkor a hangulatok enyhe csitítása végett, íme az egyik új rajz:

r&e kép.jpg
r&e r1.jpg
r&e r2.jpg

Változatlanul szörnyű a felbontás, rossz a bevilágítás és minden egyéb. Agyalok a befotózási probléma megoldásán, remélem ezt is záros határidőn belül fel tudom számolni!

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

a szépség illúziója

Ahogy ígértem, itt is van az új rajz. És egyből elnézést is kérnék a technomán világ vaksága miatt mindazoktól, akik rajzokat, festményeket csak monitoron szoktak nézegetni. Ugyanis belefutottam abba a problémába, hogy a 72dpi-s felbontás (net) és a középkategóriás digitális fényképezők (saját) egyszerűen kevesek a grafithoz. Szóval, mindenki nézze úgy az új rajzom, hogy több tónus van rajta, a sötétek mélyebbek, a világosak „fehérebbek” és a részletek sűrűbbek. (Ennek persze örülök is, mert ez egy szép példa arra, hogy miért kell élőben látni az ilyen képeket!)

A szépség illúziója W.jpg

 

A címmel kapcsolatban csak annyit, hogy ez a rajz is a majdan következő kiállításra készült, és a kiállítás egyik mellékprogramja a Realizmus. - a valóság természete című könyvem bemutatója is lesz, ígyhát a kettőt összekapcsolatam. Az új képek egy része a könyvben lévő fejezetekcímeket kapja saját címeknek, de nem azért, mert adaptációkat vagy parafrázisokat rajzolok éppen. Nem hiszem, hogy magyarázni meg képiesíteni kellene az írásomat, illetve indokolni a látványokat, hanem egyszerűen engem szórakoztat a dolog. :)

Azért akad áthallás közöttük, de ez túl belemagyarázós lenne egy külső szemlélőnek, így inkább azt mondom, hogy nincs kapcsolat közöttük.

Amúgy pár nap és itt van december 13, amikor kihozom a könyveket a nyomdából! ;)

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

úgy tűnik, hogy retró napok vannak!

Méghozzá zsinórban. Ugyanis sorban olyan képeket kértek tőlem, amelyek régebbi rajzok újrarajzolása vagy újra önadaptálása - már, ha lehetséges az ilyen képzavar. Ami persze mindig egy kicsit fura érzés, mert ilyenkor jobban észre lehet venni a tól-ig változásokat, és nekem is jobban feltűnik, hogy mi hogyan tér el a régi, illetve az újabb megoldásaim terén.

Vegyük például ezt a régebbi képem:

01-Hal-alufóliában,-citromokkal-W.jpg

Ugye ez a halas-citromos képem volt az első, melyet már magam is képnek tartottam. Rövid, de kalandosnak sem mondható Rémzőművészetis kárriérem egy olyan állomása, amikor kezdett derengeni, hogy bent nem nagyon fogok tudni senkivel sem szót érteni a felettesek közül, mert nekem az ő dolgaik, nekik meg az enyémek nem jöttek be. Ígyhát a fölös ide-oda vonatozgatást felhagytam, és inkább csak a délutáni, elméleti órákra fókuszáltam, ennek jegyében vettem fel a tárgyakat és hasonlók. Itthon rajzoltam. A varázsszó az autodidaktizmus volt.

 

Aztán egy karácsonyi héten, az igazi halászlés előkészületekkor kölcsönvittem pár halat és elkészítettem többek között ezt a beállítást is, majd január körül nekikezdtem a rajzolásának.

aztán eltelt 10 év

És flashback-ként utolért egy régi kritika:

- Miért adtad el a halas képet? Hiszen mondtam, hogy megvenném!

- Nem, az árát kérdezted meg. Miért, annyira megtetszett? Megrajzolhatom újra!

- Aha. OK, akkor arra vevő lennék, de ne ugyan az legyen, hanem amikor úgy elkap az ihlet vagy a pillanat, akkor egy olyat csinálj! Hogy olyan különleges legyen, mint az volt.

 

Hát persze… utóbbiak azok a szavak, melyekkel mindig gondom adódik, mivel nem hiszem, hogy van vagy létezik olyan, hogy ihlet, nehéz elképzelnem az ’újrarajzolás’-t és a ’ne ugyan az legyen’-t, és az ’olyant csinálás’ meghatározása is nehézkes. Szóval ilyenkor megpróbálok elindulni egy irányba, aztán majd jól kidobom párszor a rajzokat és kb 3. nekifutásra jön össze valami tényleges rajz. (Ez a gyakorlatban azért lehet idegesítő másnak, mert megbeszélt, képátvevős időpontot bármikor visszamondok szemrebbenés nélkül azért, mert széttéptem a már kész képet elégedetlenségemben.)

Ennek is 4x kellett nekifutni, bár ebből csak 3 volt krízis, ugyanis egyszer a papírt kellett lecserélni, mert rossz volt a minősége és nem vette fel a tónusokat.

Viszont a másik 3 eset ez a mementó dolog volt. Nem nagyon tudtam, hogy mi lesz majd az eredmény, és részeit meg már sokszor lerajzoltam ennek a képnek (a citromot vagy öt alkalommal). Szóval, számomra már kihűlt rajzi értelemben az a kép. Ráadásul, egy nagyon jó helyre került, aminek külön örülök is, de most meg egy másik - számomra - jelentőséggel bíró megrendelő szeretné a régi képet (mindig megdobogtatja a szívem, amikor festmények közé helyeznek egy igazi képet! ;) ). Illetve, nem a régit, hanem egy újat, de olyant. Na, eleinte figyelembe is vettem a megrendelői kéréseket, aztán rájöttem, hogy befőttet sem a lapkától indulva teszünk el, szóval 2x ki lett dobva sok napos meló, és nekiindultam ennek a képnek.

Emil-hala---részlet-citromW.jpg

akkor legyen két hal, legyen több alu, sőt, a citromot is emeljük ki kicsit

… meg háromszögeljük át a teret, borítsuk meg a síkját, legyen kicsi víz, emelkedjen szét a tükröződéstől, áttűnésektől, csillogástól és a textúráktól a citrom. Meg, a régihez képest legyen még 10-12 tónus rajta. És, ha lehet, jelentéktelenítsük el a hátteret. Merthát, egyszer élünk, nem?!

A 10 éves halak

A 10 éves halak

Ezek a változtatások nudlinak tűnnek, viszont sok szerepük van. Egyfelől, monitoron sajna nem látszanak, viszont élőben egyből előtűnnek és sokkal több részletet biztosítanak. Másfelől pedig olyan eltérések ezek a megszokott komponálási szabályoktól, amik inkább a szabályokat erősítő kivételekként funkcionálhatnak. És ennek örülök, mert nem szeretem a szabályokat. :)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

a forma és szín különbsége

Van a kiállításon egy kép, mely mellett eléggé elmentek az érdeklődők, és utána jártam, hogy mi lehet az oka a dolognak.
Ez a kép a The 3rd Orange, melyről ezen a linken már írtam bővebben, de egy fontosabb szempontot eddig nem meséltem róla.

