a hihetetlen szürke valóság

banzai

Említettem, hogy mindenről vezetek statisztikákat és, hogy ez IS a heppem. Viszont ennek van más előnye is, ami nagyon jól jön akkor, amikor például egy novemberi kiállítást szervezek.

Öveket becsatolni, állakat szigszalagozni, bepillantunk a fundamentális rajzolás motorházteteje alá!

banzai.gif

The Tricks of the Magician

(Az olvasáshoz javaslom aláfestő zenének ezt!)

Említettem már itt, meg itt, hogy egy új kiállítási koncepción dolgozom. És hogy ennek jegyében elindult a helykeresés, sok vicces szituval (mintha Monthy Python világában lenne az összes galéria és ilyesmi), de nem is ez az érdekes.

Hanem az, hogy már nagyon régóta készülök rá, és ilyenkor folyamatosan teszem magamnak magasabbra és magasabbra a lécet, mígnem már elfelejtem azt is, hogy minek is tettem annyira magasra. De hát hiába, ez szokott lenni, amikor kezdek ráfordulni egy hosszabb munkaperiódusra és megindul a befundamentalizálódás. Szépen lezárok minden egyéb melót, kicsit megcsúsztatom az időbontást, hogy a ’késésben vagyok’ parám is bekapcsoljon, és hajrá.

Ugye a léc. Sikerült oda tornásznom, hogy már most tiszta feszkó vagyok, pedig mikor lesz itt a november… 117 nap múlva. Tudom, mert, ahogy az előkalkulálásokat, terveket rakom össze, kiszámoltam, hogy mire mennyi időm van, és a rendelkezésre álló kb 140 nap a novemberi kiállításig pont necces. Fontos fejlesztésekre elmegy kb 19 nap, melyek keretében elkészítem az új rajzállványom, valamint teljesen összerakom a keretezőműhelyt, gérvágó pulttal, illetve asztalos multipaddal (alsómaróval, szögbe állítható körfűrésszel, tolósínekkel, ciklon leválasztós elszívóval), valamint beüzemelem az új gépes infrastruktúrát, új íróasztallal, mert már nagyon ideje van. És közben kell időt szakítani még minden marketing és kommunikációs tevékenységre, videós anyagokra, mindenféle fotóra, az Insta csatorna elindítására. Meg persze nem ártana a képeket is előkészíteni.

Ami nem lesz akármilyen mutatvány, hiszen látványban valami nagyon érdekeset szeretnék készíteni, jobb, részletesebb, tónusgazdagabb világot, mely olyan témákat mutat be, amik önmagukban is meglepőek. A trükköket, melyekkel a valóságot próbáljuk értelmezni és, melyek teljesen megvezetik gondolatainkat és minket magunkat. A valóság illúziója lesz a fő csapás, de mindez bemutatva a realizmus keltette illúzióval… persze, azért még kell néhány ponton csiszolnom az erről folytatott beszélgetéseimet/írásaimat, mert azt vettem észre, hogy sokan elvesznek a sorok között. :) Van is listám erről:

- kerüld a 40 szónál hosszabb mondatokat!

- nem kell mindent elmondani, ami „erről jut eszedbe”!

- a görög, latin és egyéb antik eredetű szavakból maximum kettőt használj 10 percben vagy 2 oldalon

- bár nagyon szép, hogy a realizmus, realitás, reális, realizálás, reál, realizál, és a valódi, valóság, valóságos, való szavakat eltérő jelentésük szerint használod, de valószínűleg mások nem… :(

- ha valaki beugrik hozzád és megkérdi, hogy mi van veled, akkor nem biztos, hogy a tömegspektrométer működési elvére és a szürke tónusokból álló, fény visszaverődési témájú, összehasonlító disszertációra kíváncsi, 15.000 karakter terjedelemben… bár, kétségtelen, hogy izgalmasabb lenne, ha pont akkor ez IS érdekelné

és a kedvencem, melyre Fanni világított rá:

- „Tudod, azért nehéz követni, amiről beszélsz, mert az ember mindig várja, hogy majd lesz a mondatban egy pont. De aztán rájön, hogy nem… nem lesz.”

