Helyzetjelentő poszt némi humorizálással, merthogy úgy értesültem, olvasóságom komázza az ilyent, mitöbb, többek szerint, egyenesen könyvet kellene írnom ;)
A történet úgy esett, hogy a könyvírás legnagyobb rizikójává nem a kiadás költségei, nem a forrásanyagok feldolgozása vagy ilyesmi lépett elő, hanem a végtelen nyűglődés a hátammal. Hiába, az augusztus óta húzódó dolog – mind a hát, mind annak társadalombiztosított kísérletezése – az istennek sem akart megjavulni. Mondjuk sokat segített volna a történeten, ha nem csak instagram videók nézését és az örökérvényű Jolley Jokert, az ’úszás-masszázs’ ráolvasást dobják megoldásnak, a szó szerinti lát-leletezések során. De itt elakadt a dolog, adott problémára teljesen más diagnózisok születtek, mint amilyeneket a probléma eleve feltételezett volna. Mindezekre eü rendszeren kívüli megoldási javaslatokat tanácsoltak, illetve hasznavehetetlen, szedatív gyógyszereket.
A dolog folytatásában én szépen csinálgattam a feladatokat, azaz instáztam szorgosan, de egy idő után sokkal erősebbé vált a hátfájdalom. Változatlanul zakatolva pulzált, semmilyen póz nem felelt meg neki, így 2 hónap után újfent ellátogattam a háziorvoshoz, hogy legyen valami. Hozzáteszem, első alkalommal sem röntgeneztetni meg ilyesmi okokból kifolyólag mentem, hanem azért, hogy felírja nekem a szerintem megfelelő gyógyszert, amit nevezzünk most csak – a Battlestar Galacticán túlélők orákulumai által fogyasztott varázsdrog neve után – ’chamallának’. A chamalla tényleg varázsszer! 1-2 szem elég ahhoz, hogy kilazítsa az izmokat, de nem a központi idegrendszerre hat. Olcsó, mindig működik, és tényleg pár nap alatt ki lehet mozgatni vele becsípődéseket és hasonló parákat. Ám mint megtudtam, már nem írják fel. Merthogy anno a fél ország ezt nasizta, most már viszont csak agyvérzettek utókezeléséhez adják… talány. Illetve nagyon indokolt esetben egyszerű páciensnek is felírják, ha ő mondjuk azonos panasszal végigmegy a teljes diagnosztikai struktúrán, azaz a háziorvostól kezdve az ortopédián, a kardiológián, a reumatológián, a laboron, a neurológián és a pszichiátrián. Utóbbin azért, hogy kiszűrhető legyen a képzelt betegség.
Természetesen bejelentkeztem a helyekre, vártam a csodát, ilyesmik. Elsőnek a pszichiátria került sorra.
ne foglalkozzon a valósággal!
Ez év eleje, vadiúj rendelőintézeti szárny. Bár időre mentem, várni kellett, mert a doktornőnek nem sikerült még beérnie. Mondjuk nem volt gond, mert adtak kitöltendő keresztrejtvényeket, hogy kim-hogyan-hányszor lett öngyilkos, öltem-e már macskát, ettem-e hangyát, ilyenek. 1 soros kérdésekre kellett 1 soros válaszokat adni, és ez nekem nehezen megy. Például felmerült kérdésnek, hogy zavar-e valami a mindennapokban… és én már indultam volna megkérdezni, hogy ez esszé kérdés vagy eldöntendő, mert ha az előbbi, akkor kevés lesz a hely. Mindegy, kitöltöttem a papírokat, mind a 6 oldalt, és vártam, hogy szólítsanak. Közben csatak pszichésen beteg páciensek is érkeztek, így mire szólítottak nekem már kezdett nyomasztóvá válni a helyzet.
A doktornő renoméján sokat segített, hogy volt névkártyája, mert ő maga is úgy nézett ki, mintha kezelés alatt állna. (És ez az érzésem idővel csak erősödött!) Node így volt legalább némi illúzióm arról, hogy ő nem csak egy beöltözött kezelt, hanem tényleg tudja, hogy mit csinál.
