kritika

a 2022-es helyzetkép

Egy nagyon kis társasággal (3 fő) úgy döntöttünk, hogy ismét nekiveselkedünk a Múzeumok Éjszakájának. Ugyan ez nem ma volt, hanem még június 25-én, de tökéletesen példázza a jelenlegi kulturális helyzetet.

Én a kezdetektől fogva ellátogattam a rendezvényre, így a folyamatos leépülést pontosan tudtam mihez mérni. Már nincs promópapír, már drága a büfé, már nincs koncert, már kevesebb különbusz jár. Mindig lehetett érezni, hogy éppen hol és hogyan farigcsálnak egy kicsit. 2021-ben némileg más volt a helyzet, a 2020-as őrület után minden résztvevő hely szeretett volna egy kicsit visszacsöppenni a normalitásba (az újabb elmebaj előtt). Szóval ezt is figyelembe véve indultunk harmadmagammal neki a 2022-es éjszakának. Nem volt még sehol ukrán bombázás, amitől a forint így vagy úgy alakul, nem volt szankciósinfláció, meg a hasonlók. Változatlanul előrefelé menve épülszépült minden.

Elsőnek a pénzmúzeumot terveztük (én) a programba. Addig úgy hittem, hogy a pénzmúzeum a nav székháza lehet, ahova bekerül a zsé, aztán máris történelemmé válik, de kiderült, hogy a mi seggénpöttyös huszárunk lázálmaként épült egy vadiúj látogatóközpont. Arról a fószerról van szó, aki számisztikai szabályok szerint festette fel a parkolóhelyeket a középülete előtt, és szintén ő volt az, aki kitiltotta a korábbi múzeumok éjszakáján érkező látogatókat a régebbi középületéből, mert félt, hogy megmerényelik a székét. Nagy próféta az öreg, rendszeresen jósol a Füles, Szabás-Varás és 1970 előtti Lúda Matyi magazinokból. És mindig sikerrel. Ja, nem.

Nade, miután kidühöngtem magam, hogy bár 14:00-tól van az éjszaka, miközben a hozzá rendelt buszok csak 18:00-tól mennek, bementünk a vadonásúj PÉNZMÚZEUMBA. És első és utolsó összhatásában úgy tündökölt, mint egy igazi kis ízléstelen giccsdomb, egy bazár és a '80-as évek fúziója. Mindent átjár a balatoni bútorok jellegzetesen túlárazott szaga. A kiállítási tárgyak FIÓKOKBAN vannak, amiket kihúzhat a néző a falból, ha megtekintést szeretne. A falakra 2 méterről vetített Ages of Empires videók mennek 3db 1-1 millió forintos Epson kivetítőről, mutatva, hogy régen is voltak emberek. A függőleges tárlókba mindenféle pénzérme van zsúfolva, melyet nagyító segítségével lehet megnézni. Bájos, hogy egyszerre érezhetjük át a régi filmek érmegyűjtős hangulatát, és egyben tudhatjuk hol a helyünk, hiszen mi a 6 centis plexi fal túloldalán éljük életünket. A 3. emeleten a jelenleg használatos bankjegyeinkből van bemutató… hozzáteszem, a Mensa Suliban én ugyanazt az anyagot gond nélkül leadtam 500 és 1000 forintos bankjegyekkel, itt mégis egy vagon tablet és digitális mikroszkóp kellett a varázslathoz. Jó-jó, a szellemi színvonal itt is ugyanolyan volt, mint a 11-12 éves gyerekeknél, csak itt ez az értelem felnőttekben öltött testet, ők jöttek ámulni, megnézni a pénzt. Olyanok, akik elhitték, hogy a bejáratnál kiállított "aranyvonat" tényleg aranyból van (!), nem pedig közpénzből szögelt raklapokból. Ugyanők arra is rácsodálkoztak, hogy 2 ujjal nehéz megemelni egy "nagyonnehéz" 5kg-os aranyrudat. Néztem őket kicsit, hogy mikor jönnek rá, hogy 5kg az 5kg, ezen az arany sűrűsége nem változtat...

Viszonylag gyorsan eljöttünk, mert hányhatnékom volt a falakra vízionált hazudozástól és dezinformációktól ('a gazdaságot az MNB tartja életben', 'az MNB a pulzus, a keringés és a csakra', stb). Az sem segített, hogy a földszinti könyvesbolt jobban hasonlított egy pénzenergiás-vállalkozói-aloevera kirakodóvásárra, annyira sok siker, ingyenpénz, energia, univerzum volt a kiadványok címeiben.

Inkább elcsöveztünk hát a Nemzeti Múzeumhoz. Orvul hátulról közeledtünk, mert még előtte egy másik régi szép emlékemet szerettem volna felidézni.

Óh, be szép ez is! Alig pár éve még nagyban tárgyalgattunk arról, hogy a képeimet maximum a tervezett áruk 30%-ért lehetne eladni, persze, abból még 60%-ot le illene vonni jutalékra, szállításra, adóra. És még így is volt bennem együttműködési hajlandóság (igen, nem kell röhögni, akkor még volt!), majdnem aláírtam a szerződést. Csak nehezen ment volna legyártani annyi képet 2-3 hónap alatt. Aztán egy évvel később már én voltam a sz*rarc, amiért nem nemtem bele a dologba, pedig akkor akár az ártmárketre is kijuthattam volna. Mint ahogyan idén is, bár már nem vele, hiszen ő már ki sem állított 2022-ben.

Míg azon agyaltam, hogy hová lett volna a potenciális együttműködés, behasított az agyam velejébe, hogy én vagyok a tankönyvi ellenpélda a tankönyvek igazságáról. Mert ugye soha nem abban az ütemben tapsolok. És most, látva a koszos kirakat mögötti irracinális leárazásokat és az elhagyatottságot, igazolódott, hogy a történet végén mégis én vagyok, aki mosolyog.

Nembaj, nembaj! Odaértünk a Nemzeti Múzeumhoz.

A főbejárat felé haladva, amikor megpillantottam a kiállított verdákat az épület előtt (!), beugrott egy nem is olyan régi újsághír. Tudni kell, hogy a jelenlegi főatyaúristene a múzeumnak és a kulturális észjátszásnak az ország költője. Kifinomult népgyermeke, felemelkedő prolinak hínnák, ha a Kádár-korszakban élnénk, de a mi polgári demokráciánkban őt csak tekintetesméltóságosúrnak kell és lehet nevezni. Az egyik nagy alakítása (a nagyon sokból) az volt, amikor szétverte a régészeti központot, gondolom, mert kellett az bontási felújítási engedély a kastélyokhoz. Aztán kiderült, hogy jön ingyenpénz a tanárok fizetésére kastélyfelújításokra BombásBrüsziből, de igazolni kell, hogy azok tényleg műemlékek. Ennek hatására hősünk újjászervezte a szétbarmolt intézményt. Igenám, de a legkisebb bölcskirályfit alakító mélttekintúr arra nem számított, hogy az egyik autógyár földmunkái pont egy avar településen haladnának tovább, és az előremegy jegyében "jött fentről" egy sugallmazás, hogy jót tenne a mielőbbi GDP-nek, ha nem kellene semmit feltárni és simán lehetne teríteni a betont. Elintéződött! Hálából a gyár magyarországi csicskáitól érkezett a tipp-topp csudaszekér a tekinméltúr ülepe alá (katt ide! itt lehet róla olvasni).

Kultúratámogatás, 2022. Rongyot ráz, rálegyint, előretekint.

HOZZÁSZOKTAM már az ilyenekhez! Amikor a sáskák a Nemzeti Múzeum elé kihelyezett kocsikat inkább nézik, mint a benti műemlékeket, akkor én már nem lepődök meg. Motyogom magamban, hogy a mellőzött és szegmens néprétegekre épülő ipari-technológiai fordulat nem csak a még elégséges élelmet teremtette meg, hanem a szórakozás egy olyan formáját, mely a múltat másolva elegendő illúziót teremt számukra, hogy kihúzzák magukat és büszkén hajtsák fejüket a tőke igájába. MEGSZOKTAM mindezt, hogy jelenünkben annyira csökevény a gondolat a legtöbbekben, hogy a bent kiállított tárgyak között senkinek fel sem tűnik a Monomakhosz-korona (rákeres internet, de inkább bemegy és megnéz!), mely sokkal fontosabb a szent koronánál, hiszen az identitásmitológiánk szerint ezt utasítottuk el, és nem azt választottuk. Egyszerűen morgolódom tovább, hogy a spektákulum társadalmában áll az idő, ezért nem képesek érzékelni a változást, azt is játszani kell, mímelni. Történelem van, kapszulákba zárt tárgyiasítás, hiszen nincs társadalmi kultúra, nincs az Emlékezet, mely az egekben tartsa az eszméket, és a földön a gyakorlatot. Mnémoszüné hallgat, csendben figyel. SZOKVA VAGYOK ezekhez a dolgokhoz, mert mindig jön egy újabb történés, mely könnyen feledteti a morgolódásom. Például bemegyek a mosdóba, hogy a retket lemossam a kezemről, és az égtelen szagfelhőbe lépve a földön egy kupacot találok. Ott, a mosdó közepén, belelépve-széthordva. Annyira zárlatba kerültem, hogy átszökelltem a mellékhelységen, az egyik sarokba, hogy békésen traumatizálódhassak és remegő kézzel kioldjam telefonom a kordokumentáláshoz. Talán még sikkantottam is egy halkat! De sajnos elkéstem a fotóval, mert egy másik öklendező wclátogató pont előttem helyezett szilviaszemfödőket a teremtményre. Kisiettem, mielőtt beissza a ruhám.

Nézzük a nagy vásárlást!

Beténferegtünk az egyik terembe, hogy mitmivan ott. Teljesen remek, jellegtelen és nem annyira szépen kidolgozott tálak, kancsók. Aztán egy üres terem, aminek még nincs funkciója, nomeg egy látványraktár (hagyok időt… az igazi raktár üres, látványból viszont van). Pffff, miez?! Kellett pár perc, míg leesett, hogy ez a rakás semmi a Seuso-kincs. Hogy érthetővé tegyem a problémám, az ezüst eszcájgot 14 milliárd forintért vette meg az állam. Éppen 4x annyiért, mint pár évvel korábban lehetett volna, pedig már akkor sem kellett. De most elvertek erre 14 EZER millió forintot. Magára a dupla teremre, netúlozzunk, 2 fehérre festet szobára és pár vitrinre elment még 400 millió forint. De még így sem sikerült figyelni az igényes munkára:

 A figyelmem festésre felhívásáért külön köszönet illeti Orsolyát, aki lelkes honpolgárként veszi végig velünk az Épülszépország múzeumi maradványaiból megmaradtakat. (3!!!)

menjünk akkor az Alom Malterembe

Bementünk a rémzőművészeti egyetembe, mert heppem, hogy visszaigazoljam azt a másik helyes döntésemet, hogy még időben otthagytam. És újfent helyeslően bólogattam, miközben körbejártuk a könyvtárat, a volt anatómia előadót, a folyosóvégi dohányzócellát. A kosz csak rakódott, a hely ilyenkénti félreértett patinája már több, mint visszataszító. Felidéztem magamban, amikor a rajzaimat zsíros és taknyos kézzel akarták átlapozni oktatók, vagy amikor egy éccakára rákulcsolták az egyik modellre a termet. Amikor az alkoholista ruhagólemként megemelkedő valami, metamorfózisa után az anatómia tanszék örökös vezetőjeként dülöngélt elénk. Érezni lehetett a szagokon, hogy az egykori művészpalánták ma már hipszterfluenszerek, vagy nagyon vidékről jövő naivok (leendő általános iskolai tanárok). A lépcsőfordulónál még mindig kilátszik a nád, az aula kiállítóterében változatlanul rézvágósan kvalitásos kiállítás folyik, és a málló allegória már soha nem kerül helyreállításra. 14 év telt el. Akkor még csak egy 10x10 centis része pergett.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Csernus

A minap elrándultunk a Csernus kiállításra. Éshát eléggé vegyes érzelmekkel jöttünk ki.