Realizmus. a valóság természete

nov - flyer.jpg

A fentebb vázolt ipari méretű tennivalóval párhuzamosan - amikor az idei 2, röpke rándulásunkon vagyunk (Fannival) - összeállítom a Realizmus.-t is. Mely megírására például 14 napot szánok, miután hazajövünk (remélem már érthető, hogy mik ezek a léctologatásaim). Hiszen - heppem jóvoltából - ennél is kiszámoltam, hogy 400-440.000 karaktert kellene írnom, ha egy A5-ös, és minimum 1,4cm vastag könyvet szeretnék eredményül, így hamar kijött, hogy akkor, ha napi 14 oldalt pötyögök le átlagban, akkor ez a mennyiség simán össze is jön 9-10 nap alatt. És még marad is 4 nap! Ami igazán fontos tény, mert ezekben a megmaradó plusz napokban lehet minden mást csinálnom novemberig! Ezek a megmaradó napok lesznek a hétvégék, a pihik és bármi egyéb, mert máshogy nem lehet tartani az ütemtervet.

Úgyhogy előre is elnézést minden ismerősömtől, de egy darabig nem nagyon leszek elérhető, csak naponta 19:00 és 23:30 között.

Anno Károly egyszer azt a feladatot adta ki rajzolás közben az egybegyűlteknek, hogy „Ha már úgy gondoljátok, hogy eleget tudtok, akkor kezdjetek azon is agyalni, hogy mindezt hogy tudjátok visszacsatolni a társadalomnak! Mert enélkül eléggé nincs értelme a dolognak.”.

Már itt a blogon tettem róla említést, hogy - szerintem -, amiken tűnődtem, mások számára is hasznosak lehetnek. Én azzal foglalkozom, hogy hogyan szemléljük a dolgokat és abból mit látunk meg végül. Arról a játékról szólnak a művészetek, ahogy közvetlen és eredeti gondolkodásunk és megismerésünk, megértésünk működik. Az érzékelt információk feldolgozásáról és rendszerezéséről tudatunk számára, hogy az képes legyen valami mindenkit körülvevő rendszert építeni és abban tájékozódni, ahhoz alkalmazkodni. És nagyon meglepő tud lenni, hogy mennyire nem a valóságot látjuk az esetek többségében, hanem csak részleteket, kitöltve minden fiktív hülyeséggel, amit csak beilleszt oda az agy. Amikor a tudatunk akarja determinálni az őt körülvevő környezetet, hogy az legyen olyan, mint amilyennek ő a realitást képzeli.

Valami ahhoz hasonló állt össze bennem is, amire Anil Seth, a híres neurobiológus mutatott rá, illetve amiről Mark Fisher, társadalomtudós és filozófus is oly sokat magyarázott. Valóság nincs, csak egyéni, szubjektív realitások, melyek csonkák, pontatlanok és ez az ember működéséből adódik.

nagy a hangzavar, ott bent a toronyban

elgurult.gif

Mondhatjuk, hogy elborult az agyam, mert valahol tényleg erről IS van szó. 10 éve rajzolok, és sok olyan köztes megoldást kellett hoznom, amiknek eleve nem is voltam a híve. És, amikor a mensás kurzusok mentek, közben jöttem rá, hogy lassan szeretnék már olyan dolgokat is csinálni, melyeket nem szedálnak le a körülmények, hanem tényleg a saját ritmusomban tudok velük haladni. Hogy ez mennyire és mire elég, azzal nem foglalkozom, mert ha ez sem elég, akkor fölösleges bármi művészetesdiről beszélni és mondhatom, hogy mindent megtettem. De, ha ez bejön, akkor meg meg van találva a kellő… izé. És az nagyon jó, mert régóta keresgélem.

Most írhatnék ide mindenféle szónoklatokat a belemerülős életérzés-munkálkodásról, a FLOW-ról, de azzal, hogy valami kap egy új címkét, még nem lesz senki számára érthetőbb, csak a fogalom - melyre használjuk - kap egy kis pikantériát és érdeklődést másoktól. De, hogy ne magamnak írkáljak, azért kibontom a dolgot:

A fejlesztésekhez, a könyvhöz, az új képekhez és a tálalásaikhoz nagyon kell koncentrálni majd. Sőt, annyira tudni kell már az elején az egészet egyben látni - részletekbe menően -, hogy ez ad egy különleges hangulatot.

A minap hallottam valakitől, hogy „mennyire jó érzés, amikor elkészít valamit az ember”. Hát igen, és milyen jó érzés az, amikor kb 40-50 ilyent készít el, viccből, mert egy nem kötné le kellő szinten. Sohasem értettem, amikor az életük fő dobására készültek bizonyos emberek vagy ki tudták jelenteni, hogy ez vagy az a munkájuk, tettük volt életük csúcsa. Én nem így fogom fel a dolgokat, és a rajzolás miatt eleve nem is lehet egy pillanatba csúcsosítani az egész életet.