Az, hogy ez a kép is kikerült a kiállításra, az azért lett, mert - ahogy írtam a posztban - régen többször kaptam azt a véleményt rajzaimról, hogy „nagyon érdekesek, látszik rajtuk Csernus és Sándorfi festészetének hatása”.

nesze neked festészet!

Én ezen teljesen lefagytam, mert számomra teljesen egyértelmű volt, hogy Csernus és Sándorfi festők, én meg rajzoló vagyok, és rajzaimat az ő festményeikkel ilyen értelemben összevetni teljesen értelmetlen dolog. Mintha azt mondanánk egy iskolabuszra, hogy látszik rajta a bányászdömper hatása… mert kerekei vannak, kaszni burkolja és lehet benne brummogni vezetés közben?
Ennek apropójára készült a The 3rd Orange, mely egy Sándorfi festmény 1:1-es átrajzolása, de annyi csavarral ugye, hogy a ’festményre’ ráragasztottam egy kis cédulán még egy, grafikus képű narancsot.

nesze nekem túlkomplikálás!

Ahogy most a visszajelzésekből kiderült, nem vette észre senki, hogy mi a lényege ennek a fricskának, hogy a kiállításon szereplő 2 (amúgy 4) narancs közötti különbség maga a rajz és a festmény közötti különbség.
Az Utolsó narancsos kép háttértörténete ezen a linken olvasható még.

106 1 narancsok-e.jpg

Első csavar: A rajzban főleg formát ábrázolunk, azaz a színeknek nincs olyan nagy jelentősége (harmadlagosak). Mivel főleg a fény visszaverődése jelenik meg tónusokkal. Persze, van súlya a színnek is, például a narancssárgát szinte nem, vagy csak macerásan lehet rajzolni tónusértéke miatt.
A festészetben viszont a forma az, ami harmadlagos, hiszen ott a színek adják azt az összhatást, melyre az agy elhiszi a látványt. A forma ott is szerepet kap, de nem olyan súlyosan, mint a szürke világban. Ezért nem az eszközök precizitása miatt, hanem a formahűség okán élesebbek amúgy a rajzok, mint a festmények.

Második csavar: Mivel vesszőparipám, hogy a rajz jobb vagy minimum egyenrangú a festészettel, így a festmény átrajzolásánál már eleve látványosabbá tettem a képet rajzi eszközökkel. Kicsi kontraszt itt, kicsi tónuseltolás ott, picit más kontúrok és kompozíció és kész.
Azaz, egy festmény lerajzolva rosszabb hatást kelt, mint megrajzolva egy külön képnek. (Ezért sem érdemes egy szinten festményekről rajz másolatokat készíteni.)

Harmadik csavar: Ha valamit látunk színesben, mondjuk egy festményen, akkor arról emlékeink alapján összeáll, hogy mi lehet az, milyen az illata, tapintása, stb. De ha megfosztjuk a képtől a színeit, akkor egyből homályba futunk vele. A rajz viszont sohasem látott dolgokat tud ábrázolni úgy, hogy - a forma, textúra bemutatása miatt - megértsük, milyen lehetne az a dolog, ha létezne, ha láttuk volna már.

106 2 a-3-narancsos-kép-e.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Hypnos&Thanatos

Szóval ez a 4. kép, ami 5.-nek készült végül el.

Hypnos és Thanatos az Éj istennőjének ikergyermekei, előbbi az álmok istene, míg utóbbi a halálé. Két olyan fogalom istenei, melyek egy kicsivel az emberi észlelés határai után léteznek. 
Mind a ketten a Tartarosban, a túlvilág barlangjában élnek, ott, ahová élő soha nem léphet be (elvileg), és soha nem jelennek meg amúgy, csak ha az álmokkal vagy a halállal kapcsolatban kell.

Ezért nem kaptak önálló teret rajzukon és lettek a vázlatos hangulattal visszaszorítva ábrázolva. Valójuk sohasem látható, illetve akkor már mindegy, ha igen. Ez amúgy a klasszikus ábrázolási formájukra is jellemző H&T-nak nem maradt fent egész alakos alkotása, pár fej szobor és ornamentika a maximum róluk.
Az antik ábrázolásaikon ugyan nem, de a későbbi festményeken már úgy különböztetik meg őket - ahogyan magam is tettem -, hogy Thanatos arcát árnyékban tartják, ezzel sugallva a Halál istenének komorságát.

98 1 HypnosThanatos-W.jpg

Mint a Hellens-sorozat másik 4 képe, úgy ez is régi képeimen már kitalált és szerepeltetett rajzi, szakmai trükköket, elemeket alkalmaz. Ennek esetében A Last day on Earth - mely szintén szerepel a bemutatkozó kiállításon - és a Welcome Home a két elődkép. Amikor azokat, majd általuk ezt a képet kitaláltam, akkor egy nálam szokatlanabb képi megoldást szerettem volna valahogy bemutatni.

A vázlatosan hagyás lényege nem időhiány, lustaság vagy valami hasonló dolog, hanem a nagyon részletes és reális rész és az "üresen" hagyott papír közötti különleges kapcsolat. Szerintem ez valahol a trompe l'oeil legyeknél kezdődött, amikor a kor szintjéhez képest nagyon kifinomult képi megoldásokat úgy próbálták még tovább tuningolni, hogy mindenféle kis szösszeneteket illesztettek a festők a képekre, hogy még élethűbb hatást keltsenek, illetve 'becsapják a szemet'. Ezzel viszont a csak odatett részlet le is dominálta magát a képet, így hamar ki is kopott ez a játék.

Egy kartauzi portréja

Egy kartauzi portréja

Én annyiban változtattam a dolgon, hogy nemes egyszerűséggel a légynek tettem meg Hypnost&Thanatost és hagytam magát a "képet".

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Prometheus the Titan

Prometheus régi nagy kedvencem és mindig vágytam rá, hogy valahogyan csináljak valami prometheusos képet.

Története iránti rajongásom még anno az érettségi idejéből jön, ugyanis egyedüliként én választottam 3. irodalom tételnek az „Egy szabadon választott görög dráma elemzése és a műfaj jellemzőinek bemutatása általa.”-t. Akkorra már persze sok Prometheus alapú történetet olvastam, a két legfontosabb is, a Gólem és a Frankenstein is nagy kedvencem lett, sőt, a legfiatalabb Prometheus koncepció, A Gömb is az egyik rajongott filmem.

 

Frankenstein??? a Gólem??? a GÖMB??? miről ír már megint?!
Mert ez a három történet is bizony sok-sok ponton a Prometheus drámájából táplálkozik. Míg a drámában Prometheus megsajnálja az embereket szerencsétlenségük miatt és ellopja a tüzet (azaz a fejlődés kulcsát) nekik, majd ezért büntetésből egy sziklához láncolja Zeusz és keselyűivel minden nap megmarcangoltatja a beleit-máját - természetesen az idők végezetéig -, addig a Gólem esetében Lew rabbi szintén egy isteni varázserőt (isten nevének helyes írásmódját) kapja, hogy pártfogoltjait, az elnyomott és pogromizált zsidóságot valahogy megsegítse a sárkolosszussal. 
Frankenstein pedig - melynek alcíme az Avagy a modern Prometheus - szintén mágikus erőt alkalmaz (a korai, de fejlődő tudomány, az elektromosság segítségével az élet teremtését), hogy létrehozza az önállót, cselekvőt és szépet.