A 6. percben szállt el ez az illúzió. Merthogy minden kérdést, amire már a papírokon válaszoltam, egyesével újra megkérdezett. És amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy mindezt már leírtam 10 perce, akkor eszmélt, hogy ja-aha!, és olvasás helyett inkább tovább kérdezgetett. Jó, lehet ez valami körmönfont teszt és nem beleszarás részéről a saját munkájába. Válaszolgattam, aztán ledobta az atomot! A semmiből váltott egy monológba arról, hogy szerinte a realista emberek, bár jobban látják a valóságot, azért pesszimisták is, és ez a lelküknek nem tesz jót. Szóval, ezért ő mindenkinek azt tanácsolja, hogy jobb nem foglalkozni a valósággal. Én persze eltűnődtem azon, hogy vajon a váróban üldögélő őrülteknek is ezt tanácsolja? Mert szerintem ők pont azért járnak hozzá, mert nem a valóságban mozognak… Hát azt hittem, hogy belülről tépem le az arcom. Már kérdeztem volna, hogy ’de anyukám, miért iszol rivotrilra? vagy milyen tripben vagy épp’? ketamin és gyomorkeserű?’, amikor folytatta: „A legtöbb ember torzításban él.”, és átnyújtott egy 1987-ban írógépelt, 2 oldalas papírlapot, amelyen a kognitív torzítás tesztkérdései szerepeltek. Akinek ez nem mondana semmit, annak írom, hogy tankönyvileg a kognitív torzítás az elhamarkodott következtetés, amelynél a negatív értékelés nem tényeken alapul. Azaz valaki valószínűsít valamit, ami nem is van. TÉVED, mondhatnánk 5 év képzettség nélkül. Miközben szórakoztatott a torzítás témakörével átolvastam a lapokat, és próbáltam közbevetni neki, hogy amúgy hátfájással vagyok itt, nem elmebajjal, és eddigi felszínes utánajárásom alapján én úgy gondoltam, hogy az ortopéd orvos az, aki ki tudja szűrni a képzelt fájdalom opcióját.
Nem oldódott meg a helyzet, így a 30. percben stratégiát váltott KetaKata, ismét kérdezni kezdett: és, hogy kezdődött a hátfájás? Elkezdtem mondani neki, orrsövény műtét, sürgősségin Vác, csipesz beleállítása az agyamba VÉLETLENÜL, aztán kamukázás erről, „lehet, hogy szívbeteg vagy magas a vérnyomása, azért vérzik az orra”. Aztán ki Vácról, sok pihenés, túl sok pihené… de itt megint félbe lettem szakítva, merthogy KetaKata szerint megint torzítok, mert honnan tudhatnám, hogy mi történt velem Vácon? Hiszen van erről bizonyítékom? Különbenis, túl részletesen idézem fel a történteket, ráadásul >szakszavakkal<, és ez is azt bizonyítja, hogy torzítok. Namost ekkorra már fél év alatt vagy kétszázadszorra meséltem el a dolgot, mert annyian kérdezték, ismerősök, orvos, mindenki. És az összes szakszó, amit említettem, az a tamponálás volt, ami nem olyan nagy truvájság egy orrsövény műtét után. De KetaKata nem hagyta abba: „Azt kéne elfogadnia, hogy azért fáj a háta, mert a lelke beteg.”
KE-TA-MIN. Most már biztos. – állapítottam meg magamban.
