A legfurcsább - ami szerintem sokak számára nem evidens - hogy manapság rengeteg dolog, a mindennapos életnek tartalmat adó szórakozás, kikapcsolódás, tárgy, eszköz és hasonlók, nem több, mint látszat. Amolyan pótlékok és pótcselekvések, melyeknek túl sok értelmük nincsen, de tartalom adagokat és örömmorzsákat adnak a fogyasztóknak, hogy úgy tűnjön, valami értelme azért mégiscsak van annak, hogy aznap felkeltek.
Ugye én üzemeltettem több vállalkozás facebook oldalát, amiknél főleg tartalomgenerálás volt a feladatom. Eleinte szórakoztatott, de a 3-4 év alatt - amíg ez ment - folyamatosan láttam, ahogy eltorzul a hírfolyamvilág. Egyre nagyobb elmebajjá alakult az, hogy egy személyes kapcsolatépítő-kapcsolattartó struktúrába belefolyik a pénzéhes, korlátlan üzleti marketing.
Ennek a melónak az egyik legrosszabb velejárójaként folyamatosan kellett ügyeletben lenni, hogyha üzen, kommentel, megoszt valaki, akkor arra gyorsan lehessen reagálni. Azonnal!
Ebből adódóan a telefonomra is és a számítógépen a gmail-ben is folyamatosan jöttek az üzenetek. Ha abban a pillanatban nem néztem rá a változásra, egyből csilingelt a telefon FB applikációja, kattogott a gmail applikációja, és jöttek a zárójeles számok a netes böngésző fejlécébe. A nap egyik felében vártam, hogy történjen valami, a másikban reagáltam a történése, hogy arra generáljak valami újabb történést.
Szerencsére, ez a meló véget ért, de valamiért nem esett le, hogy ezekre - a már nem üzleti, hanem magán - értesítésekre nem kell ugrani. Sőt, nem is kell figyelni őket. Aztán jött egy nap, amikor kicsit több dolgom volt a kelleténél, és akkor indult be a pittyegő-csilingelő-kattogó verkli, és úgy éreztem, hogy most vagy töltőstől kitépem a telefont a konnektorból és átütöm vele a monitort, majd az egészet kivágom az utcára, utánamegyek és felgyújtom, majd megtanulok vezetni és 4-5x áthajtok a havakon, VAGY, letörlöm a telómról a FB applikációját, és almappákba irányítom a FB által a gmail-re küldött értesítőket, amiket így a gépen nem látok… csak a telón maximum, de legalább hangtalanul.
És… mintha új világ kezdődött volna másnap.
Egyszerűen nyugalom volt, nem akasztotta meg semmi zaj az adott munkámat.
Ugye mindenki ismeri azt a szitut, amikor egy kicsit a kelleténél kanosabb kutya rámászik a lábára és szerelmet vall annak. Na, valami ilyesmi volt a letiltások/blokkolások előtt az a napi 15 (!) FB üzenet, ami folyamatosan sokkolt, hogy költsek tízezreket arra, hogy reklámozzam, kiemeljem, pörgessem a 2 oldalamat.
(Kedves olvasó, az amúgy neked feltűnt, hogyha végigpörgetsz a hírfolyamodon, akkor legalább napi 60 hirdetett posztot fogsz látni a kifejezetten reklám posztok mellett? Ugyanis azok a bejegyzések, amik úgy indulnak, hogy x db ismerősödnek ez tetszik, majd egy szokatlanabb poszt, na az is hirdetés.
Én, passzióból minden hirdetésként megjelenő posztot egyesével sértő vagy kéretlen tartalomnak jelölök FB-on, így mára azt is sikerült elérnem, hogy az algoritmus, ami lapátolja a pénzt illetve a személyes adatokat, az esetemben már nem tud mit ajánlani, csak, ami számomra tényleg fontos vagy releváns. (Azért, a biztonság kedvéért feldobtam egy reklámblokkolót is a böngészőmbe. :) )
Szóval, a legtöbb cuccunk, tevékenységünk ilyen látszatvalóság látszattermékeinek látszatláncolata. Az élelmiszerek kisebb vagy furább adagokban kerülnek a polcokra, hogy ne zavarjon senkit az azonos áron kevesebb termék, vagy csak simán ne lehessen összehasonlítani a mennyiségeket (ár-érték arányt). Celebek celebkednek celeb műsorokban, amitől még celebebbek lesznek. De, ahogy látom, a legtöbb szabadidős, sőt, KULTURÁLIS tevékenység nem más, mint evés/ivás, szigorúan eszetlen árakon. Lehet menni ismerős ismerősének a koncertjére, hallgatni kórusműveket, karácsonyivásárolni még ajándékba gyertyát a ledkorszak közepén, vagy mondjuk tenni a kóborkutyákért és megbökni virtuálisan az egyik gazdit kereső kutyus képét.
Lájk! Zsír, karaj, kenyér!
Nekem az volt furcsa, hogy az elmúlt időszakban mindez már nagyon fojtogató, a mindennapokba betolakodó kezdett lenni, és amikor 140 csatornát léptetek át esténként, hogy azzal menjen el a kikapcsolódó idő… hát, akkor eléggé összehúztam a szemöldököm. Törekedek rá, hogy emberekkel csak ritkán kelljen találkoznom, mert túlnyomó részben mindenki funkciót lát el a naaaagy gépben, és személyiségét reggel otthon hagyja… valahol 1984-ben.