Mind a négy mű alapja az, hogy fő hőseink valami emberfelettivel akarnak jót, vagy többet véghezvinni, változtatni, de tettük eredménye nem lesz tökéletes, és a beléjük kódolt kockázatok, veszélyek végül konfliktusokhoz vezetnek. Ami mindegyikben viszont eltérő, hogy a Prometheus karakterek mind másért teszik tetteiket, mások motivációik. Prometheus önzetlenül segíteni akar, Lew rabbi népének szeretne védelmet és biztonságot, de figyelmen kívül hagyja, hogy a Gólemet öncélúbb dolgokra is felhasználja és ez majdnem lánya életébe kerül. Victor Frankenstein a tudomány szerelmeseként, de fiatal hevületében felelőtlenül alkotni, létrehozni szeretne.
Goodman doktor, Adams és Fielding kutatók pedig - az ember mélyében lévő vágyakat valóra váltó gömb segítségével - a kíváncsiságuk és megismerés iránti vonzalmukban, ahogy a tudomány nagy titkát próbálják megfejteni véletlenül sajnos saját gyengeségükkel szembesülnek.

97 PrometheusW.jpg

ja, a képről még nem is írtam
A sötét képi világ, fénytelen beállítás a Prometheus-hangulat egyik legfontosabb eleme, illetve a fény szerepe mindig végig kiemelt a történetekben. Ez nem depis dolog, hanem inkább misztikus, bizonytalanító hatás. Prometheus alakja, a statikus beállítása nem fedi fel, hogy a „tett” előtt, után vagy az egész sztori végén járunk, pusztán arra utal, hogy van, vagy jelen van Prometheus.

Amit még fontos megemlíteni, hogy az alak arányain eléggé sok átírás történt. Mivel a mitologikus figurát NEM magammal szerettem volna párhuzamba állítani, hanem valahogy megrajzolni a titánt, a nem ember, istenek előtti óriást, így egy fura nézőpontba helyeztem. Ha ugyanis megtartottam volna az arányokat, akkor hagytam volna, hogy pusztán egy emberalakra címkéződjön a Prometheus név.


+1 
Több, rajzaimat kedvelőm ide fogja citálni az Alien-Predator univerzum Prometheusát. Bár elsőre az is illene ide, de a rajz ötlete hamarabb született meg, mint ez az Alien (Predator nélkül), ugyanakkor Ridley Scott ezen esetben a kabátot varrta a gombhoz, mivel a filmben és történetében „a prometheusi tett eredményei” mennek Prometheushoz és nem fordítva... de talán majd a Paradise-ból kiderül.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Prometheus munka közben

Hát, természetesen nem bírom ki, hogy ne írjak valamit a Prometheusról. Persze, megfogadtam, hogy a 2 utolsó képet nem mutatom meg a kiállítás megnyitójáig, de azért valami ízelítőt azért adok. Egész pontosan egyet.

95 1 Prometheus-munka-közben-2.jpg

Na, vajon ki volt a model a képhez? (annyit segítek, hogy egy flakon kóláért elvállalta, de ritkanagy primadonna volt, mert kikötötte, hogy csak kávé után hajlandó fotózkodni :$)


És még egy gif is van azért, melynek címe - utalva egy korábbi posztra - Faithless: The Dance never ends!

95 2 Prometheus dance.gif

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

az Utolsó narancsos kép

A nosztalgiavasút egy újabb állomásaként jöjjön egy pár sor az Utolsó narancsos képről.

88 1 Utolsó-narancsos-kép.jpg

miért narancsok? ez olyan sándorfis dolog, nem?
Perszehogynem! Bár kétségtelen, hogy Sándorfi festményein is vannak narancsok, ahogy szobák, személyek és hasonlók is, de én nem ezért kezdtem el narancsokat rajzolni. Sőt, személyeket szobákban sem ezért rajzolok.

Anno a halakkal kezdem, majd jött az írógép, majd a szappanbuborékok… és egyik nap, amikor feljöttem a műhelyből a konyhába, akkor megláttam egy keményre száradt citromot a gyümölcsöstálon. Egyből bejött, főleg, mert új beállításokhoz fotóztam éppen. Viszont a citrom önmagában kevéske volt. Valamit kellett is csinálni, így gondoltam devicces lenne, ha kis tükördarabkából látszódna a képtéren kívüli citrom, és ellenpontozódna narancsokkal.

88 2 Magany-W.jpg

Ez lett a Magány - Narancsok citrommal című kép. És ekkor vettem észre azt a bizonyos árnyékvonalat a narancsokon, melyek isszonyat ütősen hatnak rajzban. Csináltam is egy vagon képet narancsokról. Reklámzacskó mellett, félbevágva, konzerveken. És még mielőtt eluntam volna a témát, megrajzoltam az Utolsó narancsos képet is.

88 3 Utolsó-narancsos-kép.jpg

az élet képlete
Az első vonalak meghúzgálásakor az lett volna még a címe, hogy az Élet képlete - az utolsó narancsos kép, mert már az elején láttam, hogy a megfolyás nem lesz elég jó képileg, viszont ez a relativizált elő-és háttér meg túl sivár. Ha valami folyadék nem lesz jó, akkor legyen valami más. A festéseket ekkor még modelleznem kellett volna (másik fotóval), viszont krétát kitalálni és rajzolni már ment, ezért esett a döntés végül a képlet háttérre.

Arra a képletre, mely természetesen nem értelmes matematikailag, és itt nem is ezért szerepel, hanem inkább azért, mert az élet összetett folyamatát szimbolizálja. Azt, hogy mindenki keresi a maga megoldását, amivel letisztul a kép, az egyenlőségjel másik oldalát. Ahol x=y-nal. És a végére csak annyi marad a kérdés, hogy ki lehet x y-ja.

 

Megnéznéd élőben?! Nagyon jó! Gyere el április 8-án az Amadeus Művészeti Alapítvány kiállítóterébe, az AMATÁRba (1035 Budapest, Veder u. 14.), ahol egy kiállításon - több másik rajz mellett - ez is ki lesz állítva. Ne feledd, 18:00-kor kezdődik a megnyitó! És hidd el, élőben még vadabb ez a rajz is!

:( Hogy nem tudsz eljönni? Nem baj! Április 8-28 között, minden kedden és csütörtökön is megnézheted, 12:00 és 18:00 között!

A kiállításra kerülő képek mindegyikéről bővebb információkat írok ide a blogra. Mivel már szinte mindenkinek okostelefonja van, így minden kép mellett ott lesz egy kis táblán a link és a QR kódja, ahol elérheti az adott rajz infóanyagait, háttérsztorijait. 