Végül teljesen szétesett a beszélgetés, hülyébbnél hülyébb és tényleg irreleváns kérdéseket kaptam, és egy óra kevés volt ahhoz, hogy el tudjam mondani neki, hogy mi a kórelőzményem. Ő folyamatosan félbeszakított és valami retrográd világmegállapításokkal jött. Arányaiban ő kb 50 percet beszélt én meg 10-et, ami – mint az engem ismerők erről gyakorta meggyőződnek – esetemben szinte a csodával határos dolog. Ha nem éreztem volna úgy, hogy csapdahelyzetben vagyok (hiszen a jogaimról, a beszélgetés megszakíthatóságáról, elutasításáról, a doktornőhöz rendőr hívásának lehetőségéről, stb nem sikerült tájékoztatni), akkor már itt átmentem volna a másik épületbe a háziorvosomért, hogy vizsgálja meg Katát, mert láthatóan egyre rosszabb az állapota. A teljes kontraproduktivitás jegyében érkeztünk el az 58. perchez, amikoris elhangzott az ominózus kérdés: akkor miért jött, mi a panasza? Illemtudóan rámutattam a beutalómra és csak annyit tettem hozzá, hogy „a háziorvos küldött”. KetaKata ekkor a számítógépe felé fordult, és egy JA?! után heves gépelésbe kezdett (30 helyesírási hiba 1,5 oldalon). Közölte, hogy mehetek és kint várjam meg az ambuláns lapomat. Míg az előtérben lődörögtem, az egyik asszisztens csodálkozva szúrta oda nekem, hogy „máris végzett?”, és én a bólintás mellett magamban hozzátettem, hogy itt minden bizonnyal örökre. Elfelé jövet rápillantottam a kapott papírra. Semmi érdekes, semmi probléma, illetve az összesféle probléma hiánya, amit talált. Nade mindegy, a chamalláért ennyit megért a dolog.
bno f4520
Ahogy minden ilyen papírkával szoktam, itthon szépen lyuggatni kezdtem az archiváláshoz, fordított idősorrendbe fűzni, témaköri besorolással. Hiába, ezt láttam az öregebbektől, a papír okiromány, őrizni kell, mert ami papírra kerül, az érték. És hamár archiválgatni kezdtem, felléptem a felhőbe, hogy a Ketáék által lenyúlt papírjaimból is nyomtassak újabbakat. És mit veszek észre?! Hát már ott pihen a pszichiáter lelete a többi között, de nem egy olyan, mint amilyent én kaptam, hanem egy beszédesebb: Hipochondriázis. Mondom magamnak, hogy WTF, World Trade Fenter vagy mi ez? Hát suttyomban, ugye a valósággal nem foglalkozva KetaKata rányomott egy ilyet a hátfájás panaszra, de az én ambuláns lapomra azért nem merte ráírni, oda csak egy eldugott f4520 került, bno-ul jelezve a többi orvosnak, hogy „hagyjátok, nincs baja, bolond!”. Miközben az ideg elkezdte újra összehúzni a hátam, azt mérlegeltem, hogy visszamenjek-e egy hasítófejszével a pszichiátriára átbeszélni ezt a dolgot. Végül inkább úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet. Katámnak láthatóan elég büntetés önmaga léte.
Megírtam háziorvosomnak, hogy semmilyen további vizsgálaton nem veszek részt, mert 1., az f4520 miatt értelmetlen 2., eddig egy másodpercig nem sikerült megfelelően működniük. A 7 hónap alatt kórházi fertőzés, sürgősségin csipeszmallőr, utána egy hétig egy elfekvőben hazudozás szívbetegségről, majd izomsérülésre gerincferdülés diagnózis, instáztatás meg hasonlók, semmilyen kezelés vagy gyógyszer az izomsérülésre és végül a ketamin-kretén. Ez így nem oké. Ez így a fölösleges lopás és átverés mintapéldája, nem szakellátás. Közöltem orvosommal, hogy nem fér bele az agyamba, hogy ugyanazoknak fizessek a semmiért, hogy utána tegyék azt, amit nem csinálnak meg alapból. Inkább növesztek új hátat és kivárom, amíg egy beszámítható szakorvos érkezik a körzetbe.