Maga a kiállítás elég nagy, sok olyan kép van kiállítva, amit ritkán lehet látni, sőt, még mennyiségre is okés az egész.

viszont!

Bár nem olvastam el a mű-történészi kiírásokat, mert 10-ből 9x hülyeség, az az 1 meg sok újat nem adna nekem (gyűjtök minden információt, és követem az összes hírt Csernusról már úgy 10 éve). Mondhatni úgy néztem végig, ahogy bárki tenné, hiszen a galéria nem könyvtár, nem olvasni mennek oda az emberek.

Első és legszembetűnőbb probléma - leszámítva a hiányos útirány jelöléseket -, hogy a kurátor valahogy elfelejtette tematikus sorrendbe helyezni a képeket (vagy nem ismeri Csernus életét). A múltból jövünk, aztán ugrunk egyet, majd egy technikai csoportosítás következik, majd megint ugrunk egy nagyot az időben, utána kicsit vissza, és a végéhez érünk. Gondolkoztam a dolgon, hogy mégis miért sikerült így összerakni a kiállítást, de nem jutok másra, minthogy a kurátor futott vakvágányon. Vagy megkapta feladatnak a rendezést, miközben ő maga annyira nem rajong Csernusért. Így érthető lenne a kavarodás.

Csernusról előadásokon is mesélek, és ott mindig elmondom, hogy az életútjának ismerete nagyon fontos, hogy meg lehessen érteni a képeit. Mikor evett hangyát, mikor rettegett éppen és mitől, mikor fordított hátat saját kora magyar topművészetének. Ezek az ő esetében lényegesek, különben könnyen félre lehet magyarázni a képeit. Mint ennél a kiállításnál. Szemlélődőpartneremnél is teljesen jól lejött ez a szitu. A tárlat végére már hangot is adott annak, hogy nem érti miért készített olyan képeket Csernus, mint amilyeneket a halála előtt. Bár jártas a művészetekben, és - számomra érthetetlen módon - a színeket is szereti („Zolikám”! Szeretsz?), az öreg késői festményei kicsit kiakasztották. Ezért is lett volna jobb, ha a., minimum egy szakmabeli is beleszólhatott volna a sorrendbe, b., nem egy kortárs világtalant, egy kurátort kérnek fel a koncepciózásra. Én mondtam - ahogy mindig szoktam -, hogy az utolsó képeket le kell választani a Csernus életműről. Azokat egy pánikban lévő, magányos, elfeledett öregember munkáiként kell kezelni. Nem az egykori hiperrealista, majd realista (vagy szintén egy sötét elme szavaival élve: neokaravadzsisztikus) festő művészi koncepciójának beteljesedését kell látni azokban. Inkább a főnixet, aki visszatér, hogy újra megsemmisüljön a tűzben, miközben tudja azt, hogy többet nem támadhat fel.

az öreg megtoldott ecsetje

az öreg megtoldott ecsetje

de a kurátor az kurátor

Nem azért szeretjük mert… illetve, nem szeretjük. Mert a saját hülyeségeit erőlteti rá a nézőkre, akik emiatt teljesen elveszítik a lehetőségét is, hogy valami újat, érdekeset láthassanak. Csúcspéldája ennek egy tárló, amibe „összehányták” Csernus rajzait, vázlatait. Az áltis szinten gondolkodó kurátor ebben bizonyára húdenagy ötletet látott, miközben eszméletlen nagy hülyeséget csinált. Nem írták ki, hogy melyik rajz mikori, hanem úgy mindent egyben odaszekszeltek a nézőknek. Az egyik papíron egy alak szerkezeti rajza volt, mely stílusában, elgondolásában egyáltalán nem volt jellemző Csernusra. A vonalakból látni lehet, hogy azt a rajzot egy nagyon gyakorlott illető készítette, aki olyanokat is jelölt a figurán, melyek neki biztosan nem hordoztak információkat. Ilyen vázlatokat azok készítenek, akik bizonytalanok még a kezükben, vagy jegyzetelnek egy látványt. Egyből meg is jegyeztem, hogy az a rajz egy kicsit más. Magamban persze üvöltöttem, hogy minek kell egy sz*ros zsepit a rajzok közé tenni. A képen ugyanis az amerikai iskola (mint művészeti ízlés, elgondolás) jellemző emberszerkesztésének minden eleme látható volt. Csernus pedig az európait űzte. Ez akkora különbség, mintha valaki tűzifát akarna tankolni a kocsijába.

A kiállítás utolsó részén látható a teljes párizsi műtermének rekonstrukciója. Ezt még anno Kovács „KogART” Gábor vásárolta meg és hozatta Magyarországra, és pontosan úgy lett kiállítva, ahogy az Párizsban is volt. Én még azért elviseltem volna, ha egy kordont köréhúznak, mert se teremőr, se kamera nincs itt, és ahogy látom a kiállításról készült fotókon, azért hozzányúlnak a látogatók és átrendezik a tárgyakat. BÁRMIT EL LEHET ITT LOPNI! De sorolhatnám még a problémákat. Sőt, sorolom is!

Mi az úréletért kell két csomagmegőrző bekeretezett kulcsait kiaggatni a falra úgy, hogy nem írják oda, hogy mi volt a csomagmegőrzőkben, azok miért fontosak. Feliratok, háttérinfók nélkül bármit ki lehetne pakolni oda. Remélem nem arról van szó, hogy eddig ez senkinek sem esett le, és 5-10 festmény egy párizsi pályaudvar szekrényeiben penészedik éppen.

Vagy mióta szabad egy festő hagyatékából a festékpigmentjeit kiállítani? Hahó! Ez szakmai infó! Innentől kezdve nagyon jól lehet majd hamisítani a képeit, hisz az anyagokból látszik, hogy például az általa használt festékek, a 2 kerülettel arrébb lévő művészellátóban is megtalálhatóak.

Vagy ha már kiállítanak egy tv-t, amin megy az egyik utolsó Csernus interjús kisfilm, akkor legalább arra figyeljenek, hogy szedjék le a jutúbról újra, mert így nem kellene a néha arra kószáló biztonságinak elmondania minden azt néző vendégnek, hogy a film rossz, néha megakad, de sajnos ez van.

És mégegy! Ha már ki van rakva egy fotó a műterem installációjában, akkor ugyanmá’ írják oda, hogy kik vannak rajta és miért érdekes. Én elmondom, a három lényegtelen alak (őket cenzúráztam is az alábbi képen) mellett balra Csernus, jobbra Sándorfi látható. És egy sajtótájékoztatón készült, amikor a Párizsban élő magyar művészeket összehívták, hogy jól rájuk lehessen csodálkozni, és megkérdezni, hogy miért nem ismerünk titeket (Csernusnál ennek külön sztorija van).

csernus 03.jpg

slussz poén

Kicsit szét is estem a műteremben. Nem segített az, hogy egy migrén-epizód végén voltam, de az egész kiállítási káosz sem. Így ott már teljesen dezorientáltként nézelődtem. De azért annyi lélekjelenlét még volt bennem, hogy felfedezzem a műhelyasztalon a korábban látott rajzos kavarodás eredetét. Mármint azt, hogy miért csinálhatott Csernus egy olyan vázlatot, ami az amerikai iskola jellemzőit hordozza magán.

Hát azért, mert böngészte az Art in America magazint, az egyik legismertebb amesz művészeti folyóiratot, amiben gyakran vannak ilyen vázlatok is. Fellapozta, látott benne egyet, majd kipróbálta. ENNYI! Nincs varázslat, hogy ő így meg úgy rajzolt. Az a rajza, a zsepi, csak egy zsíros csomagolópapír, amibe a lecsókolbászt tekerték a boltban, és otthon meg elfelejtette kidobni.

Nekem ez nagy fájdalom, mert így lehet tök jól elhülyíteni embereket. És ezért mondom mindig, hogy a kurátoroknak semmi közük a művészethez.

csernus 01.jpg

Elfelé menve nem tudtuk eldönteni, hogy a 2000.-/fő sok vagy kevés ezért az egész hókamókáért. Önmagában megéri megnézni, ha felkészül a látogató arra, hogy randomszerűen vannak kirakva a képek. De tudva, hogy se a Hattyúk, se a tisztán realista képek közül nincs kint 2-nél több… úgy már azért fogszíjjós a dolog.

És még a kazánházba berendezett múzeumshop sem vígasztalt! Mert 35°C-ban eleve nem voltam vásárlós kedvemben, de nem is volt kellő kínálat. Pedig vettem volna egy Hattyúk-os fürdőkacsát vagy valami ilyesmit, de csak régi, eladatlan művészeti könyvek voltak a Szépművészetiből meg a Galériából.

A kiállítás linkje itt található!

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

hol van a remény?

Teszi fel a kérdést a pompásanvirágzóKELETRŐL a fertőhanyatló Nyugatra látogató. Hiszen senki sem erőszakolt meg kint, nem gyújtottak fel, nem áldozták fel a májam törzsi, pogány szertartás keretében a feketeemberek, sőt, még az Atocha Pályaudvar terrortámadási emlékművénél sem tüntetett senki, hogy lőjék agyon a határon az összes jövevényt. Bár gyermekrabló-szerű nagyik mindenfelé voltak, akik láthatóan biztosan lenyúlták valaki gyermekét, hiszen a saját és a kicsik bőrének színe másmilyen volt. De a rendőrök semmit sem tettek, hiába voltak kéziágyúkkal felszerelkezve. VALAMI nem működik ott, gondolhatná az elmúlt 8-10 évben Magyarországon élő, Madridba látogató… avagy nem is! VALAMI nálunk nem működik!

hol a remény 01.jpg

sírva vigad a magyar

1 nap után feltűnik, hogy bármilyen poénkodás, humor, amit reflex-szerűen mondogatunk egymásnak - magyarok -, azok amúgy teljes mértékben vagy megalázó dolgok vagy nagyon súlyos problémákra épülő igenis gáz közhelyek. Bödőcs idézetek, irónia, szarkazmus, és ilyesmik… vagy azon viccelődünk, hogy mennyire kontrasztos, hogy máshol bezzeg minden működik, vagy azon, hogy milyen mosolyogtatni való az alkoholizmus, a szegénység, a butaság.