Szerintem folyamatok vannak, melyek úgy egyszerűsödnek, tisztulnak le, hogy közben - egy külső szemlélő számára - egyre összetettebbé és részletezettebbekké válnak. Én úgy gondolom, hogy a világ nem bonyolult, hanem csak dús, sűrű, ami nem átláthatatlan és végképp nem felfoghatatlan. És minél több dolgot értünk meg belőle (sajátítjuk el a dolgok ismeretét), annál kevésbé fogjuk zavarosnak látni és annál inkább látjuk majd rendezettnek.

Amikor valaki elképzeli, hogy milyen lehet összeállítani egy ilyen hosszabb távú prodzsektet, akkor az építő elemeinek sokaságától könnyen meg tud ijedni, és inkább több emberes munkára bontja szét, látva a határidőket. De a gyakorlat teljesen más. Előre adja magát. Mint a rajzolásnál. Nincs soha az a kérdés, hogy hol kell elkezdeni egy képet, mert mindig bal felül, különben elmosódik a grafit.

Ilyen jellegű munkákhoz kitalált részletek kellenek, hogy pontosan idomuljanak a mindennapi feladatokhoz. Óramű pontosságú időbeosztás, függetlenül a hét napjaitól. Konstans alaphangulat, hogy ne variálja meg a képeket és ne mozdítódjak ki a gondolataimból. Bizonyos féle ételek, melyek nem terhelnek le, nem lassítják a rajzolást, minden nap 2 óra edzés (végre újra), hogy lehessen fizikálisan bírni, és hasonlók.

nincs más hátra, mint előre

Dr. Motte

Dr. Motte

145 nap, 92 nap rajzolással töltve, ami kb 828, órákban számolva, 19 nap intenzív műhely és kellékfejlesztés, 5 nap keretezés és kiállítási munkálatok, 12 nap marketing 14 nap könyvírás és 3 nap ráhagyás, progresszív ős house összeszedve Dr. Motte-tól, idők összeállítva, jegyzetek egységesítve, indulhat a banzai! Izgi lesz! :)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

mitől is hihetetlen a valóság?

Mint kb mindenről, úgy a kiállítási előkészületekről is vezetek statisztikákat. Nem azért, mert ezekből aztán jól levonom a következtetéseket, hanem mert ez IS az egyik heppem. Mi mennyi időbe telik, mi hogyan viselkedik éles helyzetben, az előfeltételezések, prekoncepciók hogyan és mennyiben teljesülnek a gyakorlatban, stb.

Ennek azért van nagy szerepe, mert régóta gyanítom, hogy a gyakorlott és (nem nyálveretős értelemben) profi képkészítő mivolt ezekben az apróságokban rejlik. Ezekben IS! Bár eltérő mértéket tulajdonít ezek szerepének a gyűjtő, a menedzser, a készítő, a helyadó, és persze mindig mindenki nagy szeletet hisz magáénak az egész eseményből, de, mivel most én írom ezt le először, így nekem lesz igazam! Mit nekem lesz, nekem van! :)

készíts képet és mutasd be

Ez az egyszerűnek számító folyamat olyan szinten tud összetett lenni, hogy több év kell hozzá, hogy kellően átlássa a rajzoló. Egy kép elkészítése csak nagyon az első lépése a folyamatnak, és annak ellenére, hogy mindenki erre fókuszál, ezt emeli ki, sőt ezért jön el megnézni egy kiállítást, azért a munkánknak csak egy kis része ez. Sajnos, de ez van.

Ugyanis minden kép köré kerül egy paszpartu, a kivágott takaró és merevítő lap, mely rögzíti a képet a keretben és egyben védi is, valamint elfedi a „tükröt”, a kép körüli szabadon hagyott papírfelületet. Paszpartuzni pedig igen korán meg kell tanulni, mert 1-1 mozdulattal bármikor el lehet rontani az eredményt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 100x150cm-es méreteknél és 1-2mm vastag paszpartu papíroknál ez mennyire idegtépő tud lenni, akkor nagyjából érezhető, hogy ez nem az a barkács dolog. Vágj egyenesen, vágj összefolyóan, hogy ne látszódjon hol emelted fel a pengét, számolj pontosan és a vonalzót mindig merőlegesen vezesd a papíron, mert 30°  eltérés 1-2 mm csúszás, amitől már ferde lesz a kép. És hasonlók.