Egyéb ötlet híján elmentem hát egy kifejezetten gerincferdülésre meg tartáshibákra specializálódott gyógytornászhoz, egy kedves ismerőshöz. Megnézte a röntgenemet és közölte, hogy ezzel a ferdeséggel általában elküld mindenkit, nem gyógytornál velük, merthogy ez önmagában még nem elégséges deformitás, hogy problémát jelentsen. De velem kivételt tesz, mutat pár gyakorlatot, amelyek megerősítik a mélyizmokat és akkor talán a hátfeszülés is el tud múlni. Így is lett, csináltam 2-3 gyakorlatot, melyet 60 perc alatt tudtam elvégezni, és ahogyan meg van írva, utána még ott, igen, ott is folyt rólam a víz. Két héttel később mentem ismét, kaptam erősebb gyakorlatokat, amikkel viszont sikerült úgy meghúznom vagy az egyik csigolyámat, vagy a könyökeimnél az idegeket, hogy az alkarjaim szenzoros részei bezsibbadtak, nehéz volt bármit megemelni, és a rajzoló 3 ujjam is behangyásodott… Remek-remek! MINDEN REMEK! Pihenő, ami persze vicces, mert a hát miatt nem lehet pihenni, azt mozgatni kell, hogy ne fájjon.
kiáltvány a párnához
Pár héttel ezelőtt már időnként intéztem egy-egy kiáltványt a párnához. Erősen rászorítottam a fejem és tiszta erőből megmondtam neki, hogy *** ******* *** ******** * *** *********. Néha kétszer is! Bár a gyógytornás – lightosabb – gyakszik megerősítették a hátamat a kritikus részeken, tiszta baba formát adva neki, és a lüktető fájdalom is elmúlt, viszont helyette egy összeroppanós-csillámporos, néha bizonytalan érzést adó fájdalom-szerűség jött helyébe. És egyre szarabb. Mivel már minden létező dolog gyanús volt, így ekkorra már átszereltem az asztalomat, átalakítottam a székemet, az edzőgyakorlatokat vagy húsz verzióban próbálgattam. A fetrengvemasszírozó henger is erősen megkopott, és új matracot is beszereztem. De nem akart változni a helyzet.
Jó, nincs mit tenni, térjünk vissza a kezdőpontba, induljon újra a szimuláció, hogy hol lehetett a gond. SZEPTEMBER van. A hátam elkezdett fájni, és a mozgás segített neki. Viszont nem tudni, hogy mi váltotta ki a fájdalmat, hiszen minden ugyanúgy volt, mint azelőtt, a műtéti 5 hetes pihenő előtt. Akkor a dugiba eldugott chamalla-készletem segített, a varázs izomlazító és annak gyulladáscsökkentő társa. Amennyi még volt, az rendbe hozta a helyzetet, viszont utána 1,5-2 héttel később ismét probléma adódott. Ekkor mentem el először az orvosokhoz és indult el az őrület. Szóval most, a februári szeptemberben kezdjük elölről: 1., chamalla és gyuszicsöki kell. 2., az edzés okés, mert látható eredménye van, ráadásul javítottak a hátamon a gyakorlatok. 3., viszont beszélnem kellene szakorvossal, hogy válaszoljon a kérdéseimre, meghatározza konkrétan, hogy mi ez, MEGOLDÁST kereshessek a problémára nem okozati tünetmentesítést és valaki végre felírja a chamallát. Ez utóbbi pont a gond, mert május végére van időpontom az instás percemberhez. Persze több ismerősöm is mondta, hogy segít, meg kapcsolatok, meg ilyesmi – és ezért köszi nekik –, de a válasz nem érkezik hamarabb, ha egyszer nincs diagnosztizálás. Az én kis eszelős világomban 20 perc kérdezgetés és 3 milla diagnosztika – szerintem – roppant sekélyes értékelést tud csak adni az adott problémámról. Merthogy minden nap edzek, 40 km-t simán le tudok túrázni 4,5km/h-val, változatosan és normálisan táplálkozom, szenzoros vagyok, így mindent észreveszek, számolok, megjegyzek, stb. Ha gerincprobléma (sérv, idegbecsípődés) lenne, akkor ezeket mind nem tudnám megcsinálni. Suttyomban természetesen a Waddel-jeleket is keresgéltem magamon. Ezekkel ugyanis ki lehet szűrni, ha valaki képzelt fájdalmat érez vagy sem. Egyet találtam, de minimum háromnak kellett volna lennie, hogy erről legyen szó. Szóval ezzel Pali : KetaKata 2:0.