Hiába, a magyar sírva vigad. A turulhagyományos túlélési ösztönünk, hogy a jég hátán is megélünk (csak éppen 5 centi hó kihívásokat szokott okozni), a nagy mi pottyantottuk a spanyolviaszt egónk vak abban a világban, ahol mindenki már csak csetel és mailezik (ha képzavar támadna kedves olvasómban, akkor hadd homályosítsam fel a lenézés szikrája nélkül: a spanyolviasz a pecsétviasz régi elnevezése. a cinóber festette pirosra, az jórészt a spanyoloktól jött, míg a sellak adta az állagát).

A magyar nem veszi komolyan a problémákat, röhög rajta, mintha nem is volnának, és inkább úgy tesz, mintha azok jelentéktelenek lennének. Nem foglalkozik velük, nem viszonyul hozzájuk. Nem előremutatóan gondolkodik, hanem a jelenben él, melyet múltbéli - önámító, sohasemvolt, nomeg kit érdekel - legendáiból eredeztet. Nálunk van a világbajnok kolbász, a kitűnő fehérliszt. Ja, hogy mindenhol máshol nyugatra ezek eladhatatlanok, mert nem kiszámítható a minőségük, illetve sokszor minőségnek is erős nevezni termékeink legjavát? Az nem érdekes.

Persze, általánosítok, és sarkítok, de tényleg fura érzés egy elmegyógyintézetből átkerülni egy olyan közegbe, ahol mindenki mindenkivel csacsog, ahol olyan tisztaság van a sok „színes” ellenére, hogy a 11-12 éves srácok szieszta idején, a közpark füvén pihennek és olvasnak, a fiatalok ugyanitt pedig napoznak, hogy a 65+-os mamikák röhögcsélnek és dumcsiznak séta közben az arborétum méretű Buen Retiro-ban, ahol senkinek sem jut eszébe Néprajzi Múzeumot betonozni a 150 éves fák helyébe. Boldogan ellötyög egy skót dudát kínzó papa, a teljes burkában sétáló anyuka mellett, akinek férje viszi hordozóban a babájukat. Gazdasági bevándorlók a földön ülve és zenehallgatás közben szorgosan tanulnak spanyolul, vagy a csöves-szabású és kullancs ragaszkodású kéregető romák - akiket amúgy a ZARA őshazájában eléggé nem kedvelnek -, na, még őnekik is kihozták a maradék kaját a tapas bárból, ha kértek, mert az emberség nem halt ki teljesen.

Hamar kínos lesz, hogy az itthoni antigenderhiszti, a migránsozásmarketing mennyire gáz dolog. Nem tudja senki, hogy mi megy itt, mert - bár nehéz feldolgoznia a magyaroknak - a világon senkit sem érdekelnek. De azért mégis rosszul éreztem magam (és Fanni is), hogy egy olyan helyről jövünk, ahol ezek a műbalhék témák lehetnek, akármennyire is mi, magunk amúgy egyáltalán nem értünk egyet a propagandával.

bolhapiaci részlet az El Rastro negyedben - szanált csillárok alkatrészei, hogy a hiányosakat épre lehessen pótolni

bolhapiaci részlet az El Rastro negyedben - szanált csillárok alkatrészei, hogy a hiányosakat épre lehessen pótolni

#503 hibakód, a szerver átmenetileg nem érhető el

Amikor a baszk sráccal beszélgettem a hazai helyzetről, akkor volt egy pont, aminél éreztem, hogy már mindegy mit fogok mondani, mert úgysem hiszi majd el. A szociális helyzetről volt szó, pontosabban arról, hogy vannak dolgok, amikben minden párt egyet ért náluk (ők még az elavult többpárt rendszerben élnek), és ezek a szociális témák (egészségügy, oktatás, szociális háló), illetve a környezetvédelem. Ezért nem retteg senki, hogy elveszíti a munkáját, mert azonnal egy nagyon kooperatív, fejlett rendszer segíti fel a földről és tartja a társadalmi helyén.

A gyakorlatban ezek olyan dolgok, hogy a múzeumokat és könyvtárakat minden munkanélküli ingyen látogathatja például. Vagy, hogy munkanélküli segélyt minimum 4 hónaptól maximum 2 évig kaphat a rászoruló, és akkor is kapja 3 hónapig, ha egy másik országban próbál munkát találni magának. Ha valaki börtönből szabadul vagy 52 évnél idősebb vagy MIGRÁNS, akkor egy plusz pótlék juttatást is kap (féltől másfél évig), de ha valaki 45 évnél idősebb tartós munkanélküli, vagy hosszabb ideig külföldön dolgozott MIGRÁNS, vagy szexuális erőszak áldozata, akkor neki még jár egy integrációs pótlék is (maximum 11 hónapig), hogy vissza, illetve be tudjon illeszkedni a társadalomba. Ez kb 660-830 euro ellátás havonta. Na, ezt fejeltem meg azzal, hogy megemlítettem, nálunk a munkanélküliek egyszerűen slaves of the government-ek (kormányzati rabszolgák) vagy havi 100 eurót kapnak.

#503

A környezetvédelem egy különösen fájó pont volt számunkra. A szelektív gyűjtés tényleg szelektív. Nem randomszerű, ha van kedvem akkor csinálom, amúgy kit érdekel módon megy, hanem az utcai szemetet is válogatják, naponta mossák a kukákat (elsőre azt hittük, hogy a kukákat is kidobják minden nap és valahonnan mindig hozzák az új aznapi kukát), röpül a bünti, ha valaki rosszul szelektál. A köztisztaságiak elegáns egyenmunkaruhában dolgoznak, megcsinált hajjal, ékszerekkel, jó kedélyűen és parfümfelhőben. Alig van szemét (kivéve a bárok és étkező helyeket, ott nem tökölnek kukákkal, egyszerűen ebédidő után jön egy kocsi, ami feltisztítja a környéket). A lehetőségekhez képes minden virágzik, rengeteg a növény és a fa.

pihenni mentünk, de inkább feltöltődtünk

Mint írtam, felszállni Ferihegyről 3 nappal a választás* után eléggé furcsa érzés volt.

*: azért milyen már, hogy a választásokon egy olyan „program” nyert, mely azt hirdette, hogy ha 8-án rám szavaztok, már másnaptól nem lesz baj. 9-re már teljesítették is a 4 éves kormányprogramot. 10-én pedig elkezdett mindenki gondolkodni, hogy aha, és most akkor mi is lesz? Semmi sem fog változni?

Számos ismerősünket és kortársunkat foglalkoztatja a MIGRÁLÁS. A rosszul bemért magyar probléma ugyanis nem a be, hanem a kivándorlás. Sokan sokféleképpen vélekednek a dolgokról, és ez így teljesen jó, viszont tényleg nagyon elgondolkoztatja az embert, hogy nyugaton legyen inkább kuli, mintsem itthon őrült.

Sokan „nyugatoznak”, úgy beszélnek a Nyugatról, hogy az más, mert itt, nálunk viszont ez van. Holott pont az az érdekes, hogy a nyitott Nyugaton nem kizárólag nyugatiak vannak, hanem multikulturális a nép, rengetegen integrálódnak és nagyon változatos kavalkád építi a Nyugatot. Nincs hegemón kultúra, illetve van, csak azt össztársadalomnak hívják és minőségi, igényes elvek szerint épül. Nincsenek kifejezett nyugatiak, illetve bárki az lehet, aki az szeretne lenni.

Ez inkább csak nálunk koncepció, hogy ha ide jólbejön bárki idegen, akkor vége lesz mindennek. És a rendőrség? És a törvények? És a közigazgatás? Azt véletlenül nem erre tartjuk? Hogy az itt élők szabályait tartassa be? Vagy már ebben sem bíznánk, mert itt mindig csak EZ van?

Mások azt mondják, hogy kint sincs kolbászból a kerítés. Ami azért szintén hamis feltételezés, mert senki sem a kolbászkerítés miatt szeretne kimenni, hanem egy normális élet miatt. Vannak vágyai, vannak céljai, értékei, teljesíteni akar, illetve a munkájával, életével elérni valamit. Ha mást nem, boldog lenni. És utóbbit különösen nehéz egy folyamatosan háborúzó, patyomkinvilágban megélni, ahol a munka, a teljesítmény egyre kevesebbet ér, ahol szerezni kell mindent (lomokból, gagyiból, uniós pályázatból, hűségből). Ott sincs kolbászból a kerítés, ez tény, viszont itt soha nem is lesz - jelen állapotok szerint -, míg kint kemény munkával sokkal inkább elérhető a társadalom többségének. Hiszen, ha egy 12 egy tucat MIGRÁNS meg tud élni, akkor egy képzett, európai kultúrából jövő magyar miért ne tudna?

just keep loving

ezt akár le is moshatták volna, de nem teszik, mert mindenki egyetért az üzenettel

ezt akár le is moshatták volna, de nem teszik, mert mindenki egyetért az üzenettel

Olyan volt az egész, mintha 2018-ban utaztunk volna ki, és 1988-ban jöttünk volna vissza. Sokmindent át akartunk gondolni, mert érződik, hogy nem mennek jól a dolgok, és már nagyon kimerítő a mindennapos hétről-hétre küzdelem, a tervezhetetlenség, a folyamatos visszaszorulás (aki nem érzi így, annak örülök, de más viszont így érzi, és az lenne a jó, ha senkinek sem kellene így éreznie).

Olyan ez az egész minden itthon, mintha évszázadok óta tartana, mintha minden fixen és örökre elrendeltetve adva lenne, változtathatatlanul. Mintha a cár döntésének hatására mindenki élete is el lenne döntve és kész. De vajon tényleg van hatása a cárnak? A mindennapi életre, a célokra tekintettel vagy úgy egészében? Az állam csak konjunktúrát szabályoz, azt menedzseli és ezért is képtelenség megmondani fölülről bármitis. Hiszen amíg van kereslet, addig van kínálat is. Az emberek vágyait, személyiségét betiltani, megmondani nem lehet.

Ugyanakkor vannak dolgok, melyek elérése manapság igen komplikált lehet egy átlagember számára. Lakhatás, stabil munka, nyugdíj, gyermeknevelés, egy bizonyos szint feletti életminőség, egészségügy. Csupa állami feladat, melyeket most megvédtünk a migránsoktól, de akkor lehet, illetve akkor tessék most továbbgondolni az egészet!