de a paszpartu is kerül valamibe

Az Elysium előtti egyik legnagyobb macerám az volt, hogy megfelelő keretezőt keressek. Bár már akkor is magam akartam készíteni a kereteket, sajnos egyéb külső okokból kifolyólag (folyamatos külső szakértés 1 személy szakértő beleszövegelésében) le kellett passzolnom a feladatot. Ennek előnye az volt, hogy legalább ezzel nem kellett foglalkozni, de hátránya, hogy a keretezés költsége kb 2 teljes keretezőműhely infrastruktúráját emésztette fel.

bef - készülődés.jpg

No, idén már ehhez nem volt kedvem, inkább a Postán égetem el a pénzem, mint keretezőszalonokban. (Bár nem sikerült még összerakni az asztalos multipadomat, de azért már az eszközök rendelkezésre álltak, hogy a kereteket magam készítsem.)

A hihetetlen, szürke valósághoz például 59 méter fát kellett profilmarni, csiszolni, vasalni, pácolni, lakkozni, majd ezekhez kb 6 négyzetméter üvegre volt szükség (kb 6nm üveg 55kg-ot nyom).

Ilyenkor ezek védett helyen tartása, illetve az üvegek mosása sem olyan laza időtöltés, és mindezt 32°C-ban csinálni nagyon próbára tudja tenni az embert.

Jaigen! Néha említem, hogy én az a generáció vagyok, aki még a net elterjedésének elején lett 4:3 függő. Anno rengeteg infót halászgattam össze szörfölés közben a wájd-weben, de a legnagyobb hasznát máig az adja ennek, hogy 1-2 megfigyelésre meg tudok jegyezni dolgokat, illetve darabos információkból is ki tudom következtetni a mit-hogyant. Ezért öreg hiba engem beengedni egy műhelybe, vagy hagyni, hogy nézzem, hogy egy szakember hogyan dolgozik, mert onnantól kezdve már megoldom én magam. :)

Így kezdtem el keretezni is, azt a pár fogást nem kellett kitapasztalni, sőt, a keretfa marását elég volt egyszer esti fél 2-kor megnéznem a Hogyan készült? egyik epizódjában.

munkavédelmis műsorokat, razziákat nem szoktam nézni, így nem is érdekel az egész téma!

munkavédelmis műsorokat, razziákat nem szoktam nézni, így nem is érdekel az egész téma!

csak majd küldj egy mailt, ha lesz valami!

De a Sysiphos-i munkák mégsem ezek, hanem a kommunikáció. A digitális és a papír marketing közül a netes csak kicsit fárasztó, mert mindig önteni kell a dolgokat és erről sokszor magyaráztam már itt, de a papír alapú sokkal munkaigényesebb. Kitalálni a mit, beszerezni a papírt, klisékészítés, nyomtatás, nyomtatás, nyomtatás… mindig annyiszor, ahány nyomóforma van egy fajta nyomatra. Ebben sokat segít Fanni, aki ilyenkor egy bőrönd élelemmel és váltóruhával, meg szerintem egy instant kutyával bevonul a Trafikba és nyomtat… és nyomtat, meg nyomtat.

Node! Ám! Kiállításra lehet a népet csak szétküldött, összetákolt és spamtárolókba kerülő körmailekkel is invitálni. Még akkoris, ha ezek 99%-ban megnyitás nélkül a kukába kerülnek vagy promócióknak érzékeli a’ IN-TER-NET. De azért - szerintem - jobb, ha papír meghívók mennek ki. Igen, csakhogy ehhez kellene valami infó, hogy hova legyenek postázva, amit még előtte a hírlevelesektől meg lehet kérdezni, viszont hírlevélre csak kevesen iratkoznak fel, mert ugye ott a Facebook. „Majd arról tájékozódunk.”