Maradt a bé terv: szépen elolvasok minden idevágót az internetben neurológia és ortopédia körében, pár egyesületi tagtársnak keresztrészinformációs fejtörőket adok a tüneteim alapján, illetve átlátogatok a könyvtárba. És teljesen szembemenve minden észérvvel és orvosi protokollal, nomeg a józan ésszel, diagnosztizálom magam. De dulván! Mellette felkeresek elfekvő chamalla készleteket (itt nem részletezett módon), mert eddigre az összes reményem erre redukálódott… és tulképp végig ezt szerettem volna a háziorvosomtól is. Gyuszicsökit egyszerűbb volt szerválni, de azért is köszönet az illetékeseknek!
kiáltvány a technológiai civilizációhoz
Megérkezett az első dózis chamalla! 3 darab szem (tehát eggyel több, mint a 2 és eggyel kevesebb, mint a 4) elmulasztotta a hátfájást úgy, hogy csak fél adag gyuszicsökit dobtam mellé. Estéről reggelre kisimult a homlokom, azaz semmi nem történt, mert amúgy nem rácos. Viszont a fájdalom elmúlt. Namondom, akkor végre emberkísérletezhetek kicsit. Nézzük meg, hogy mi lehet a gond! Csoportonként 1-1 élettér elemet vizsgálgattam, úgy, mint a szék és asztal méretarányait, vagy az ágymatrac puhaságát vagy az edzés összeállítását. 2-3 nap, és mindig valahogyan visszakúszott a fájdalom, de más jelleggel. Innen lehetett tudni, hogy amit érzek az izomfáradtság vagy a feszítő/szilánkos fájdalom. Aztán eljutottam oda, hogy elvileg minden ki van sakkozva, még 2 DVD és 3 könyv átvilágítása van hátra, és jöhet egy újabb chamalla-gyuszi trip, hogy rebootolja a rendszert.
Az első megdöbbentő megállapítás az volt, hogy az ágyak puhaságáról tulajdonképpen nem nagyon tudják az orvosok sem, hogy mi a jó (hogy mi egészséges az fel sem merül). Az egyik könyvben azt írták, hogy a gerincműtöttek szeretik a keményebb matracot, de 3-5 hét múlva fájdalmaik alakulnak ki, mert túl keménynek kezdik érezni. Eleinte a renyhe hátuknak jobb a keményebb matrac, de aztán már a rehab miatt puhább kell. És elméletileg 100-110 testsúlykiló körül van egy határ (és durván 30 kg-onként), amikor a matrac puhasága számít. Normális esetben, minél nehezebb valaki, annál keményebb matrac kell neki, mert a súlya biztosítja, hogy a matrac körül tudja ölelni. REMEK! Merthogy 10 kiló mínusszal én a nyári pihenőmön szépen átléptem ezt a határt, és az új orrmányomnak köszönhetően, kb életemben először kezdtem háton aludni. Szóval valószínűleg, amikor az első edzéseket elkezdtem a túlpihent hátammal, az beállt, befeszült, és a kemény ágy nem engedte pihenni. Nesze neked csúcs technológiás matracgyártás meg miegyéb, az ideális fekvőhely 3 dologtól függ: a használó súlyától, fizikai adottságaitól és általános tartásdeformitásaitól... a többi hókamóka és marketingkábó.
A második megdöbbentő felismerés az lett, hogy bár az igaz, hogy a hátfájásra nem lehet pihenni, mert a hát 2-3 nap után már gyengül a semmittevéstől, de akármit sem lehet ráküldeni. Például tartáserősítő gyakorlatokat az instáról. Mert bizonyos gyakszik megerőltethetik a sérült, roncsolódott izmokat, és ilyenkor fokozódik a fájdalom. Pontosan ezért ilyen esetekben spécibb és profibb gyakorlatok kellenek, figyelemebe véve a teljes fizikális kondíciót. Szóval azért nem múlt el a fájdalom, mert az orvosi javallatra adott gyakorlatok (még úgy is, hogy rendszeresen cserélgetve lettek) folyamatosan fenntartották az izomsérülést. HIÁBA az internetre terelés, az bizony nem megoldás. Ráadásként a helyes gyakorlatoktól változott a tartásom, ami változtatta a megfelelő asztal-szék arányt, így utána már ezért fájt a hátam (voltaképp ezért változott a fájdalom típusa lüktetőről gyomortájékira, majd szilánkosra).