Néha eltűnődök, hogy mi lenne, ha minden polgár, aki ezeken a kérdéseken aggódik, megírná havonta egyszer a félelmeit a közigazgatásnak… ismerős?

amúgy

Igencsak sírhatnékja van az embernek, amikor kimegy a repülőtérre az egész hetes kulturális és mentális fellendülés után és a budapesti közvetlen járat várójában, a földön ülő honfitársakat látja meg, akik előkapnak egy 60dkgos pár chorizot, illetve valamilyen hasonló méretű érlelt szalámit, és 2-2 zsömle kíséretében, ökölre fogva elkezdik harapva zabálni azokat. Már vártam, hogy előkerüljön a karikás ostor vagy a falba töröljék a kezüket. De lehetett fokozni, hiszen az érkező járattal jött egy Herr Walter, aki az első megrökönyödés után felismerte a két fiatalt, és odaszólt nekik, hogy ’ááá vurstli, gut kolbász?!’, majd még németül pár sort mondott nekik. Valószínű a német a főnök volt, aki üdvözölte állatkáinkat.

hol a remény 04.jpg

Hazaúton koraeste jöttünk, és végig nézegettük az éjszakai fényekben virító nagyvárosokat. Toulouse, Lyon, Genf, Lousanne, Graz, majd jött a vakfolt, a magyar-osztrák határ után, ahonnan az irgalmatlan méretű lámpamezők hirtelen halovány kis pislákolásokká redukálódtak. Olcsó poén lenne azt mondani, hogy bizonyára azért, mert teljes kapacitáson működhettek az elios-lámpák, ezért inkább nem mondom ezt. Az eliosos városok nem is látszódtak! :)

Amikor egy 3 órás repülőút alatt szétunja magát bárki, akkor eljön az a pillanat, amikor már a leglényegtelenebb számolós játékok is tök nagy felüdülést jelentenek. Mennyi jöhet össze a repülőn árusított mindenféléből? Van 45 sor, átlag 5,5 fővel, azaz, ha csak 1 eurót számolunk fejenként, és tippeljük, hogy hány járata lehet naponta a légitársaságnak, és hasonlók. Vagy, hogy hány gomb lehet a mennyezeten? Utasonként 1 lámpa, és 2/3 hívógomb. Akkor 45 sor, ja, de ott meg ott csak két ülés van… Vagy, hogyha 790 km/h-val megyünk - hiszen Magyarország felől szembeszél fúj, bár szerintem az inkább csak ellenszél volt -, akkor lehetséges az, létezhet az, LÉ-TEZ-HET-AZ?!?!?!????, hogy a határtól 16 perc alatt Budapesten is lehetünk? Komolyan ekkora kis nudlik vagyunk, hogy egy 3 órás úton az országon belül 16 perc az összes röpdösni való? Tényleg keresztben fél óra az egész ország, utasszállítóval, szembeszélben, amikor már majdnem 3 órája jövünk? És most komolyan, azért kell 30 perc alatt elérnünk a határtól Budapestet, hogy A REPÜLŐ LE TUDJON LASSÍTANI A LESZÁLLÁSHOZ?

túlélési tippjeim laikusok számára

Mégis mit lehet tenni akkor? Kell egyáltalán tenni valamit vagy mitmivan? Mindenki agyal, mert itt annyira minden rendbe lett 8-a óta, hogy az csak hétszentség. Ezért gondoltam összeállítok egy kis listát a rekreációs gondolkodás után, hogy szerintem mit lehet tenni. No nem politikai okokból, hanem hogy hogyan lehetne visszatalálni bárkinek az értékelvű élethez és kipaterolnia a penetráns politikát.

# Írj listát! 10 olyan dologról, ami a legfontosabb probléma, cél, feladat számodra, illetve 10 olyanról, amik a „jó lenne, ha” témakörbe tartoznak. Ha ezzel megvagy, akkor haladj sorban a megoldásuk, elérésük felé. Egy jótanács ehhez: a kellemetlen tennivalókat végezd el gyorsan, a kellemeseket nyújtsd el hosszan.

# Beszélgess! Arról, ami neked fontos, és ne mások véleményéről. Csiszold saját gondolataid és álláspontod, hogy jobban megértsd a világot, amiben élsz, vagy segíthess másoknak, hogy ők megértsék a sajátjukat.

# Érzékelj! A legfontosabb. Érzékeld az időt, a valóságot, ami körülvesz, és amiben élsz! Unatkozz, hogy célt találj magadnak és töltsd értelmesen a napjaid! Szerencse, hogy az, amit te annak fogsz tartani, az lesz számodra értelmes dolog.

# Sportolj, főzz, menj ki a természetbe! Ezekkel ugyanis hosszabb lesz egy nap, teljesebb, gazdagabb, érzésekkel dúsabb. Érezni a test működését, megszagolni, ízlelni valamit nagyon jó, és igényességre tanít. A természetben pedig magad lehetsz. Nincs leuralt, átszarkavart gányé (értsd: problémák), ami túlnyomó részt körbevesz. Menj le egy patakhoz, nézegesd a parkban a hangyákat, menj ki valahova, hogy visszasétálj onnan.

# Minőséget fogyassz! Legyen az étel, ital, információ, kultúra. Mert az igénytelenség a legkárosabb dolog, ami létezik. És ezen a téren ne is köss kompromisszumokat!

# Ne olvass híreket, csak max papír alapú újságon! A hírcunamik jelentős része fölösleges. Minden percben történik valami, és ezekről a legkevésbé sem kell tudni. Főleg, mert semmit sem lehet kezdeni ezekkel a hírekkel. A hírek jelentős része már amúgyis inkább csak vélemény, melyeket nem lehet forrásellenőrizni se pro, se kontra egy olyan országban, ahol felszámolódott a média. Ráadásul, amíg a történésekről olvasunk, addig nem mi alakítjuk őket.

# Ne olvass kommenteket, ne érdekeljen boldog-boldogtalan véleménye! Ez részben a FB-ra is igaz, de minden egyéb kommentelésre is. Csak annak a véleményével foglalkozz, akiére adsz is. De azt is fogadd kritikus szemmel!

# Töröld vagy igencsak minimalizáld a Facebook használatát! Tölts fel tartalmat, ha szeretnél, mert a kapcsolatot így lehet tartani, de találd meg az értelmes egyensúlyt a FB (közösségi média) használatában. Buborékba zár, félre tud siklani a véleményed és egy olyan hamis képet alakít ki a világról, ami sokkal inkább a belső paráidra és elképzeléseidre épül, mintsem a valóságra.

Végezetül pedig a fő mottómat tudom ajánlani mindenkinek:

 

A művészet a tudomány vallása. A kultúra pedig a kettő egysége.

a trendkívüli beszámoló első része: KATT IDE!

a trendkívüli beszámoló második része: KATT IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Madrid is elesett

Mint korábban említettem, nem vagyok az a szokványos turista. Átsuhanok kiállításokon, hogy a kellően minőségi 2-3 képet nézzem csak meg, kortárs galériák bejáratánál szitkozódom meg ilyesmik. Vagy, ahogy madridi vendéglátónk egyszer fogalmazott „mert te egy kib*szott troll vagy!”.

Madridra sem feszültünk máshogy, Fanni jó előre felkészült a rapid nézelődésekre és már teljesen immunis a kulturális morgásaimra.

Tehát leszállt a gépünk, és belevetettük magunkat a másfajta klímába, ráadásul frissen a berlini élményektől ittasan. Az első, ami mindenkinek eszébe jut Madridról, az a chorizo, a spanyol kolbász, a jamón, a spanyol sonka és a Prado, a helyi Szépművészeti. Kedves honfitársaim, a Real Madrid, flamenco és a bikaviadal ott olyan, mint nálunk a Barátok közt, a felsőalsókisdöngiceicsűrfaragóbedöngölő néptánc és a jurta. Nem ezek a nagy dolgaik!

az a kutya egy Laár András!

az a kutya egy Laár András!

chorizo és jamón

Egyik kedvenc ételünk, amit kb félünnepeken főzni szoktunk - főleg, ha tengeri mindenféle is kapható -, az a paella. A spanyol, sáfrányos rizsa, öntvény edényben főzve-sütve. Nem bonyolult, de könnyű elrontani. És, hát naná, hogy az őshazájában is ezzel nyitunk. Viszont egyből belefutottunk két feszkóba: az egyik, hogy a decimális rendszer nem működik kint. Ha fél kilót kérsz valamiből, akkor azt EGY és fél kilónak fogják érteni, ha negyven dekát kérsz tintahalból, akkor azt 40 darabnak fogják fordítani. Így jártunk most is, 40 deka helyett 1,5 kiló tintahalat (30db) sikerült vásárolni. OK, nem baj, láttunk már karon budai kutyavásárt, nem akartam a lelkébe gázolni a halas fószernak, maradt a 1,5 kiló.

A másik gond viszont nekem volt a stresszesebb, ugyanis házigazdánk meginvitálta egyik lakótársát is, aki történetesen baszk (nekünk egyszerűen csak spanyol). Szóval, éles próba lesz, a főztöm a la mamma de San Fernando-éval fog versenyezni. Vacsora közben beszélgettünk is Enríkével (nevezzük csak így), aki az egyik percben megemlítette, hogy néha szokott mesélni vendéglátónk neki a magyar dolgokról, és onnan is hallotta már, de a minap pedig olvasott róla egy kis cikkben, hogy van valaki, akit a kormányzat épp sároz, és hogy „valami történés van vele kapcsolatban”. Majd kérdőn ránézett vendéglátónkra, hogy segítse ki, hogy ki is lehet az, mert nem jut eszébe a neve.

- „Soros.”

- Ááááá, yes, Soros!

Soha nem hallott róla, se az alapítványokról, meg a világhálózatról, ami a Marsról fog betelepíteni jupiterieket, meg hasonlók. Csak annyit, hogy az újságban megemlítették, hogy mi van Magyarországon.

Kicsit megfagytam, amikor hallottam ezt. No, nem azért, mert, hogy még ott is erről van a szó, hanem azért, mert ami nálunk létküzdelem sokak szemében, maga a katolikus, erkölcsös, honvédő háború, az a határnál olyan szinten megáll, hogy az csak na. Senki sem tudja Spanyolországban, hogy ki az a Soros György, ellenben olyan kevert etnikum él a legnagyobb harmóniában egymás mellett, hogy azt öröm nézni.

Node, a kolbász és a sonka!

Kulturális különbségek még olyan apróságokban is kijönnek, hogy Madridban nem nagyon van túró, tejföl és zsír. Már többször találkoztam ezzel a jelenséggel és a jelenség magyarázata, sőt, ránk nézve kicsit gáz mivolta még a sok éve kint élőknek sem esik le. Ugyanis azért nincs elsődleges feldolgozottságú tej és húsipari termék, mert sokkal minőségibb élelmiszereket készítenek. A disznyókat nem a zsírjukért tartják, hanem a húsukért, amit mértékkel és élvezeti fogyasztásra szánnak, nem pedig tepertőnek meg vizesbékönnek. A tejföl és túró teje pedig sajtok alapanyagává alakul, nem csak szétköpülődik. Nagy különbség ez, ha az ízek kifinomultságát és a mezőgazdaság előre tervezhetőségét, ütemezését, színvonalát nézzük. Persze, lisztből is 6-7 féle van, sikértartalom és felhasználás szerint, és rizsből is legalább 6 félét találni minden kis nudli boltban is. Bár kétségtelenül van bája a téglaporozásnak és a szétpaprikázásnak, de azért nagyon más megízlelni egy olyan kolbászt, amiben véletlenül sincs porcőrlemény, illetve érlelt húsból van, nem pedig zsírmozaikos és fűszer ízű.

a Prado és a Real Academia de Bellas Artes de San Fernando

Ha Madrid, akkor természetesen a művészeti központok sem maradhatnak ki, hiszen rengeteg művészeti kiállítás, program van mindenfelé. A legjobbak természetesen a Prado 20. század fordulójának képei, illetve a történelmi képek, ami kb 6 teremben van a 80-ból. Sokan mennek ájuldozni a Goyákhoz, illetve a Rubens, Tiziano és hasonlókhoz, pedig nagyságrendekkel szebb munkák is vannak, kisebb marketing tolással.