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Morpheus

Sorban a 3. nagyméretű kép is elkészült végre. Ez amúgy egy kicsit másabb is, mint a többi, mert kipróbáltam rajta egy optikai trükköt. 
A képnek ugyanis olyan majdani helyet terveztem, ahol magasabban van a megszokottnál (ágy fölött, lépcsőfordulóban, egy bejárattal szembeni kisasztal fölött, stb). Így viszont a szemmagasság a képen belül lejjebb kerül kicsivel - a megszokott portré magasságához képest inkább a térd fölé esik. 
És mivel mélységében nagyobb a képtér („perspektivikusan rövidül”), így a lábszár, ami hozzánk közelebb van, nagyobb is lett. Viszont ez okozhat problémát is, mert, ha közel állunk a képhez és lefelé nézve szemléljük a lábakat, akkor összébb zsugorodnak és aránytalannak hatnak.

85 Morpheus.jpg

A kép koncepciója viszont ezt kívánta. Morpheus, az alvás istene, az álmok megformálója (amúgy az álmok álmodásának istene, Hypnos - egyik fia).
Azon kevés isten egyike - az én olvasatomban - akik mitikus alakja ma is jól értelmezhető. Mert ugye már rengeteg fura, mindennapos dolgot megmagyarázott az emberiség, hogy miért alakulnak tengeri viharok, hogy hogyan változik a csillagos égbolt és hasonlók, de maradt pár fogalmi és fontos tettet véghezvitt isten, amikkel kapcsolatban ma is elgondolkodunk. 
Ilyen az alvás is. Biztos minden olvasóm gondolkodott már azon például, hogy az elalvás pillanatától a felébredésükig vajon mi fog történni. Csak ott fekszenek majd, tehetetlenül, a semmiben. Vagy milyen lesz az elalvás utáni 5. perc, amikor már nem észlelünk, és eleve mi van az álom előtt?

üres, furcsa tér
Én mindig egy üres teret gondolok el, ahol nem nézünk körül, nem tapinthatunk ki semmit és az irányok is egy kicsit furcsán lényegtelenednek. 
A képre pont ezért került a letisztult környezet (rajzilag is valami dúsabban tálalt „üresebbet” szerettem volna), a homogén hangulat. Ám, hogy megkavarodjanak kicsit a dolgok, egy ívre fektettem a látványt, hogy Morpheus nagyszerűen hasson alvás közben is. Mert azért az az időszakasz, amikor elalszunk és alszunk, egy nagyon fontos része a mindennapos periodicitásunknak. Hol várjuk már ezt, hol a véget érésekor örülünk, hogy egy új nap kezdődött. Ám szürkeség lenne, ha a kettő között nem lenne ő, aki maga ez a folyamat.

miért álmodik a békéről?
Művészeti szemmel leginkább az álmának a meghatározása jelentett hosszú napokig munkát. Több verzió is volt rá, piktogram-szerű folyamatábrában álmodjon valamiről, vagy a falra ragasztott fotókötegről, mint amolyan régi emlékekről. Aztán gondoltam elviszem egy művészetelméleti vonalra a dolgot és a békéről fog álmodni.
Miért? Mert ennek sajátos szerepe van a kultúrában. A kultúra akkor tobzódik és fejlődik rendesen, amikor béke van, amikor a társadalomban olyan többletek képződnek (tőkében, intellektualitásban, életszínvonalban), amik létre tudják hívni a társadalmi és emberi luxusipart, a művészetet. 
De, ha ez a többlet rossz irányba indul és ellentétet képez, akkor gyorsan háborúba torkollik az energia (ezért volt a legnagyobb művészeti korszakok végén valamilyen háború*). Ezért a művészet ellentéte nem a művészet nélküliség, hanem a háború.

Ígyhát Morpheus végül a békéről álmodik, hogy ha egyszer felkel, újra épülhessen a kultúra és a művészet.

*: csak pár ilyen háború: görög művészet - peloponészoszi háború, római művészet - 3. századi külső támadások, reneszánsz - városállami háborúk az elsőségért, empire - a napóleoni háborúk, borogyinói csata, majd a waterlooi csata, art nouveau, jugendstil és magyar szecesszió - I Világháború

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Csernus emlékére

Mivel a kiállításon ez a kép is fel lesz akasztva, így elérkezett az ideje*, hogy egy kicsit bővebben is meséljek róla.

84 1 Csernus-Tibor.jpg

Szóval Csernus Tibor egy igazi nagy mumus (volt) a magyar művészetben. Sokak nem szeretik festményeit, sokan rajonganak érte, és munkáinak értelmezésében egyszerre van jelen társadalmunk minden búja-baja. Az ’50-es években ugyanis Csernus Franciaországba ment, „ösztöndíjasként” és csak nagyjából véletlenül maradt kint. Itthon még egy eléggé absztrakt vonalon mozgott, keverve valamilyen realista alapvonásokkal, de majdani új hazájában elkezdte újraépíteni a festészetét - a nemzetközi művészeti vonalak hatására is. És fokozatosan átállt a hiperrealizmusra. Majd, amikor ez kezdett kifulladni, továbbgondolta a realizmust és ennek jegyében ténykedett élete végéig.

Ami nekem szimpatikus volt életútjában, az főleg az volt, hogy kétszer is partra futtatta a magyarországi művészeti csápolókat („esztéták”, „kritikusok”, „nagy”-„emberek”). Ugyanis, a rendszerváltás korai pillanatában szerveztek neki egy nagytárlatot, ahova minden őt másoló és őt messiásnak tekintő személy el is ment. És csalódottan látták, hogy ez a Csernus nem is az a Csernus, akit ők „ismertek” [sok lesz az idézőjel a szövegben, mert a karmok nagyon jól mutatják, hogy mekkora képzavarok vannak a művészet mindennapjaiban]. Hiszen a fallal elvágott magyar világban még ’89 körül is az ’50-es évekre épült világlátás és Csernus ismeret volt jelen.
És erre elhozták a ’65-’70-’80-as évek Csernus munkáit, és összeroppant a „megmondók” világa, a saját művészetük legitimálására kitalált Csernus hivatkozások tömkelege. De az idő nem állt meg, és 2000-ig nem nagyon lehetett hallani a francia-magyar festőről. Egészen az új, kogartos életműkiállításig. Ahol megismétlődött az előző, Műcsarnokban megrendezett tárlat hatása. Csak éppen ekkor az egykori elítélők, majd rajongók döbbentek le, és az egykori rajongók, majd csalódottak most még inkább meglepődtek… szóval csak kevesen tudták rendesen feldolgozni az életművet.

Persze, az „esztétáknak”, „kritikusoknak”sokat segített volna, ha kicsit értik a festészet technikáját és nem könyvekre, publikációkra - sokszor a saját publikációikra - hagyatkoznak, amikor ízlésről van szó és „mindenképpen” ítéletet kell mondaniuk.

Röviden, Csernus hülyét csinált a hazai „művészeti” „szakértőkből”, ráadásul kétszer!

84 2 Csernus-Hattyúk.jpg

Én személyesen ezzel a jelenséggel ott találkoztam, amikor a Képzőn is tanító egyik oszlopos, „művészettörténész”-„esztéta”-„kritikus”-„újságíró”-„polihisztor”-„mindenhezértő” oktatóról megtudtam, hogy rendszeresen publikál Csernusról. Hát, nem volt mit tenni, felkutattam írásait. És elolvasva azokat arra kellett rájönnöm, hogy a kritikusok és művészeti írásokat összedobók jelentős részének halovány fogalma sincs arról, amiről ír. És ezt azzal fedik el legtöbbször, hogy sok hivatkozással tűzdelik tele műveiket.