Nade, amikor mégis kell kontaktolni, akkor jön a zsibbadás. Postán megkérdezik a lepecsételendő levélnél, hogy azok az ő bélyegeik e (vagy mondjuk egy rivális postáé? Mégis?!), a NAV ír levelet, hogy megkérdezze a postacímet, és sorolhatnám, hogy hányféleképpen nem lehet a csatornafedőket úgy visszahelyezni a helyükre, hogy a felfestés rajtuk helyesen álljon.
Ennyire nem lenne tartalom, ennyire nincs mi értelmeset csinálni? Csak ilyen, ennyire tartalomdúsnak tűnő, de tök üres napokat lehet megélni?
nem, nem, nem kell a hülyeséggel foglalkozni
Valahogyan fel kell venni a versenyt a látszattal.
Ami egy igen nehéz feladat, ha belegondolunk, hogy minden, ami marketing az manapság ez a látszat.
Régi vesszőparipám, hogy 3 féle reklám létezik. A tájékoztató, az ajánló és az át*aszó. Előbbivel hírt lehet adni a reklámozandó dologról, a másodikkal ajánlani lehet, kidomborítva az előnyöket, míg utóbbi az, aminek hívják. Hülyébevétel, vakítás, csillámpor. Erre ráadásul jellemző, hogy az élet nagy kérdéseire és sarokkő dilemmáira akar választ adni (fiatalságot, erőfeszítés és munka nélkül eredményt, minőséget és jó-ságot nyújt).
Értéktelen kincsekre megy az idő, a pénz, ezek alkotják a célokat és ezek szerint él a nagyon nagy többség. És ez amúgy nem jó.
Légy valaki! Facebookozd szét magad, légy sikeres és egy lepukkant tiniszálló hangulatú helyen tarts fent egy „irodát”, instázd a rendelt buddhista kajád képét, workshoppolj, brainstormingolj, menjen a flow, használj app-ot az ebédeléshez, utazáshoz, közlekedéshez, wécézéshez, levegővételhez. Keress business angelelket, seedereket, hogy pop up store-odban tudjad design termékeidet szórni. Menj wasárnaponként piacra, Designolj Hetekig, pályázz kisvállalkozóként 600 milliós eszközparkra, és, ha még érzel magadban erőt, akkor szülj 3 gyereket, és egyből lesz lakásod is - hisz ADNAK -, amiben CSR tevékenykedhetsz a HR-es külsős kollégával. Váltsd meg a világot! A világod, amely nem több, mint a telefonod és a monitorod. Váltsd meg ezeket, szervezd, alakítsd, csapasd a munkád, amely évek alatt sem eredményez semmi olyat, ami fizikailag is létező dolog. Flózd a flow-t!
Valami ilyesmiről szól az egyik meghatározó és kedvenc filmem, a Trainspotting (illetve már a T2) csúcsjelenete is, melyben Renton, a lecsúszott drogos arról panaszkodik, hogy mennyire nem éri meg a jobb utat választani. Hogy azért választja inkább a herkát, mert számára egyáltalán nem vonzó a „jó”. Miközben ő a morálisan rossznak ítélt életet éli, borotvaéles kritikát ad a jó-ról.
Namost, az analógia esetemben abban áll, hogy ugye én nekiláttam csinálni ezt a művészetesdit anno, és „úgy, ahogy azt kell”. Fejlesztettem mindent, amit szükségesnek láttam, pályáztam, csapattam a dolgokat, és rendre az derült ki, hogy elképzeléseink, közfelfogásunk erről nem több egy nagy humbugnál (humbug? -> ’homályos fontoskodás’). Vicces módon mindig egy lépéssel hamarabb jöttem rá a felismerésekre művészetelméleti vonalon, szóval olyan volt az egész, mintha prepozíciókat feszítenék fel, amiket aztán kísérlettel igazolok is.
Na, ebből lett pont elegem.
válaszd az életet
Ne nyalogass tacskót, ne higgy a szellemekben, ne pár forintot adj a csöviknek, ne finomíts, puhíts, jópofizz és ne módosítsd véleményed azért, mert attól reméled, hogy majd jobb lesz. Ne imádkozz, ne isteníts, ne rajongj, mert azzal csak kisebbrendűségedet magasztosítod. Ne aggódj és ne félj semmitől, a világot úgysem te irányítod. Ne kelj fel reggel, ha nem akarsz, ne feküdj le este, ha még nem szeretnél. Inkább menj neki a dolgoknak, ha kell, szemben mindazokkal, akik nem merik megtenni mindezt. Szólj közbe, vágj bele a másik szavába, ha tudsz jobbat, ne köss kompromisszumot, legalább neked legyen jó. Húzd alá a könyvekben a fontos gondolatokat, húzd alá, de tollal, hogy utána már senki se tudja megkerülni azokat. Idd kólával a bort, ha ahhoz van kedved és edd kanállal a rántott húst.
Szóval, úgy döntöttem, hogy visszatérek azokhoz a dolgokhoz, melyek nekem fontosak voltak.
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!