Raymundo de Madrazzo vagy Sorolla sokkal különlegesebb, a ’nemzeti festőik’ mellett. Hosszú percekig lehet előttük mosolyogni, míg a többi felhalmozott festmény napjainkban már túl öreg és távoli a látásmódunktól… szerintem. Barokk, ráadásul spanyol barokk habosbabos krémesek, pontatlanul festve.

Madrazzo festménye, mahagóni táblán, 2m magassággal és egy kicsit megvadított, aranyozott fa keretben

Madrazzo festménye, mahagóni táblán, 2m magassággal és egy kicsit megvadított, aranyozott fa keretben

Goya… az indokolatlanul felkapott név. Nem értem miért tolják még mindig, de mindegy is. Viszont talán neve miatt megéri beugrani a Real Academia de Bellas Artes de San Fernando-ba. Első csalódásomra kiderült, hogy a remélt ’real’ jelző nem a REALIZMUS rövidítése, hanem a ’királyi’ spanyol megfelelője, pedig teljesen be voltam pörögve, hogy Madridban minden realista! :) Realista Madrid focicsapat, Realista Akadémia, Realista család Palotája és hasonlók… Nem az. Csak királyi. De azért az akadémia különleges kiállítással rendelkezik. Nekem a Mintarajzi Tanoda (Képző elődje) jutott eszembe róla, de éppenséggel a régi hagyományokra és értékes szakmai munkára épülő akadémia 350 éves, míg a Mintarajzi és már Képző max 140.

Itt tanult Goya is (valószínűleg igen keveset), és csak pár apróságot emelnék ki a kiállításból, ami nekem nagyon megtetszett.

Sokszor beszéltem a művészettörténeti és realizmus előadások alkalmával arról, hogy vannak műalkotások, melyek korszakokat képesek indítani, melyek annyival kvalitásosabbak koruk többi termékénél, hogy képesek megváltoztatni az ízlést. És ez a jelenség méltatlanul kevés említést kap az oktatásban, holott az egyik legfontosabb jelensége a művészeti fejlődésnek. Vagy, még azt nehéz megérteni, hogy miért nyúltak vissza rendszeresen a művészek és a megrendelők évszázadokkal korábbi műalkotásokhoz és miért inkább azokat adaptálták újra (lásd a klasszicizmus művészetét, a napóleoni vagy cári empírt, esetleg a reneszánsz újjászületést). És az Akadémián ezeket érthetően és érezhetően mutatják be. Mivel kronologikusan van felépítve a tárlaton az akadémia története, így meglehetősen szemléletesen követhető, hogy a barokk pénzbőségében kb minden csicsára volt della, és ahogy fejlődött az Akadémia, úgy bővítették a kincseiket, melyeket összeszedtek a tanuláshoz. Szobormásolatok, festménymásolatok kezdtek felhalmozódni a nagy mesterművekről, melyek alap kiindulópontok lettek az újabb és újabb művészek számára.

a Paradicsom kapuja és a madridi másolatok

a Paradicsom kapuja és a madridi másolatok

Hogy a Firenzei Paradicsom kapu Ghibertitől miért indítja a reneszánsz korszakot? Hát mert annyira nagyot szólt, hogy például a spanyolok is gipszlenyomatokat készíttettek róla, amiket visszaöntöttek pozitívba, és elérhetővé tették a tanulóknak. Így a nebulók aztán törhették a fejüket, hogy technikailag, komponálás szempontjából hogyan lehetett azt elkészíteni, és a saját újításaik máris Ghiberti meghaladását tűzték ki célul. Sokan nem tudják elképzelni, hogy lehet úgy rajzolni, mintha fotóznánk, holott lehet úgy is, hogy az eredmény jobb legyen egy jó fotónál. Ahhoz viszont, hogy ez már korán irányt tudjon mutatni a leendő művészeknek, hogy már pályájuk tanuló fázisában értsék, hogy milyen szakmai szint van még, ami elérhető, ahhoz az kell, hogy lássanak ilyen példákat. Ez nagyon fontos.

Én is úgy tanultam anno, hogy láttam 1-1 ütős példát és meg akartam haladni azokat. Hisz, ha xy képét meg lehetett csinálni, akkor egy fokkal jobbat is lehet. És mindig van egy újabb egy fok, ami meghaladható. Amikor a Paradicsom kapujának repróját átvitték (folyamatosan, megannyi római-hellén szobor másolatával együtt), akkor etalonokat állítottak a saját tanulóiknak.

És így terjedhetett az eszme, a látásmód, a stílus és a minőség.

mégis akkor mi okozta a barokk bukását és a klasszicizmus születését

Klasszicizmus, azaz a klasszikus értékek etalonként kezelő, azok által meghatározott esztétikai és stilisztikai szempontokat alkalmazó korszak. Az egyik kedvencem ez a stílusváltási periódus, ahogy a barokk megakadt és a klasszicizmus megjelent, mivel olyan nagy a távolság a két korszak között, mint a chorizo és a gyulai között, és, mivel nem fejlődésről van szó, hanem váltásról.

Társadalmi oldalról a Francia Forradalom és a demokratizálódás, illetve a racionalizálódás volt a kulcsa a történésnek, de kulturálisan egy teljesen más folyamat játszódott le. Akkoriban kezdik ugyanis feltárni Pompeii-t, és gyorsan szétfutott a híre az ott talált alkotásoknak, leleteknek, eszközöknek. Egyszeriben kiderült, hogy vannak I Konstantin császár előtti korokból csodálatos alkotások, és amit addig antik, ősi szépségeknek hittek, és amiket a reneszánsz, majd barokk fejlődéssel meghaladottnak véltek, azokat váratlanul új versenytársak ingatták meg.

A későgörög műveket felváltó hellén, illetve római műalkotások mellé bekerültek a korábbi görög, azaz a klasszikus görög művek, melyek addigra vagy nagyon szétszóródtak a kontinensen, vagy megsemmisültek. És láss csodát, Pompeiivel egy időkapszula egyszerre nagy mennyiségben dobja felszínre ezeket. Addig úgy gondolták, hogy volt egy antik korszak, majd egy sötét gót középkor, a reneszánsz és a jelen fény kora, a barokk. És egyszerre a római előtti időkből előkerülnek a klasszikus (antik előtti) alkotások. Winckelmann esztétikai műveket ír ezekről, Piranesi metszetkönyvekben ábrázolja és adja ki a leletekről készült „fotóit”, Napóleon meg összemazsolázza az útjába akadókat. És huss, szétfutnak az új etalonok a kontinensen.

Az akadémián is látható egy darab abból az időből, amikor még a kapszula nem nyílt meg, de már lehetett látni 1-1 különlegesebb darabot. Ez a Silenus-t ábrázoló szobor ráadásul egy skopas szobor. Skopas kései görög szobrász volt, aki egy kisebb stílust is teremtett kortársainak. Amikor már hanyatlott Athén, akkor elkezdtek csavart, megbillenő, „imbolygó” szobrokat készíteni a mesterek, élükön Skopassal (ezért hívják ezeket skopas szobroknak). Ám saját koruk végén, más központokban jelentek meg a Nagy Sándor ízlését megtestesítő hellén alkotások is, így mondhatjuk, hogy Skopasék munkái adják az utolsó tisztán görög szoborstílust.

madrid is elesett 04.jpg

Konkrétan ezt 1569-ben, a barokk kor elején találták meg, állították ki és nagyon hamar közkedvelt mű lett. A megbillenő, csavarodó beállítása példa lett a barokk művészeknek, így ők is megcsavarták, megtekerték alakjaikat. Majd jött az időkapszula 1748-ban és a rádöbbenés, hogy mennyi minden lehet még nem felfedezve és nekiindultak a klasszikus szépségek összegyűjtéseknek. Napóleon sógora aztán ezt a Silenus-t megvásárolta a rekvirálgató császárnak, miközben - tudtán kívül - az már javában építette az új stílus alapjait, az empírt és a klasszicizmust. Így történt, hogy egy barokkban központibb műkincs a későbbi felfedezések hatására egy történeti lelet lett, míg a frissen előkerült alkotások új műkincsekké váltak. Ironikus, hogy a pompeii leletek amúgy fejletlenebbek, későbbiek voltak a Skopas féle szobroknál, mégis, az utókor az előbbieket tartotta szebbnek, mivel egyszerűen a „skopas-os” barokk reprókra ráunt.

azért nem minden arany, ami Duchamp

Persze, azért nem minden van rendben Madridban sem. Ott is akad probléma bőven. Például voltunk egy Duchamp kiállításon. Akinek nem mondana semmit ez a név, az adjon hálát az égnek, de akinek igen, az ne csóválja a fejét és ne is röhögjön rajtam, ugyanis nem azért mentünk be, hogy Duchamp kukaművészetét megnézzük, hanem azért mert úgy hirdették, hogy Dalí, Magritte és Duchamp lesz a kiállításon…

Na, 1-1 nagyon korai és kevésbé jelentős Dalíval és Magritte-tel le is tudták a plakátok marketingkamuját, és ezek mellett csak, csupa nagybetűs RETEK volt kipakolva. Házigazdánkkal 3-asban mentünk, és mivel Fanni még hisz abban, hogy hátha van szikrányi értelem ezekben a lomtalanítási installációkban, így ő lemaradt, míg mi inkább előre mentünk, hogy a későbbi, normális festményeknél időzzünk inkább… aztán annyira előresiettünk, hogy kijöttünk a kiállításról véletlenül. Ugyanis semmi művészet nem volt kirakva, csak a dadaista szemét, a szenny, a kosz, a piszok. Felakasztott mellény, belógatott teafilterek, használt wcpapírnak tűnő festmények és hasonlók

madrid is elesett 05.jpg

A nagy marketing kiállítás lehetősége nekem azért szemet szúrt már előre, mert nagyon nem akarták a beharangozókban feltüntetni, hogy mégis mik kerülnek ki, és csak 1 festmény fotójával operáltak a plakátokon is, de az ilyen töménységű hülyének nézésre még én sem voltam felkészülve.