Ilyen volt a ’neo-caravaggionalizmus’ például, ami egy művészettörténész által kreált gondolat, fogalom, műszó volt arra, hogy Csernus kint, Franciaországban annyira magányos lett művészetével, hogy visszanyúlt az alapokhoz, Caravaggio műveihez, >>>megtért istenhez<<< és ez a vallási-spirituális váltás okozta az újfajta realizmusát.

Az illetőt mindig sajnáltam ezekért a gondolataiért (meg a többiért is), mert olyan magasról hirdetett igét és olyan határozottsággal egy olyan festői életműről, melyhez legkevésbé sem volt méltó, elég műértő és kifinomult. Magyarázatot és okot adni képeknek a publikum számára kiemelten fontos dolog, hiszen könnyen igazsággá válik. Még olyankor is, amikor a valóságban Claude Bernard - Csernus műkereskedője - javasolta neki ezt a „neocaravaggista” váltást, hogy az USA-ban megrendezésre kerülő Caravaggio nagytárlat szomszédságában lévő CB Galériába ki tudják állítani Csernus képeit, és azzal hirdethessék és futtassák a festőt, hogy ő „jobb, mint az eredeti Caravaggio”.
De, hát nem érthet minden művészettörténész a művészethez! :)

84 3 In-memoriam-Csernus-W.jpg

és akkor a rajzról is
A téma adódott sajnos, ugyanis Csernus 2007. szeptember 7-én meghalt. Gondoltam, ha már annyit jelentett nekem, akkor készítek egy in memoriam képet neki ajánlva. Valahogy szerettem volna kidomborítani azt az ürességet, amiben a művészete, és annak akár egy kis szelete is oly jelentősen hatott. Ekkoriban már rendszeresen használtam karton lapokat háttérnek, mert homogén tónusuk nagyon jó rajzos látványt nyújt, így a szelet művészet jegyében ragasztottam rá a Hattyúk című festményének fotóját, és ezzel össze is foglaltam eredeti koncepcióm.

Persze, a megüresedett valóságot valahogyan azért realista valósággá kellett varázsolni, így a kartonra kerültek olyan elemek, mint az árnyékban lévő cellux megcsillanása, gyűrődések, horpadások.

Sokan persze úgy olvassák a képet, hogy ez egyfajta fogyasztást és kapitalizmust elítélő rajz, ahogy egy festményt ellenpontozok egy Taiwanról jött kartonhulladékkal. Eddig ezeket a vélekedéseket nem is nagyon akartam kijavítani, mert a kép értelmezése szerintem nem a képtől függ első sorban, hanem a nézőjében kialakuló gondolatoktól, így ha a kép nézője önszántából félrelátja a képet, akkor mindegy is. De így a kiállítás előtt azért nem árt a Csernus emlékére-hez egy kis poént bedobni.
Szóval a Made in Taiwan felirat azért került rá, mert ekkoriban még nem voltam biztos benne, hogy tudok annyira rajzolni, hogy felismerjenek egy frontálisan ábrázolt kartonlapot. Így - ismert rajzos trükként -, ha odaillesztek valami olyat, ami a kartonra jellemző és evidencia, akkor minden néző agyában kartonnak fog értelmeződni a kép. Ergo kell valami számos, érthetetlen írás rá… made in … valami. Taiwan azért lett, mert a China ekkor még a gagyi szinonimája volt, és kerülni akartam, hogy a gagyi-minőségi párhuzam jöjjön elő, így Taiwant választottam.
De mi van akkor, ha valaki mondanivalót akar? Akkor, ha a rajz címét nem tudja, juthasson is valamire, gondoltam rárajzolom Csernus halálának évfordulóját, a szeptember 7-ét, azaz 907-et.


*: a kiállításra kerülő képek mindegyikéről bővebb információkat írok ide a blogra. Mivel már szinte mindenkinek okostelefonja van, így minden kép mellett ott lesz egy kis táblán a link és a QR kódja, ahol elérheti az adott rajz infóanyagait, háttérsztorijait. 
Persze, a 2 utolsó Hellens képről csak a megnyitó előtt kerülnek fel a dolgok, hogy azért valami meglepetés is legyen a kiállításon.


Végezetül itt egy kisvideó Csernusról, fájdalmas, dunatévés lassúságú tolmácsolásban:

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Morpheus - munka közben

És itt a szokásos ’munka közben’ poszt a 3. képről. Egyenlőre csak 2 kép, de a csavar még nem látszik rajtuk. Azért az remélem érzékelhető, hogy az Erato és Melpo-hoz képes ez inkább egy sokkal simább, apró tónusokkal felépülő kép lesz. Mivel a bevilágítása is frontálisabb volt, így az árnyékok máshogy viselkednek majd a kész képen, több lesz a kontúroknál látható árnyék (mint itt a lábszár szélén), több lesz a különböző textúrához kötött sötét folt (a széken, a haj, a nadrág).


És, ha minden jól megy, ebből is lesz egy folyamatvideó…

79 1 morpheus-részlet1_0_o.jpg
79 2 morpheus-részlet1_0_o.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

azok a kutyás rajzok

Hol is kezdjük, ha a kutyás rajzokról van szó? Kicsit nehéz kérdés, mert eléggé sokáig rajzoltam ilyen témájú képeket és ki is jelenthetem, hogy fontos szerepet játszottak.
De akkor kezdjük ott, ahol a technikai része elkezdődött.

amikor a vonalnak még vonal értelme volt
Mint mindenkinél, aki elkezd rajzolni és nem színez, hanem sraffoz, azaz vonalakat húzigat egymás mellé (tehát vonalrasztert rajzol), figyelni kell arra, hogy a technikai sajátosság ne domináljon, hanem csak eszközként jelenjen meg magán a képen. Ez bonyolultnak hangzik, pedig nagyon evidens, már-már annyira, hogy fel sem tűnik. Ha egy puha bőrfelületet kell például megrajzolni, akkor a vonalraszter rajta - ha helyes tónusban van - lényegtelenné válik. Kicsit vibráló lesz ugyan a rasztertől, de mégis a vonalháló tónust fog meghatározni, nem vonalakat.
Ugyanez egy kutyánál más tészta, hiszen az >szőrös<, tehát a vonalak máris szőrként is fognak viselkedni. Ezért van az, hogyha valaki még nem olyan jó technikával dolgozik, és egy szőrös állatkát rajzol le, akkor az szebbnek fog hatni. Mert egy olyan plusz információ, mint a szőrszálak iránya nagyon sokat fog dobni a végeredményen.

Én is így voltam ezzel korábbi rajzaimon, amikor először lerajzoltam Mackót, még nekem sem volt evidens ez a dolog.