A harmadik és csúcs megdöbbentő felfedezésem az lett, hogy ebben a ká tudományos maivilágunkban, a klasszikus értelmében véve már egy csillámpornyi tudományosság sincs. 3 orvos 3 verziót mondott és egyik sem találta el a problémát (szintén 6 jobb könyvből 4 csatak vakon volt). Fél év után tudtam beszerezni azt a gyógyszert, a chamallát, amit már az első pillanatban kértem és, amely megoldotta a helyzetet annyira, hogy neki tudjak kezdeni a probléma felszámolásának. A nagy egyetemvégzett, tapasztalt orvosokat … muszáj így írnom … FOSSÁ alázta egy általános iskolában tanító gyógytornász a tanácsaival és egy amerikai gyógytornász könyve. 10.000.-ból kijött a 2 gyógyszer és a scribd hónap a könyv leszippantásához, plusz a könyvtári jegy, a többi elolvasott könyvekhez, DVD-khez. Még 20.000.- volt a matracváltás, miközben a fél év alatt érezhetően többet fizettem be ebbe a szutyok eü rendszerbe. HASZTALAN! Nem laposföldezni akarnék, de ez így nagyon nem okés.
A problémára ráfeszülve kiderült, hogy 2 kivétellel MINDEN üléstípus káros a szervezetnek. AZ ÜLÉS KORUNK HEROINJA ( :DDD ). A top betegségtípusok jelentős része visszavezethető az ülő/kényelmes életmódra, így azon kell változtatni, ha nem drogokon akar üzemelni az ember 40 éves korától kezdve. Erről már korábban olvastam, de az új amerikás könyv megdöbbentett. Az igazi szilénoszi szellemben íródott: minden szar, amit az ember csinál. Hát naná, hogy egyből szimpatikus is lett! Rárepültem a témára, statisztikákat kerestem és tényleg, a fejlettebb világban a halálozási okok 50%-a adódik az ülő/kényelmi életmódból. Míg átlagosan 1 szál cigaretta elszívása kb 11 perccel rövidíti meg az életet, addig minden óra kényelmes üldögélés 21,8 perccel. Ha valaki 8 órát ülve dolgozik, 1 órát ülve utazik, otthon mondjuk 3 órát ülve kapcsol ki, és ezt teszi 25 éves korától kezdve, akkor a 40 év munkaidő után 7,2 évvel csökken a várható élettartama. Ciginél ez, ha napi 15 szálat veszünk, akkor „csak” mínusz 4,58 évet jelent! Sarkítva azt is mondhatni, hogy az átlagos ülő munkás lét olyan egészséges, mintha valaki naponta elpippantana bő egy doboz cigikát.
kiáltvány a melankolikus bé középhez
A Hübrisz megírásának ez volt hát a fő nehezítő tényezője. Most, hogy már 5 napja nincs edzésen kívüli hátfájás (240 nap után) és ehhez még gyógyszer sem kell, elmúlt az utolsó akadály is. Igen, az UTOLSÓ. Merthogy menet közben lett elég jófej ember, akik megtámogatják annyira a munkát, hogy a könyv megszülethessen. Az apróbbaktól kezdve a veterán „kulturális pénzégetőkig” érkezett elég szponzor, így hamarosan indul a munka betűhányós része. A jutifalat tárgyak a finishben vannak, a szobám hamarosan átállítom az új tartás-életvezetési-ülésheroinellenes elveknek megfelelő magasságokra, puhaságokra, arányokra. Aztán még egy-egy anyag jegyzetét digitalizálom és az egyik már majdnem zenbuddhista, önmotiválós mémem szellemét (kamiját) ideidézve, jöhet a „gyí!”.
Köszönöm mindenkinek, aki segített és segít!
Most egy darabig nem leszek, de néha azért a mohaerdő utolsó átemelt posztjai kísértik majd a dilivasút útvonalát!
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!