A csúcs az volt, amikor kitaláltuk vendéglátónkkal, hogy a levegőcserélő aggregátort kezdjük nézni, hátha azt is majd jól Duchampnak nézik. Sajnos nem volt türelmünk végigvinni a bulit, de a kiállítás végén azért egy tűzcsapot gondoltam lefotózok ide, a blogra képmellékletnek. Így is lett, mikor véletlenül belépett a terembe egy másik turista, és látva, hogy egy ritka Duchit fotózok, ő is jól megnézte magának a csodát…

madrid is elesett 06.jpg

Duchamp után mindig kell egy kis idő, így a harmadik részhez érkezve tartunk egyet.

a trendkívüli beszámoló első része: KATT IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Berlin elesett

Hát, úgy esett, hogy megesett, Fannival kiugrottunk Berlinbe, hogy onnan tovább ugorjunk Madridba. Még a tanúinktól kaptuk frászajándékba az utazást, és mivel egyikük Madridban él, így szinte alap volt, hogy nála szállunk meg. De, mivel ugyanő kényszeres röpködő, így feldobta ötletnek, hogy mehetnénk átszállással is. Ez jó ötletnek tűnt, mivel én szeretek elrugaszkodni meg landolni repülővel, így már ezért lett kedvem a dologhoz, és a felajánlott Bejrút, Moszkva, Sármellék, Berlin átszállási lehetőségek közül az utóbbi meg is tetszett.

Fontos tudni a körülményeket, hogy hogyan is indultunk ki.

Ugye 3 nappal korábban voltak az országgyűlési választások itthon (8 éves, megelőző kampány után), amik úgy alakultak, ahogy. Nem titok, hogy magam sem voltam feldobva az eredménytől, hiszen én már csak egy amolyan „konzervatív” ember vagyok, aki szeret pártprogramokat olvasni. Illetve a számomra releváns kérdések az eredmények láttán (fiatalok lakhatási támogatása, környezetvédelmi szempontok és minisztérium, egészségügyi rendszer reformja, 2030-tól várható nyugdíjszabályozás, könyvpiac visszaliberalizálása, művészeti és kulturális bármi, vállalkozóbarát politika, esetleg pályázati pénzek a kkv-khez is csepegtetése, bankadók megszüntetése és a vállalkozói hitelezés újraindítása, bürokrácia… eleve működtetése, normális adóhatóság, stb…) sajnos, valószínűleg továbbra is megoldatlanok maradnak.

Szóval, hallgatva a kormányzati világképre, bepakoltuk a GV2-es vegyvédelmi ruháinkat és egyéb felszereléseket, hogy a pokol egyik migribugyrába alászálljunk, ráadásul az egyik legjelentősebbe, MerkelMuttihoz, Berlinbe. Volt némi gond a repülőtéren, mert - felkészülve a lángokban álló, elesett, lehanyatlott városra - a poroltóinkat nem akarták átengedni a fémkapun. Végül azok maradtak is, de szerencsére nem is volt szükség rájuk. Ja, honnan tudod, hogy magyarok is utaznak a gépen? Leszálláskor minden 5. elkezd tapsikolni! Én nem értem ezt, ugye a tapsikolással mindig gondjaim vannak, de ez vagy valamilyen volt rendszer beli „nemlehetutazni” életérzés vagy a középkori világlátásunk hatása, mely szerint bizonyára valami varázslat emeli meg a repülőgépet. És pont leszálláskor kell csinálni? Miért, a tapsolók amúgy mit hisznek, hogy a pilóta direkt meg akar halni minden útja végén és majd jól belegravírozza a gépet az aszfaltba? (Mondjuk a BrájenAir 2-ből 2-szer hozta is a hogyan NE tedd le a gépet fílinget. Szerencsére, a landoláskor lekapcsolják a fényeket, hogy halkabban sikítsanak az utasok.)

Node, a lángoló város helyett meglepődve vettük észre, hogy bizony kék…

…Berlin felett az ég!

[Kis segítség, azoknak, akik nem néznek avítt filmeket, a Berlin felett az ég a Wim Wenders féle Angyalok városa (utóbbi készült az előbbiből).]

berlin elesett 01.jpg

Német felmenőkkel is rendelkezve, semennyire sem gondoltam, hogy bármi is el lenne romolva Németországban, de még nekem is meglepő volt, hogy mennyire működik minden. OK-OK, összesen 6 órát voltunk ott, de azért sokmindent le tud szűrni az ember abból, hogy a Reichstag előtti füves placcon 55+-os, elegáns hölgy fekszik a fűben és napozik, vagy, hogy a héven egy közel keleti kinézetű Komisszár Rex rendőr segít nekünk, hogy hol és hogyan érvényesítsük a jegyet és merre kell majd menni. Mindenhol kávéznak, fagyiznak, sütiznek a fiatal anyukák, 6-7, egymás mellé parkoltatott babakocsi mellett. Az éttermek tele vannak, a teraszokon feltuningolt rántott húsra facsarják a citromot a Günterek és Jürgenek, miközben vagy pénzügyekről vagy a legújabb Audi összeszereléséről beszélgetnek.

Vittünk bakancsot, mert igencsak féltünk, hogy tetanuszért kell majd menni a szeméthegyeken keresztülgázolástól, de… NEM VOLT SZEMÉT! Sőt, nagyon tiszta a belváros… lehet, hogy például azért is, mert a kutyaszargyűjtő kukák egyben hamutartós kukák (a kaka veszélyes hulladék, ezért nem lehet akárhogyan begyűjteni), oldalukon a QR kódos „értesíts-minket-az-appon,-ha-megtellik!” szöveggel. Nekem az ilyen apróságok sokat számítanak, illetve ezek szoktak érdekelni igazán. Az én turista fotóim is általában téglákról, kukákról, anti témákról készülnek, viszont, így nekem pl egyből feltűnik, hogy sem Berlinben, sem Madridban nincsenek villanyvezetékek és oszlopok, aminek hatására például az épületek látványa nagyon jól érvényesül. Apróságok, melyeknek nagy súlyuk van.

Egyszer egy turisztikai felmérésen a hozzánk látogató nyugatiak azt mondták, hogy azt hiányolják, hogy nálunk nagyon egysíkú a térburkolás, a térkövezés. Na, ez még a térkő reneszánszunk előtt volt, amikor még nem az uniós támogatások 30%-a ment viakolorozásra. Én nem szeretem a tarka térkövezést, de - látva a kinti állapotokat -, valószínűleg az esélyegyenlőségi térkövezésre gondolhattak a turisták, és nem a tarkaságra. Ugyanis még a véletlenül kinyíllott a pitypangra is külön rovátkolt térkő figyelmezteti a vakokat.

node, kulturálódni mentünk, nem a jövőt siratni

Megnéztük gyerekkorom kultikus helyét, a Brandenburgi kaput, és konstatáltam, hogy a négy világállapotot jelképező lovak semerre sem haladtak [a lovak ősi babiloni koncepció utóhatásai, mely szerint 4 világállapot követi egymást: az aranykor, az ezüstkor, a bronzkor és a vaskor. Az első három már elmúlt, és a világ az utolsó stádiumában van, mely után egy megtisztuló apokalipszis fogja összeolvasztani az arra méltókat (a győzelem jegyében).].

De nem is kockaföldén lennénk, ha a környező épületek ne lennének penetránsan rondák. Hiába, a Bauhaus (a stílus, nem az áruház!) nem múlt el áldozatok nélkül.

Szóval, miután elvonultunk a Love Parade-ek útvonala mellett, ellátogattunk a Természettudományi Múzeumba. Berlinben ez kötelező, hiszen itt őrzik azt az emléket, mely alaposan megváltoztatta a tudományos és eredettel kapcsolatos gondolkodást.

berlin elesett 02.jpg

nekem ne magyarázza senki, hogy a tirex a tikbű lett!

Mindenkinek ismerős, hogy a kisgyerekek már milyen korán és mennyire tudnak rajongani a dinoszauruszokért. És, ahogy gyakran látom, ők nem úgy tekintenek a dínókra, hogy azok egyfajta különleges állatok, hanem inkább mesebeli lények, szörnyek, melyek képzeletükben élnek, és, amik talán sohasem voltak, leszámítva a mesekönyvek lapjait, és a kínai gumijáték gyárak tervezőcsapatainak elméit. Bár kétségtelenül egyszerűbb a dínókról mesélni, mint a romantika vámpírjairól vagy farkasembereiről, vagy a középkor szent szelleméről, de azért vicces, hogy ami a felnőtteknek természettudományos lelet, az a kicsiknek ugyan úgy, egyszerűen csak: SZÖRNY! :)

A Museum für Naturkunde - természetesen - nem megy bele a tudománytalan varázslásba, hanem inkább ezt a problémát helyezi egy megfelelő kontextusba. A főcsarnokba lépve ugyanis rádőlnek a látogatóra az óriási csontvázak, kivetítőkön mennek az animált dínós kisvideók, kőlenyomatok szegélyezik az ösvényeket, majd hirtelen feltűnik az egyik sarokban egy ábra, amin egy csirkét és egy egykoron röpdöső hüllő csontvázát hasonlítják össze. Sokan nem tudják, hogy a tyúk vagy a tojás elsőbbségének kérdése nem is akkora hülyeség, mint ahogy szokás beszélni róla. Ugyanis a tojás volt előbb. A dínóké. És mivel bennük és velük alakult ki a tojci, így csak egy közös lelet kellett, ami igazolja, hogy volt átmenet a madarak és a dínók között. Ezt a szükséges kapcsot régóta sejtették, tudták, hogy lennie kell, de a berlini Archaeopteryx lithographica-ig nem volt bizonyított. Ez volt a tű a szénakazalban, pontosabban a toll a kőzetrétegekben, az első, nagyon ép, tollas dinoszaurusz maradvány!

berlin elesett 03.jpg

A magamfajta retrográd természetrajongónak ez a lelet egyfajta szent grál, persze, annyi különbséggel, hogy ez létező relikvia. Egyszerre bizonyítja a nagy kihalások megtörténtét, az evolúció elképesztő ütemét és a tudományos gondolkodás és az ész jövőbe látó képességét. Nekem, aki Attenboroughon cseperedtem, majd Darwint olvasva lazítottam két rajz között, én, aki a gyöngyösi Természettudományi Múzeumból kapta az első 40 rovartűjét és aki tudja, hogy a csíkbogarat a 130W-os, a legyeket a 160W-os higanygőz lámpa csalizza, nekem az egyik vágyam volt ezt a kőtáblát látni (igazából a vágyam az volt, hogy koccintsak a kőtáblával és egy pohár kólával, de ezt meggátolta egy 8 centis golyóálló üveg). Ez a kőtábla többet jelent, mint egy 2x5 soros, mert egy árnyalatnyit régebbi és igazi. Egy kődarab, mely eldugva, visszafogottan hirdeti a múzeum nyitótermében, hogy készülj az utazásra, ami a többi teremben vár.

berlin elesett 04.jpg

És akkor szépen végigsétálhattunk a légkört átalakító stromatolith-ektől kezdve a Föld geológiai folyamatain át a csillagászati, rendszertani, evolúcióbiológiai vonulatain. Nem fárasztok senkit, neten, 2000 után írt könyvekben mindent megtalálnak. Viszont! A gépszíj akkor szakadt el, amikor a preparációs terembe léptünk be. Mintha a Walhallába kerültem volna! Míg Fanni ájuldozott a kitűnően mesélő preparátumok előtt, én már azon agyaltam, hogy egy fiktív jövőben, a saját nappalinkat így kéne berendezni, és, hogy másnaptól kezdve a döglött állatkákat is gyűjteni kell, mert preparálni szeretnék. Ki volt állítva a ’30-as évektől kezdve a Berlini Állatkert elpusztult állataiból egy válogatás, mint például egy 100 éves gorilla a nemrég elpusztult jegesmedve Knut mellett.

minden az oktatást és az ifjú generációkat szolgálja

Míg nálunk trancsírszadinak minősülne egy ilyen kiállítás (hiszen MI környezettudatosakként tiltjuk a természettudós terepmunkát, míg Natura2000-es lápokat lignitbányászunk és szintén N2000-es erdőket szociálistüzeltetünk el), addig Berlinben az arapapagáj kiállításon egy apró tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos a gyűjtés, hiszen van olyan faj, aminek egykori létét már csak 3 preparátum őrzi a bolygón… külön kemény ez annak fényében, hogy Knut, a jegesmedve is ki van állítva.