75 1 Maca-négyzet.jpg

rézkarc fejlesztés és kutyás naptárak
Persze, aztán a dolog egyből kezdett derengni, amikor rámparancsoltak a Képzőművészeti Intézetben, hogy valamilyen nyomtatott grafikát is kell csinálnom (háttérinfók ez alatt és ez alatt a link alatt!). Mivel a kutyás rajzok és ez az ultimátum-szerű utasítás ugyanakkor történt, gondoltam összeolvasztom a két dolgot, és rézkarcolok kutyákat.
Így is ment, marattam itthon a rézlemezeket, építettem fel a tónushálókat, stb, aztán egy féléves pofavizit alkalmával jött a híres kutyásnaptár szöveg***. Változtatni kellett a témán, mert különben megbuktatnak (erre most is azt tudom mondani, amit akkor: hahahahaaa, te jó ég!). És elkezdtem villanykörtéket és krómozott felületeket rézkarcolni. Ugyan úgy indultam nekik, vázlatot rajzoltam, vonalhálókat karcoltam a rézlemez alapozásába, és marattam. Aztán a 4-5. nyomtatásnál feltűnt, hogy jobban viselkedik a tónushelyes vonalháló, mint a szőrös képtémák esetében. Pár napig nem is értettem, hogy miért, mire leesett, hogy a vonal elsődleges jelentése okozta ezt.

75 2 Natasa-a-szőnyegen.jpg

Ez eléggé forradalmi szembesülés volt, mert innentől kezdve törekedtem arra, hogy direkt ne olyat rajzoljak, ami vonalas vagy szálas, hanem nekikormányoztam a témaválasztást magának a technikának, és így született meg a nagy ugrást is okozó kép, a Hal alufóliában, citrommal.

75 3.jpg

Krómhatású tükröződő alufólia, nyálkás-pikkelyes hal, vizes bakelitlap alatta, semleges háttér és egy pórusos citrom. Mindez maximális tónuspalettát igénylő megvilágításban.
És az eredmény nem is maradt el, sorra kezdtem az egyre nehezebb és nem vonalas képeket csinálni, jöttek az írógépen tükröződő, összegyűrt papírgalacsinok, a szappanbuborékok, a befőttesüvegek, és beállt a technikám egy új szintre, egy tónusgazdagabb, minőségében más szintre… mígnem szembesültem egy új problémával, de ez majd egy következő poszt tárgya lesz.


[Ha tetszenek az írások, a blog vagy akár a facebook oldalam, hálás lennék, ha likeolnád/megosztanád. Ez nagyban segíti munkám! Közi!]

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

3 dolláros játék

Szóval, szabad időmben egy régi kívánságnak próbáltam eleget tenni. 
Mindig többen kérik, hogy egyszer úgy megnéznék, hogy milyen, amikor rajzolok, lépésről-lépésre megszemlélnék a folyamatot.

Eddig mindig mondtam, hogy ezt kicsit bonyolult lenne végig fotózni, mert a grafit csillog és a rajzolás fényviszonyai nagyon kevesek egy fotózáshoz, DE, azért talán sikerült egy kis ízelítőt összerakni. Persze, kicsit homályos lett és nem olyan csillivilli, de azért remélem tetszeni fog!

Íme:

lájkolás, megosztás, sorsolás

De, ha már ilyenre adtam a fejem, akkor egy játékot is hirdetnék egyből!
Mindazok, akik like-olják facebook oldalam, a facebook/likegellerfipal-t, majd az ott látható rögzített, videós posztot megosztják ismerőseik között, azok részt vesznek a játékban és március 20-án, a sorsolás eredményeként az egyik megosztó kapja majd meg ezt a dolláros rajzot.

Természetesen keretezve és országhatáron belül állom a postaköltségét is, ha oly távolra kerülne (határon túl esetén keret nélkül tudom csak küldeni).

Március 20-án pedig sorsolunk, azaz 20-án 23:59-ig van lehetőség arra, hogy játékba kerüljön bárki.

Annyi kötöttség van még, hogy 21-én kiírom a facebook oldalamra, hogy ki a nyertes, és március 23-ig kell jelentkeznie, mivel nem tudok neki írni. Ha nem jelentkezik eddig, akkor újra sorsolom!

Úgyhogy játékra fel!

UPDATE!!!: a játék feltételeiből kivettem a videó megosztását, mert megkavarodtak a dolgok. Úgyhogy a likegellerfipal facebook lapom lájkolása már elég ahhoz, hogy valaki megkaphassa majd a képet!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Erato - kis képek a nagy képen

UPDATE: legalulra beraktam még egyszer az Erato fotóját, hogy egyszerre lehessen látni a rajzot és a kis képeket!


Mint az már megszokott, jön ilyenkor egy olyan poszt is, melyekben felsorolom azokat a fotókat, amik eredetei átkerültek a rajzra. Tehát nézzük is sorban őket:

Sándorfi István portréja a Makláry Kálmán Fine Arts katalógusából

Sándorfi István portréja a Makláry Kálmán Fine Arts katalógusából

Sándorfi általában az Ígéret földje című „szíves” képével szokott szerepelni a rajzaimon, de az Eratora inkább a személyek szenvedélyessége kapcsán kerültek fel elemek, így döntöttem amellett, hogy ő is egy portréval szerepeljen végül rajta.

Gustav Courbet fotója

Gustav Courbet fotója

Courbet a realista mozgalom elindítójaként automatikusan került rá. Számomra ő a realizmus allegóriája. A mozgalom maga amúgy nem volt nagy hatású, de munkássága és stílusa felvetette az alapgondolatot, mely alapot teremtett a művészeti stílus megszületésére. A művész-mű célaj-műalkotás viszonyrendszerét ezzel teljesen felbontotta, de nem úgy, mint az ’izmusok’, nem elemeire robbantotta, hanem újragondolta. A művész általa lett olyan szereplője a képeknek, aki személyiségét gyúrja bele a képekbe, újraértelmezi azokat és nem szolgaként másol vagy allegóriákat, szimbólumokat illusztrál.

Yann Arthus-Bertrand portré (sajnos nem tudom, hogy ki fotózta)

Yann Arthus-Bertrand portré (sajnos nem tudom, hogy ki fotózta)

Lehull a lepel, ő Yann Arthus-Bertrand. YAB a természet iránti szenvedélytől indult és az emberiség természetben és az életben betöltött léte felé nyitotta művészetét, érdeklődését. Olyan hatalmas alkotásokat hozott létre, mint a HOME, az egyik legtökéletesebb film, ami valaha készült, mely az ember hatását és a környezetszennyezést újszerűen, egy jobb szempontból mutatja be. Természeti és társadalmi fotói mindenhol jelen vannak. Ő a megálmodója és létrehozója a 6 milliárd másik projectnek - mely az óta már 7 milliárd másik lett -, amiben a világon mindenfelé embereket filmeztek le úgy, hogy 1-1 gondolatot kellett definiálniuk. Ennél szerintem nem készült jobb műalkotás, ami bemutatja, hogy mennyire egyek vagyunk.
Ő az alapítója a GoodPlanet Foundationnek, mely világszerte környezettudatos programokat finanszíroz, széndioxid kibocsájtást csökkentő ötleteket valósít meg.
Megéri nézegetni a honlapokat és követni ténykedését.