A hihetetlen, szürke valóság előtt láttam meg például ezt a fb üzenetet az admin felületemen:

bef - fb-off.jpg

Itt az látható, amint a Mr. és Mr. Türkiz, és másik 5 ember lájkolta az egyik posztot, majd azt a tippet adja a FB, hogy ajánljam nekik az oldal kedvelését, hogy ne maradjanak le semmiről. Az első türkiz az egyik ős szponzorom, ő éppen csak 2,5 éve követi a lapot, a másik pedig az egyik ősrajongóm. Jó-jó, lehet, hogy beállítási hiba… vagy bármi. De fentebb lehet olvasni, hogy Fanni és a Mr. Kék szintén lájkolt, és jön a tanács, hogy akkor gyorsan ajánljam nekik az oldalt, majd legfölül ugyan ez, de már csak Fannival… miközben a fb oldalam másik adminja maga Fanni. :)

Ezt csak azért írom, mert soha nem hiszik el, amikor a FB megbízhatatlan, parazita stílusáról panaszkodom. Na, ez ilyen a gyakorlatban. Hazudoznak, ahogyan csak lehet, hogy a laptulajdonos be legyen parázva és költsön arra is, amit amúgy már elért. Természetesen, ha küldök ajánlásokat, akkor azok soha nem érkeznek meg az illetőkhöz, de felém azt kommunikálja az algoritmus, hogy dekirály vagyok, mert visszaigazolták.

Szóval, csak megint hangsúlyoznám a hírlevélre feliratkozás fontosságát.

de akkor mitől is hihetetlen?

Rátérve a lényegre, attól hihetetlen, hogy a megnyitók után mindig rájövök, hogy mennyire daráló egy ilyen kis performánsz. Előtte 2 hétig megy a 14 órázás, és utána 2 hétig a lenyugodás. Pontos, részletes terv nélkül teljesen anarchiába fordul a szervezés, és nem is nagyon lehet mellette mást csinálni. És segítők nélkül meg nem is megy. Úgyhogy szeretném megköszönni mindazoknak, akik eljöttek a megnyitóra, vagy megnézik a kiállítást, hogy eljöttek a megnyitóra és meg fogják nézni a kiállítást. :) És külön azoknak is, akik akár egy kicsit is hozzátettek a dolgokhoz, mert - bár nekik nem mindig esik ez le, de - nagyon sokat számít minden apró részlet egy nagy tennivalócunamiban.

Köszi!

bef - sean.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

tárlatvezetés

A megnyitókban egy dolgot nem szeretek, méghozzá azt, hogy akárhogyan is szeretném, alig van időm beszélgetni az ellátogatókkal. A tömeg, az idő rövidsége eleve nem teszi lehetővé, hogy hosszasan lehessen egy-egy kérdés végigbeszélni, de eleve 150 főre átlagosan 1-1 perc jut egy ilyen alkalommal.

Éppen ezért szoktam „tárlatvezetéseket” tartani. Na, nem olyan ’mi látható a képen és milyen trauma ért, amikor ezt rajzoltam’ alapon, hanem főleg háttérinfókról, érdekesebb részletekről szeretek beszélni - természetesen, a felmerülő kérdések megválaszolásán túl.

Például, hogy a mechanikus ceruzás grafit rajz, az tényleg nem a ceruza rajzot jelenti, és ez azért fontos, mert, ha ezzel tisztában van valaki, akkor nem keveri össze a rajzokat fotókkal mondjuk - mint, ahogy volt már erre példa. Vagy, hogy a lehető legvékonyabb hegyekkel dolgozom a rajzok teljes felületén, ugyanis, ha variálnám a 0.3-at, 0.5-öt és 0.7-et, akkor foltos lenne végül a kép. Ennek oka, hogy a grafit színe változik a hegy átmérőjétől függően és ez nem a H, B, 3B, stb keménységek miatt van, hanem a grafithegy receptúrája adja. Inkrediböl!

tárlatvezetés.jpg

Szóval, most is lesz tárlatvezetés, ahova terveim szerint leviszem pár eszközömet, mert az estompé még mindig egy érthetetlen mütyűr mindenkinek (aki eleve hallott már róla), illetve összeszedem pár korábbi rajzom, vázlatom a mappámba és azokat is megmutatom az érdeklődőknek.

De szó lesz - illetve lehet szó, ha érdekesnek találja a közönség - a novemberi kiállításról, a készülő Realizmus. könyvemről, vagy akár a vásárlásokról, képeladásokról is lehet csacsogni.

Úgyhogy, akit érdekel egy ilyen tárlatvezetés, azt örömmel várom július 7-én, 15:00-tól a Magyarság Galériában!

A program Facebook eseménye pedig ide kattintva látható. És köszönöm, ha jelzitek, hogy ’ott lesztek’ vagy ’érdekel’ titeket, illetve, ha be tag-elitek, meghívjátok azokat, akiket érdekelhet, mert ez sokat segít hírét vinni a dolognak. ;)

 

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!