A termek kitűnően, igényesen, művészien vannak összerakva. Olyan varázslatos hatást keltenek, hogy kis kocsikon kell a látogatóknak maguk mögött hurcibálniuk a leesett állukat. Az egyik legjobb ötletnek azt tartottam, hogy itt-ott híres természettudósok portrészobrainak másolatai vannak asztalokon, és nagyon halk motyogás hallatszódik körülöttük. Közelebb lépve pedig látható egy kis kép, ami felhívja a látogató figyelmét arra, hogy könyököljön a szobor elé, a megadott karikákra és helyezze tenyereit a fülére.

És láss csodát, amint ezt kipróbálja valaki, egyből beszélgetésbe elegyedhet az életre kelő szoborral! Ugyanis az odakönyököléssel egyből szemtől szembe kerülnek, és a látogató könyökein keresztül felvezetődik a hang a füleihez, amit csak ő hall, csak neki mesél a tudós a felfedezéseiről.

berlin elesett 05.jpg

De ki vannak állítva a kutatási gyűjtemények ugyan úgy, mint egy kőtár, vagy mondjuk az ovisoknak tervezett foglalkozás, melyen saját lenyomatokat vehetnek, kézműveskednek dínórégészetet, mesél nekik egy múzeumi fickó a dolgokról és teljesen lekötve vannak - szerintem - minimum egy napig.

világok háborúja - one world one future/csak a Mi

Miközben az át és visszaszállásunk előtt sétáltunk még kicsit, leültünk elfogyasztani egy tradicionális berlini menüt, egy dönert. És a VW Bogár méretű szendvics majszolása közben már járt az agyam az antitémákon, azaz a számokon. Mert nagyon nehéz elmesélni azt, ami kint van, és egyből érezhető. Nem önámítás ez, hanem elképedés, mely, ha csak tized annyira igaz, mint érzi az ember, akkor is nagyon szomorú a magyar viszonylatból nézve. És én meg ilyen vagyok, versenyelvű, értékelvű roncs.

8EUR a beugró a múzeumba, ami az itthoni viszonylatokhoz képest sem vészes 2480.-. Ez annyi, mintha Pestről valaki elugrana Nagymarosra vonattal, mert ott egy pohár sört szeretne inni (milyen gáz már ez?!). A Naturkunde évi 500.000 látogatót fogad, annak ellenére, hogy nagyon kicsi, klasszikus épület. 500.000 látogató nálunk 2014-ben mondjuk az egyik leglátogatottabb múzeumban, a Szépművészetiben volt, ami legalább a duplája a MfNK-nek.

No, egy ilyen múzeum felhúzása a nulláról kb 15-20mrd forint lenne, de akkor már teljesen hi-tech és csúcsszuper, és jópár cuccot is lehetne bele vásárolni. De ne aprózzuk el, számoljunk 25mrd-dal! És mivel vicces kedvünkben vagyunk, építsünk egyet-egyet Debrecenre, Szegedre, Pécsre, Kecskemétre, Sopronra, Felcsútra, Miskolcra, Szolnokra, Szombathelyre, Szekszárdra, Nyíregyházára, Kaposvárra, Dunaújvárosra, Győrre, Keszthelyre, Ceglédre és persze Budapestre. Azért vagyunk amúgy vicces kedvünkben, mert a MfNK épp most újul meg, frissítik a gyűjteményt és a kiállítási tematikákat… abban a Németországban, ahol 8x több ember él, de annyi GDP-t termelve, mintha 21x többen lennének, mint a magyar lakosság.

Na, ezt elképzeltük rendesen? Ezt a sok új, magyar természettudományi múzeumot? Mert ha ezt megcsinálnánk, akkor pont kijönne a tao-val eddig focira költött hazai pénz. 18 darab, MfNK kaliberű múzeum, a nulláról felépítve (konzervatívak kedvéért ez az összeg harminc EZER Nokiás dobozba férne bele). De az igazán szép, hogyha a 18 múzeumba összesen 500.000-en mennének el (ami valószínű, mert egyetlen egy ilyen múzeum teljesen elegendő), akkor máris 6,5x többen szórakoznának, mint egy évben focimeccseken, a Magyar Bajnokságon.

Mindegy. Berlin él és teljesen rendben volt, láttunk nagyon űberkőnig földi csodákat, de suhannunk kellett tovább, hiszen hamarosan Madridban volt jelenésünk...

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Zárt Market Budapest

Már lógok egy ilyen beszámolóval, de az igazat megvallva, még mindig kicsit bénult vagyok a hatásától.

Egy megbeszélés kapcsán úgy adódott, hogy be kellett ugranom az ArtMarketre. Minden porcikám tiltakozott ellene, de nem volt más mód, hogy találkozzam az illetővel, hát bementem. De te jó ég, hogy mi fogadott ott…

dühi.gif

Kezdjük azzal, hogy az egész miliő tisztára olyan volt, mint anno a képzőn, kipakoláskor (féléves-év végi tárlat). Csak annyi különbséggel, hogy a retek fíling miatt a képzőn a radiátorokat is műalkotásoknak lehetett nézni, annyira koszos, ronda volt az egész. Itt azért ez nem ment, de nem a minőség miatt, hanem mert nem voltak radiátorok.

Pár éve elgondolkodtam, hogy kiállítanék az AMB-en, így elkezdtem összeszedni az infókat hozzá. Első - és, mint utólag kiderült, utolsó - lépésként kértem árajánlatot egy standra. Pikk-pakk jött is a válasz, hogy csak galériák, múzeumok, azaz kulturális „szervezetek”, állíthatnak ki, de amúgy a legkisebb, 4nm-es hely nettó 600.000.-, úgy mindennel együtt kb 1 millió volt.

Teljesen ledermedtem ettől, hogy de mégis mi is van ebben az összegben a hagyományok és az 1.0-ás rongyrázáson kívül? Talán a kiállítók megveszik a Millenárist, vagy mi?

Aki még nem volt AMB-en, annak ízelítőül csak annyit mondanék, hogy ez a rendezvény is ugyan olyan látványesemény, mint a legtöbb Magyarországon. Minden fancy, minden trendi, ugyan a konnektorok hosszabbítók és csak úgy lógnak ki a falból és az összhatás szörnyen taszító, de van pénz fél épületnyi molinóra, meg tip-top rucikban járkálni, vizes palackokkal a kézben. Itt üzlet folyik… :) … persze.

Hát, elnézve a dolgokat, illetve hallva a tapasztalatokat, én már azon meglepődnék, ha a kiállítók befektetése visszajönne.

De azért mesélnék párat, hogy milyen élmények értek idén. Előre bocsájtom, hogy sajnos nem készítettem képeket, de a neten megtaláltam Sebastian Bienek youtube videóját az itteni performanszáról, és a mellékelt kép innen van.

Bár csak 4 perc kellett végigjárni az egészet, azért tudok mondani top 3 kortárs alkotást.

Sebastien Bienek performansza.jpg

3# - a kerítés

Az egyik helyen 4 olyan kép volt kiállítva, amik drótkerítést ábrázoltak. Ez nem Magyarország Kormánya által szponzorált művész volt, neki tényleg tetszett a kerítés. Fogott egy darab dróthálót, rárakta a vászonra, majd lefújta egy spray-vel, majd arrébb tette és újra lefújta egy másik színnel. Ezt 4-5x megcsinálta és kész is volt egy kép. Hát dobott hozzá másik hármat is. Nem hittem a szememnek… na jó ez kamu, pontosan ilyen és ehhez hasonló rakás sz*rokra számítottam.

2# - TV a falon

Úgy 47mp után egy olyan festményre lettem figyelmes, ami mozgott. Mikor közelebb léptem, hallani kezdtem a festményből áradó, puffogó hangokat. Aztán az 52. ott töltött másodpercben - immár közelről - láttam meg, hogy az bizony egy TV a falon, amin éppen a művészet fut.

Valami kiállítási performansz lehetett, mert az ment benne, amint egy kb 2x1m-es, falra rögzített agyagtáblát bokszol egy faszi, boksz szerkóban, bekötött szemekkel. Üti, üti, és az ütéseinek nyoma lesz maga a szobor. Amikor menekültem el az egész helyszínről, akkor még volt időm odapillantani erre a művészetre, és már újabb alkotásról készült rajta. Egy másik forma láncokkal ütlegelt, bocsánat, szobrászolt éppen egy hasonló méretű agyagtáblát. És az emberek meg ott álltak a TV körül, mind a 7-en és ámulva, megbabonázva, érdeklődve nézték, hogy hogyan születik a művészet.

De a csúcsok csúcsa nem ez volt!

1# - performansz 10/10

Soha, de soha nem nézek meg performanszokat. Miért? Mert az nem művészet. Az egy-pár kretén dühöngése, valami dadaista hülyeség, mely inkább csak arról szól, hogy olyan értelmetlenséget kell csinálni, ami legalább egy kis negatív töltésű, de hírt generáljon. Anno ezért kakszálta le a Parlamentet Tyereskova is.

Ez a sokkolás még mindig úgy tűnik sokaknak, hogy megéri, és ettől ők csak még inkább meg nem értett művészek lesznek. Őszintén sajnálom azokat, akik ezt a performanszot videózták, követték, mert ők messzebb nem is járhatnának a művészet megértésétől. Nekik egyszerűen az sem tűnik fel, ha valami nem művészet.

Node, mi is történt?!

Bemondták a hangosbemondóban, hogy hamarosan xy világhírű isten performálni kezd. Nekem akkor esett le, hogy 4 méterre állok a megadott ponttól, és már nem tudtam elmenekülni. Egyszercsak valami kísérleti hegedűdarab csendült fel, majd valami érthetetlen mormogás. És megláttam magát a performanszot. JÖTT FELÉM!