Benczúr Gyula - Erzsébet királyné

Benczúr Gyula - Erzsébet királyné

Benczúr Gyula egyik kedvenc festőm. Szerintem ő a magyar festők egyik legnagyobbika. A technikai ügyessége mellett meglátásai is „új színt” vittek a művészetbe.

a Mars

a Mars

A Mars a jövő egyik lehetősége. Az a nagy álom, mely újraindítja a Holdra szállásnál már megélt varázslatot. Anno, a Holdról a Föld kicsinek és törékenynek látszott, és ez sokakat sarkallt arra, hogy másként lássuk helyünket a világban…

Earth from the Moon - NASA

Earth from the Moon - NASA

…de az üzenet mára elhalkult, ezért az új cél talán átüti majd újra ezt a szintet.

Katsushika Hokusai - A Kanagawa-i nagy hullám

Katsushika Hokusai - A Kanagawa-i nagy hullám

Hokusai is személyes kedvenceim közé tartozik, és a keleti művészet képviselőjeként kapott helyet rajzomon.

Zichy Mihály fotója 1881-ben, Bécs

Zichy Mihály fotója 1881-ben, Bécs

Zichy Mihály a másik legnagyobb magyar művész szerintem, aki inkább a rajzi eszközökkel elért hatása miatt - ha már Benczúr itt van - szintén fel kellett, hogy kerüljön.

Honoré&nbsp;Daumier - Nadar

Honoré Daumier - Nadar

Daumier-én is többet gondolkodtam, végül a Charlie Hebdo elleni merénylet okán került fel. Sokan akkor nem értették, hogy a „gusztustalan”, „felháborító”, „vallásellenes”, „megbotránkoztató”, stb képek elleni támadás miért is annyira érthetetlen a világ ezen felén. Számos helyen lehetett olvasni, hogy úgymond jogosan, de legalább érthető okokból kifolyólag támadták meg a szerkesztőséget. Az emberi szálra nem térnék ki, hogy senki sem érdemel halált, hogy pl egy rendőr, akit oda hívnak hogyan kapcsolható össze egy pár ezres lapszámú újság szerkesztőinek leölésével. A lényeges szerintem - itt -, hogy minden kinevethető, semmi sem lehet szent. Persze, tisztelni lehet, de szentnek, tabunak, támadhatatlannak semmit sem lehet tartani, hiszen minden szentséggel bezárjuk a szabad gondolkodás és vélemény egy kapuját és azzal csak magunk leszünk kevesebbek. És senki sem mondhatja meg másnak, hogy mit gondolhat, miről milyen véleményt alkothat. Érvelni lehet, de aki életfilozófiaként, dogmaként tekint karikatúrákra, annak el kellene gondolkodnia azon, hogy hitének tárgya vajon tényleg egy rajztól el tud bukni?

Daumier a karikatúra egyik atyja. Egy olyan korban látta meg a lehetőséget valami újra, amikor a köztársaság gondolata is született és ezzel összefonta a karikírozást azzal, hogy a társadalmi méltóságokat állandóan emlékeztetni kell és lehet is arra, hogy ők nem többek bárkinél társadalmaikban. Ez a karikaturisták feladata, hiszen e gy jó karikturistának nem parancsol se isten, se ember!

Kevin Carter portréja

Kevin Carter portréja

Az egyetlen olyan rajzolt fotó, melynek közvetlenül is szomorú története van. Kevin Carter volt az, aki megfotózta a Kislány keselyűvel című képet, mely az egyik első szudáni krízis ikonjává vált. Képét a New York Times hozta le, és egyből megindultak a támadások Carter ellen, hogy miért hagyta a kislányt magára, miért nem hessegette el a keselyűt és hasonlók. Egy évre rá aztán Carter öngyilkos lett, és a mítosz ezeket a támadásokat jelölte meg halála okaként. 
Valójában nem közvetlenül ez volt az ok persze, hanem több momentum is. A drogok egyre jobban felőrölték, a támadások elszigetelhették a sokat megjárt fotóst, aki anyagi gondok és magánéleti problémák miatt már nem bírta tovább. Halála előtt nem sokkal ölték meg a szintén fotós barátját. 
Talán a fő okozója öngyilkosságának az volt, hogy olyan szenvedélyesen űzte szakmáját, és olyan alázattal varázsolta az emberi kegyetlenséget és szörnyűséget 1-1 képbe, hogy ennek terhétől nem tudott szabadulni.

Darwin naplórészlete

Darwin naplórészlete

A híres naplórészlet, melyen 2 szó igazi elementáris erővel bír. ’I think’, azaz ’szerintem’. Darvin sokáig dolgozott a faji kiválogatódás elméletén és az evolúciós elméleten, és meglátásait mindig naplóiba, füzeteibe jegyezte le. De a legtöbben nem tudják, hogy nem akart velük előjönni. Vallásos felesége, és a vallásos korszemlélet elítélte volna ezért (ahogy, bár kisebb mértékben, mint hitte, de így is lett) és nem akart családjának problémát ebből. 
De ott volt az az I think! A szenvedély túlcsordulása, mely nem engedte elfogadni a hamisat és utat talált munkájában a valóságnak.

Amúgy azért nem látszik minden a naplórészletből, mert a sok szöveg túlkoncentrálta volna ezt az egy elemet, a nézők elkezdték volna olvasgatni és annak nem lett volna szerepe sem a rajz sem az I think szempontjából sem.

Salif Keita - Salif Keita GlobalFoundation

Salif Keita - Salif Keita GlobalFoundation

A mali fehér herceg is igazi példa a szenvedély erejére. Mali uralkodó családjából származik, ám mivel albínóként született, nem lehetett uralkodó, sőt, az életét kellett mentenie*. Már korán megszerette a zenét és éneklést és ez döntése az életére is kihatott, Franciaországban világhírűvé vált hangja. Sikerét aztán nem tartotta meg magának, róla elnevezett alapítványa több csatornán segíti a fekete albínókat, oktatást, biztonságot teremt nekik.

* fekete Afrika több részén az albínókat szellemeknek hiszik, akik ellen albínók húsát kell fogyasztani a kuruzslók és „helyi alternatív homeopaták” szerint. Ma is rendszeres az albínó gyerekek elrablása, csonkítások. Ilyenkor az élő embereket feldarabolják, és azonnal vagy szárítva eszik testrészeiket.


és ugye Rocky

Talán ez volt az egyik legnagyobb kérdés, hogy a kézben fogott képen mi legyen.
Tematika szerint valamilyen természeti dolgot szerettem volna, rá, ugyanakkor az nem magyarázta volna, hogy az miért a kézben kap helyet. Túlzottan elvonta volna a hangsúlyt a többi képről. Ugyanakkor fotót sem akartam nagyon oda, inkább rajzot, hogy használjam ezt a trükköt is a képen belül.
Aztán rájöttem, hogy a jó megoldás Rocky lett volna, aki önmaga a természet egy humoros produktuma, rajzolt képében az egész habitusa jelen is tud lenni, és az, hogy az Erato ennél a képnél visszavált egy pillanatra Fannivá, azzal az a szenvedély is testet ölt, amit Fanni érez a kutyulik iránt. Így ez a kis kép kicsúcsosítja az én személyes szálam szenvedélyét is.