Kb 14 valaki, 1-1 kilyuggatott FADOBOZZAL A FEJÜKÖN, sorban elkezdett csoszogni (körben a kiállítótérben). Időnként mindegyik motyogott valamit, de nem lehetett érteni. Volt ott egy hölgy, aki szólt is nekik, hogy hangosabban, mire válaszoltak neki, és így egy kis diskurzus is kialakult.

Üröm az ürömben, hogy a hölgy frankón elbeszélgetett 2 dobozzal, majd a végén leesett neki, hogy ők izraeli vendégművészek voltak és egy nyikkot nem értenek magyarul, a hölgy meg nem beszélt héberül. De ez még nem volt semmi, mert a menet tagjai között időnként egy srác, 8-okat leírva biciklizgetett és csilingelgetett. Frankón! Ez a menet pedig haladt, tök lassan, motyogva, és csak ámultak a látogatók.

Én a végén teljesen megbénultam. Éreztem, hogy ettől az egész elmebajtól olyan távol vagyok, hogy már nincs is miről beszélni egyszerűen. Az AMB-en kiállítók 97%-át nemes egyszerűséggel ki kellene tiltani a bolygóról legalább.

Isszonyat volt. Gratulálok hozzá. Minden elismerésem azoknak a szerencsétleneket, akik ezt szervezik, és akik ezt élvezik.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

egy kis kortárs kórkép

Edzett szkafanderem csak nagyon ritkán kopik kortárs művészek alkotásaitól, de néha, néha, nagyonNÉHA akadnak olyan izék, melyek megsértik kültakaróm. És most volt két ilyen alkalommal is.

Egy óóóóriási magyar művész posztolta képetit legutóbbi kiállításáról. Nem akartam teli talpakkal véleményt írni róla, merthát mégis, de mivel hozzám közelállóról van szó, és mert ő maga büszkélkedett velük el, így nem bírtam ki. Az sem segített, hogy először azt hittem, egy 5.-6. osztályos gyerek rajz háziját kommentálta, és kíváncsivá tett, vajon most mit tanulnak ilyen idős srácok a suliban, rajzból.

DE NEM! Ezek egy 60 feletti rajzatyaúristen munkái. 
Szavak nélkül csak kevés szóval íme:

128 2 k2.jpg

Minden vastagság, torzulás szépen figyelmen kívül hagyva.

128 3 k3.jpg

És ahol nem ment a dolog, ott nem is erőltette. Bátor!

Aztán a másik eset az volt, hogy karácsony közeledtével több pályázat is indult képek akciós eladására, karácsonyi rövid tárlatok összehozására. Indultam ilyenen, de sajnos még mindig kevés vagyok a szakmának. 

És hát látva a kiállítók névsorát, hálát adok a determinációnak, hogy nem válogattak be.
Csak egy képet mutatnék be, és egy kis játékot is ajánlanék hozzá. Aki először kitalálja, hogy a festménynek 980.000.- az ára, az jutalmul elgondolkodhat.

Szűcs Attila - Albínó rénszarvas

Szűcs Attila - Albínó rénszarvas

Na jó, játékfüggőknek még egy kérdés: Az alábbi kép ára mennyi lehet, ha tudjuk, hogy nem a legjobb papírtípusra készült, pasztell, szén keverékeként, és ez a kép nem vázlat, nem holmi műtermi poén, hanem egy műalkotás maga? Kis segítségül annyit mondanék, hogy keretezett ára 250.000.-, és a keretet ajándékba adják hozzá.

Gaál József - Teremtetlenek IV

Gaál József - Teremtetlenek IV

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

vakuljak meg, ha értem…

A minap voltunk a Rajztriennálé megnyitóján és ünnepies díjátadóján. Utóbbira nem is térnék ki, hiszen régi tapasztalatom van az ilyen díjátadók nemműködésében. De nem bírom ki, hogy ne írjak kicsit magáról a triennáléról.

Egykoron biennálé címen indult egy olyan nagytárlat összehozása, ami céljaként az országos grafikai művészeti élet szakmai bemutatását tűzte ki célul. Ám idővel elfogyott a pénz, és a biennálé 2 évenkénti megrendezése helyett triennáléra váltották a dolgot. Míg a biennálé időzítésében a fő szempont egy nagyobb mennyiségű alkotástengerből tényleg a kiválogatás volt a cél, a triennálénál már inkább arról volt/van szó, hogy hamár nincs elég pénz, és nem szempont, hogy a látogatói jegyárakkal behozzanak valamit, azért jó lenne ilyen nagytárlatokat csinálni.

Persze, nem értem op 1#, ha nem megy el rá senki (és ennek nem szervezési és reklám okai vannak), akkor minek rendezni?

Mint kezdtem is, elmentünk rá, ugyanis meglepő módon egyik rajzom is beválogatták a kiállításra. És igazán nosztalgikus hangulat fogadott.

127 1 triennálé-01.jpg

ez olyan, mint a képzőn volt bármelyik nap!
Tényleg! Csupa katasztrofális grafika, összezsúfolva, koncepció, minőségi minimumok nélkül, és az összes koncepció, ami nekem lejött, hogy a süllyedő kortárs hajó nagyöregjei, akik még mindig azon nyavalyognak, hogy merre is kéne kormányozni, egy ilyen rendezvényen elvegyülhetnek azokkal a fiatalokkal, akik nem indultak el a biztos végből, úszva a jövőbe… 
Mivel gyakran nem értik a hosszú mondataim, 3 példában vázolnám a problémákat, így képet adva a képtelenségről.


még mindig az ötlet számít
Még mindig működik a legidiótább ötlet megvalósítása. Bár nem meglepő, hiszen a diplomamunkák 99% is erre épül. Félrészegen, 1-2 nappal a határidő előtt ragadj meg egy blőd közhelyet vagy egy szóviccet - amit csak magyarul lehet értelmezni - és csinálj belőle képet! Ne érdekeljen, hogy az önálló alkotásod (azaz a munka, mely maga hordozza értelmét, értelmezését és esetleges üzenetét) maximum a hülyeséged illusztrációja (képi kiegészítése, mely célja kizárólag az illusztrált dolog elismétlése) lesz.
Ahogy egy ismerősöm régen megfogalmazta egy formatervezett kávéfőző Kotyo-GO! elnevezésére, „ko-thí-gó, ezt biztosan nem nemzetközi használatra tervezték!”.

a hülyeség hülyeséget szül
Voltak 70+-os kiállítók is, ahogyan friss diplomaszerzés utániak is. De ami meredek, hogy ezek munkái között nem lehet felismerni, hogy melyik kié. Nincsenek generációs jegyek. A művészet örök érvényű, ha-ha, szól a közhely, de itt sem művészet nem volt, sem öröklét (öröklét csak egy utcai Kétfarkú Kutya ragacson volt említve, ’ingyen sör, örök élet’).

Hogy mi ezzel a gond? Csupán csak az, hogy a művészetnek mindig a jelenjében van értelme. Egyfelől technikailag is halad és változik, másfelől meg a művészt foglalkoztató dolgok is folyamatosan változnak az idő múlásával. Itt ez egyáltalán nem látszott. 70+-szal számolva ez azt jelenti, hogy eltelt úgy 50 év, hogy ez nem hagyott semmilyen nyomot a „szenzitív” művészeken. Elsuhant úgy a „boldog Kádár-kor”, a rendszerváltás, a ’90-es évek nyitása, az EU-s változások, a technológiai forradalom, az internet, stb, hogy semmi nyoma nem maradt a képeken. Retró hangulat és avit stílus(talanság) persze annál inkább.
Saját, szubjektív véleményem szerint eléggé kétséges felső korhatárt nem megadni egy ilyesmi eseményen, vagy legalább nem tükröztetni a szakma korfáját a kiállítók korfájában, de én olvastam Winckelmannt, meg foglalkoztam művészetfinanszírozási kérdésekkel, és ezt a kiállítók képességeit figyelembe véve nem is várom el tőlük. Node, hogy töredék kivételtől eltekintve az ifjú pádávánjaikat válogassák kiállításra a sohasemvolt nagymesterek? Hajmeresztő.

Az alábbi 2 alkotás is ilyen. Retró, romkocsma giccs lenne szerintem a műfaji behatárolásuk, de mivel ilyen érthetetlen és zsákutcás összhatásra általában a fiatalabbak képesek, én is azt hittem, hogy ez egy titán munkája. Aztán az eredményhirdetésnél a friss, fiatalos MMA díját kapta a 2 kép készítője, akire én azt hittem, hogy azért megy a mikrofonos emberhez, mert nyugdíjas bérletet szeretne vásárolni, és a Művházra azt hitte, hogy Volán pénztár.

127 3 triennálé-03.jpg

a ’fasza vagy!’ bélyegző
Az egyik legképzősebb íz, amit éreztem. Ez valahol a gyomorsav okozta reflux, a laposelemmel szerzett nyelvcsípés és a formalin szagának keverékét jelenti. Tapasztalt képzőre járók ezt már kb az Oktogonnál érzik a levegőben, és tömény verzióban (bent az épületben) vagy csak részegen vagy csak kómában elviselhető. Sajnos kómában nehéz inni.
Na, itt is érződött bőven.
A kis klikkek, akik egymás érzéki körbenyalogatása közben - nézők nem lévén - a saját munkájukat tolják egymás arcába, meztelen császárok, akik páváznak föl-alá, mesterek, akik filmes gépekkel fotózzák a nekik tetsző képeket úgy, hogy az ujjuk belelóg az ojjektívba. Amikor Salgótarjánban elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit is blogoljak majd erről, akkor jutott eszembe a ’fasza bélyegző’ dolog.
Az, hogy ezek a nagyöregek kb úgy viselkednek, hogy a kölcsönös egymás munkájának elismerése mellett itt-ott barátkoznának kicsit egymással. Leülnek egy eldugott sarokba, dedikáltatják egymás kiállítási katalógusát (amin ISBN szám pl nincs), megkérdezik, hogy van az asszony, majd elővesznek a 30 éves zakójuk zsebéből egy bélyegzőpárnát és egy fasza vagy! feliratú bélyegzőt. Meglehelik, felfestékezik, majd kölcsönösen egymás csuklójára nyomják. Mint valami partiban.
Csak éppen mind a kettő legszívesebben a 2. ’a’ betűt lekaparná a másikra nyomott feliratból.

127 4 triennálé-04.jpg

+1 - népi naív sav
Külön szép volt, ahogy az MMA tagság a megnyitóbeszédben először azon siránkozott, hogy kevés a pénz az ilyen rendezvényekre, majd egyből hánytak egy adag salakanyagot a teljesen nonprofit és önfinanszírozó budapesti OFF Biennáléra, mely azért jött létre, hogy a teljesen elvont művészeti pénzek okozta ürességbe visszacsempésszen némi művészeti életet, amúgy a 200x nagyobb Budapesten.


Keresztvíz leszedve.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!