És akkor a rajz megint:

68 1 ERATO-W.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

egy tipikus kutyás poszt

A minap összefutottam egy régi ismerőssel, Jamilla hercegnővel, akivel még úgy ismerkedtem meg, hogy december 19-én csörgött a telefonom és az a kérdés szegeződött nekem, hogy „szerinted tudnál egy rajzot 2 nap alatt elkészíteni?”. 

Ilyenekre rendszerint a szokásos ’attól függ!’-gel válaszolok, mivel sem a méretet, sem a témát, sem az összes egyéb részletet nem tudom. Úgyhogy rá is tértünk a lényegre. Egy srác azt találta ki párjának karácsonyra, hogy a két kutyusáról készíttetne portrét, és mivel anno én nagy kutyásnaptáros*-nak voltam elkönyvelve az egyetemen, adódott, hogy lehet menne a dolog.
Villámgyors 2 napos munkával aztán sikerült megrajzolni a lányokat, és még be is kereteztük a képet.

És ugye most, amikor felmentem a sráchoz, akkor láttam a képet egy szekrény fölött - mivel azóta már megházasodtak és összeköltözött a hölggyel, a kutyusok gazdijával. 
- Jé, már el is felejtettem, hogy rajzoltam ezt is! - jött ki belőlem a képet megpillantva
- Tudod Palkó, amikor az esküvőn megkérdezték feleségemtől, hogy mi a legkedvesebb dolog számára, amit tőlem kapott vagy velem kapcsolatos, akkor ő azt mondta, hogy a rajz a kutyáiról. És ez azért jó volt!

Szóval íme Jamilla és a kép (sajnos csak ilyen fotókat tudtam csinálni róluk).

35 1 jam1.jpg
35 2 jam2.jpg

* kutyásnaptáros: ez volt a tanszéki vélemény munkáimról, pontosabban a kutyákról készített rajzaimról, melyekkel a tónusos rézkarc technikáját fejlesztettem. Nagyrabecsült egykori istenkomplexusos „mesterem” véleményezte úgy munkáimat, hogy „nagyon szépen megrajzolt rajzok ezek, de ezek semmik… mert jó, mondjuk elmennének egy kutyás naptárban, de nincs bennük gondolatiság.”… az irónia az, hogy én róla hasonlókat gondoltam, ’jó-jó, talán elmenne egy kutyás naptárba, de nincs benne gondolatiság’.

Elvégre, aki rendszeresen azt mondja a technika vonatkozásában, hogy ’megrajzolni’, a ’rajzolni’ helyett, egy művészeti egyetemen, az valószínűleg nem gondolkodott el 5 percnél tovább a szakmáról. (laikusoknak: nincs olyan, hogy megakvatintázni, vagy megfametszeni vagy megheliogravürözni vagy, más területen például a ’megmondta’ kifejezés sem jelenti ugyan azt, mint a ’mondta’)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

pályázatok és a nyűglődés velük

Gondoltam írok megint egy kis színfalak mögötti bejegyzést a művészeti pályázatokról.

Ez az egyik kedvenc témám, mert már van benne nem kis gyakorlatom, nomeg, mert máig nem tudom eldönteni, hogy van-e értelme velük foglalkozni, vagy sem, hasznosak lehetnek-e vagy sem. Mert voltam én már E.ON pályázaton, Henkel Art.Award-on, Strabag Art Awardon, Budapest Galéria ösztöndíj pályázaton - ezeken nem is egyszer - vagy 20 alkalommal nemzetközi pályázatokon, és mindezek eredményeiről 3+1 dolgot szűrtem le.

1# egy pályázat lehetőség…
…támogatást szerezni, legyen az pénzbeli, hírnévbeli, vagy csak egy apropó. De semmit több! Mielőtt ugranék a következő pontra, azért még megjegyezném, hogy egy pályázatot megnyerni, olyan, mint szülni egy kétfejű birkát. Mindenki felkapja rá a fejét, pillanatnyi érdeklődést eredményez, így van mód gyorsan mellétársítani minden egyebet, hogy eladhatóvá váljanak a birkával.

Természetesen azért jó érzés és visszajelzés, ha mecénás, szponzor választja ki a díjazottat, mert ez ilyenkor arról szól, hogy egy vagy több kép eléri a célját. Én ezt tartom csak értékesnek, mint pályázati elismerést.

2# egy pályázat semmit sem jelent…
…mivel az esetek 70%-ban a szakmabeli kiírók és a kurátorok szikrányi fogalommal sem rendelkeznek a művészetről úgy általában. Így ők az életrajzokban, a ’ki a nagyonkiráááály rajarc’ rovatot nézik meg, azaz a korábbi kiállítások listáját, amelyben általában persze a legkisebb kultúrház is fel van sorolva. És ha ez elég hosszas, akkor ki tudják jelenteni, hogy „szerintem nagyon tehetséges a művész, érdekes élményt nyújtanak a munkái”. Akinek van valami affinitása a művészethez, az a munkák alapján dönt, és nem kizárólag kockázatminimalizálni akar olyan elvek szerint, mint az előmenetel, iskolai végzettség, szakmai említettség.

Ez a jelenség különösen bályos, amikor a pályázat kiírója a civil/üzleti szférából jön és felkér szakmai zsűrizésre pár embert, mert akkor simán adódnak igazán meglepő értékelések, összeférhetetlenségek. Régen szokás volt a kurátorokat ajándék képekkel lekenyerezni, jóban lenni, barátkozni velük, és senki nem érezte ezt problémának.

3# szinte minden művészeti pályázat a kiíró reklámja.

A kiíró minősége dönti el, hogy mennyire lesz színvonalas egy ilyen pályázat lebonyolítása, mennyire érdemlik meg a díjazottak a díjat.

Így volt ez a Strabag és a Henkel esetében is. Flott, pergős szervezés volt, teljesen érthető minden. És amikor bejött a pici gixer a gépezetbe (Henkelre gondolok), akkor nagyvállalati progresszivitással oldották meg a dolgot, átalakították a pályázási mechanizmust, az összes szabályt számukra rugalmassá tették, nem összemérhetővé a pályázókat, hogy a döntést lehessen szubjektíven is meghozni, és ebből ne legyen vádaskodás vagy harag.


+1#

valahányszor a multikat és a pénzügyi szektort becsmérlik, mindig az jut eszembe, hogy ezek nélkül kb alig lenne kulturális élet, de sport és civil élet is csak vergődne. Ugyanis máig a legnagyobb mecénások és támogatók ezekből a szférákból jönnek, mind magánemberek, mind cégek formájában. 
Még úgy is, hogy a különadóztatásukkal a szponzoráció szinte megszűnt, hiszen az a plusz a PR vagy CSR keretekből ment.

24 1 GP-04.jpg
24 2 GP-04-(2).jpg

Az egyik kedvenc pályázati élményem, az E.ON Gas Storage által kiírt művészeti pályázatra készült kép, illetve a mütyűr, amiről készült (ez amúgy a párnagázban/kiemelt földgázban lévő nedvességet, vizet, egyéb nem kellő anyagokat választja le, ha jól emlékszem).

Amúgy ekkor még egy kis Olympus géppel tudtam csak fotózni a rajzokat, azért ilyen sötét a kép.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!